Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Társadalom \ Kultúra, művészet

A 37. Rimini Meeting elé - Varga János atya tudósítása

A Rimini Meeting logója - RV

12/08/2016 15:49

Köszöntöm a Vatikáni Rádió kedves Hallgatóit!

A 37. Rimini Meeting előzetesével jelentkezem.

Ezt a találkozót a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalomhoz közel álló személyek által létrehozott alapítvány rendezi, amelynek célja – amint a Meeting alcíme is mondja: „A népek közötti barátság” támogatása, a szó legtágabb értelmében.

A Comunione e Liberazione – rövidítve CL (ejtsd: csíelle) (Közösség és Felszabadulás) mozgalom Milánóban jött létre 1954-ben, don Luigi Giussani apostoli tevékenysége nyomán, amelyet elsősorban az ifjúság körében fejtett ki. A Mozgalom ma a világ 90 országában van jelen.

A 70’-es évek végén néhány a mozgalomhoz tartozó család elhatározta, hogy olyan közös vakációt szervez, amely a kultúra eszközeivel: kiállítások, előadások, beszélgetések körüljár egy számukra fontos témát.

1980-ban rendezték meg az első nemzetközi találkozót, amelynek ezért a Meeting elnevezést választották, a Rimini Meeting nevet adták.

Az első találkozó témája ez volt: A béke és az emberi jogok. A rendezvénynek olyan sikere lett, hogy a harmadikra már az akkori Pápa, Szent II. János Pál is elfogadta a meghívást.

Később olyan vendégei voltak, az egyre népszerűbb rendezvénynek, mint: Joseph Ratzinger bíboros, Teréz anya, és a Dalai Láma, Lech Walesa, Hans Dietrich Genscher, Tony Blair, Ennio Morricone, José Carreras, Tatjana Goriscseva, Liv Ullmann, Dulce Pontes, tudosók, számos egyházi vezető: bíborosok, érsekek, püspökök, apátok, és más vallások képviselői is.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, két alkalommal 2005-ben és 2010-ben vett részt és adott elő a Meetingen.

Ebben az évben augusztus 19-25. között, péntektől csütörtökig kerül megrendezésre a hagyományos találkozó, amelynek idei mottója: „Tu sei un bene per me" „Te érték vagy számomra”

A plakátokon egy tollal rajzolt, satírozott felirat látható, ahol a szó TE csupa nagybetűvel írva szerepel, a többi szöveghez képest sokszoros betűméretben, az utolsó szó pedig többször alá van húzva: számomra.

A Meeting előzetes sajtóközleménye így fogalmaz:

„A jelenlegi történelmi helyzetet egy mély válság jellemzi, amelynek következménye az általános bizalmatlanság a jelennel és jövővel kapcsolatban.

Mindez széttördeli az együttélés szociális és civil modelljeit, amelyek eddig szavatolták a közjót. Kialakult az un. NEET egy teljes generációja, azoké, akik nem vesznek részt oktatásban, munkában vagy képzésben, akik lényegében nem is akarnak sem tanulni, sem dolgozni.

A migránsok és menekülők helyzete meglepte Itáliát és egész Európát egyre jobban kiterjedő és nyilvánvalóan megállíthatatlan módon. A terrorizmus erőszaka egyre fenyegetőbb módon növekszik.

A másik, a tőlünk eltérő, a kívülálló úgy jelenik meg, mint valami fenyegetés, a többség a célszerűség és a haszonelvűség optikáján keresztül tekint és gondol rá.

Ebben a drámai közegben hirdette meg Ferenc pápa az Irgalmasság rendkívüli Szentévét. „Az irgalom az az alapvető törvény, amely minden ember szívében otthonos, amikor őszinte módon tekint a testvérére, akivel találkozik az élete útján. Az irgalmasság az út, amely egyesíti Istent az emberrel, mert megnyitja a szívet a reményre, hogy bűneink korlátja ellenére örökre szeretve vagyunk.”

Az ember természete és a valóság maga / egy kapcsolat elkerülhetetlen szükségességét jelzik, egy viszonyét, egy folyamatos találkozásét a valósággal, mint ami elsődlegesen szükséges, hogy felismerjük az igazságot önmagunkról és a világról.

Család, gyermekek, barátok, munkatársak, a szegény, akivel véletlenül találkozunk az utcán kihívások, amelyekkel nap, mint nap számolnunk kell. Gyakran a fáradságos személyes kapcsolatok helyettesítése a virtuális környezet kényelmesebb, mindig rendelkezésre álló – de végső soron jelenlétet nem adó - technikai megoldásaival, mély magányt hozhatnak létre, ugyanakkor a függetlenség, a végső teljes szabadság illúzióját adják, amely mentes a kötöttségektől. Az embernek szüksége van a másikra, hogy megossza vágyait, terveit, fáradozásait, áldozatait, félelmeit, fájdalmait, hogy megossza az okot, amiért létezünk. A közösség éppen ezért jön létre és alakul.

Tehát az ember én-je elsősorban úgy létezik, mint egy történet, arcok, kapcsolatok, körülmények által alakítva, amelyek az idő során bontakoznak ki.

Hogyan lehetséges a másikat új fajta módon nézni, nem egyszerűen tolerálva a másságát, hanem megsejtve, és mindent feltéve arra a tényre,hogy Te egy olyan végső pozitivitást jelzel és képviselsz számomra, amelyre nekem szükségem van, hogy éljek? Mi tehet lehetővé egy ilyen emberi hozzáállást? – teszi fel a kérdést a témát elmélyítő írás.

A XX. század történelme, a világháborúk, mindannyiunkat arra emlékeztetnek, hogy eltérő és egymással ellentétes ideológiák, hogyan próbálták meg kölcsönösen eltörölni egymást, eltörölni a másikat. Az emlékezet szörnyű szenvedéseket és több millió halottat idéz fel, de azt is, hogy egy bizonyos ponton lehetséges volt elfogadni a másikat – a néhány nappal korábban még legyőzendő ellenséget – a másságában, mint egy forrást, mint egy értéket: és ebben a pillanatban született meg Európa. A pozitivitás tapasztalata nélkül, amely képes átölelni mindent és mindenkit, nem lehetséges újraindulni.

Kiállításokon, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és tanúságtételeken át a 2016-os Meeting a maga sokféle nyelvén a beilleszkedésről és a megbocsájtásról fog beszélni, szóba hozza a mai kor nagy veszélyeit, megszólaltatja a kultúra és a közélet vezéralakjait, szembesít minket a technika és az újítások kihívásaival, megpróbál a munkára és a gazdaságra moralista démonizálás nélkül tekinteni, a történelem szeleteit összerakni.

Szeretnénk, ha a következő Meeting is meg tudná mutatni a pozitivitás szépségének kirobbanó erejét, a reményét, amely képes megmozgatni kinek-kinek a szabadságát és vágyakozást kelteni a változásra önmagáért és a világért.” – fogalmaznak a Meeting szervezői.

Emilia Guarnieri, a Meeting Alapítvány elnöke:

Egy világban, amikor úgy tűnik, mindenütt konfliktus, erőszak, harc van, újra kimondjuk azt, amire az ember szíve vágyik: „Te érték vagy számomra”, a másik, aki előttem áll számomra érték. Fel kell ismerni, meg kell vizsgálni, ez egy út, amin el kell indulni és bizonyossággá válik.

Ferenc pápa gesztusaiból árad az evidencia, hogy mindenki, akivel találkozik, értékes számára.

Az idei meghívottak között van: Sergio Matarella olasz államfő, Camillo Ballin püspök, észak-arábia apostoli helynöke, Paolo Pezzi moszkva katolikus érseke, Matteo Maria Zuppi bolognai érsek, Silvano Maria Tomasi érsek az Igazságosság és Béke Pápai Tanács tagja, Paolo Martinelli milánó segédpüspöke, Aziz Hasanovic Horvátország nagymuftija, Mohamed Fadhel Mahfoudh a 2015. évi Béke Nobel díjas tunéziai ügyvéd, Angelino Alfano, olasz és Thomas de Maizière német belügyminiszter, Jàn Figel az Európai Bizottság unión kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottja, Antonio Spadaro a Civiltà Cattolica igazgatója, Monica Maggioni a RAI olasz TV-társaság igazgatónője, valamint Marcilio Haddad Andrino brazil mérnök, aki betegségéből Boldog Teréz anya közbenjárására csodás módon gyógyult meg.

Érdekesnek ígérkező témák az előadások illetve kiállítások közül:

Találkozás a másikkal: a Köztársaság szelleme – az Olasz Köztársaság kikiáltásának 70. évfordulója alkalmából.

Migránsok, a találkozás kihívása

Shakespeare halálának 400. évfordulóján: A másik szerepe a Hamletben.

Grúzia, az arany és a hit földje

Teréz anya – egy szent napjaink számára

Amerikai álom – egy utazás szent amerikaiakkal

Egyesült Államok-Kuba kiengesztelődés: egy sérülés gyógyítása,

Luigi Giussani és Romano Guardini – párbeszédben a modernizmussal

Az irgalmas ölelés. A megbocsájtás forrása

A betlehemi Születés Bazilika felújítása

A helyszínen már több száz önkéntes dolgozik, hogy a rimini vásárváros pavilonjai augusztus 19-re készen fogadhassák a látogatókat.

A korábbi évekhez hasonlóan a Rimini Meetingen történtekről napról-napra tudósítom majd a Kedves Hallgatókat.

Varga Jánost hallották. Dicsértessék a Jézus Krisztus

12/08/2016 15:49