Szent Ignác és a szolgálat misztikája

Az újonnan megtért Loyolai Ignác 1522-ben érkezett a monserrati bencés apátságba, ahol a tudós és buzgó Jean Chanon bencés szerzetes lett lelki vezetője. A kutatók egyetértenek abban, hogy Ignác Monserratban a devotio moderna szellemében kapott lelki vezetést az itteni bencések által.

A devotio moderna nem törekedett mindenképpen misztikus élményekre, elragadtatásokra, a németalföldiek realizmusára jellemzően elhatárolták magukat a szélsőségektől. A jegyesi misztika, amely oly kifejezett pl. Szent Bernátnál, e lelkiségben nem hangsúlyos. Fontos a belső béke, a barátság Jézussal. De erőteljes még a középkori fuga mundi, a világtól való menekülés, elfordulás és kolostori cellába való menekülés. A devotio moderna elterjedésében fontos szerepet játszott Kempis Tamás Imitatio Christi, Krisztus követése c. könyve, amely legjellegzetesebb és legismertebb összefoglalása e lelkiségnek.

Loyolai Ignác a devotio moderna lelkiségét csak részben tette magáévá. A jezsuita rend alapítója nagyra tartotta, naponta elmélkedve olvasta és nagyon ajánlott a Kempis Tamás könyvét. De világtól való menekülés helyett a rendtagokat, akiknek a „szolgálat misztikáját” ajánlotta, a világba küldte apostoli feladatokra. A jezsuita lelkiségét, Ignác egyik első társa, Nadal Jeromos így jellemezte: a cselekvésben szemlélődő, contemplativus in actione.

A lediktált Visszaemlékezések-ben Ignác beszámolt megtéréséről, a rá hatást gyakorolt olvasmányokról: fontos volt Jézus és a szentek életének olvasása. Manresában „látomásai” voltak;  ugyanott a Cardoner folyó mellett megvilágosodása: „Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat.” Ezek az alapvető manresai élmények azonban nem feledtetik vele azt a tanítást, amit előtt e és utána kapott Istentől.  Ignácot egész életén át Isten vezette megtérésétől kezdve. Döntő élménye volt még a La Storta-i látomás, amikor Róma felé tartottak Faberrel és Lainezzel: Miasszonyunk közbenjárását buzgón kérte, hogy Fia mellé helyezze.  Itt a kis Róma közeli helység kápolnájában imádkozva lelki szemével világosan látta, hogy ”Isten, az Atya, odahelyezte őt Fia, Krisztus mellé”. A La Storta-i látomásban a keresztjét hordozó Krisztus szolgálatába fogadta.

Röviden csak azt akartam jelezni, hogy Loyolai Ignác lelkében  a devotio moderna befolyásától függetlenül is – olvasmányai és misztikus élményei révén – kikristályosodott a „szolgálat misztikája”.  Az ignáci lelkiség tehát túlmutat a devotio moderna  részben világmegvető, világtól menekülő „passzív” magatartásán. Éppen a Jézussal való bensőséges barátság, az egység a szemlélődésben sarkallja arra, hogy az Üdvözítő cselekvő apostola, munkatársa legyen. Contemplativus in actione. A cselekvésben szemlélődő. A jezsuita keresse mindenben és mindenütt Istent, és jelenlététől tüzet fogva elkötelezze magát a hit terjesztésében, a hit és az igazságosság védelmében – akár a legnehezebb terepeken, határhelyzetekben is – a kultúrákkal és vallásokkal folytatott párbeszédben és szociális apostolkodásban.

(szf)