2016-08-13 16:38:00

Ferenc pápa imája a békéért és az erőszak, a terrorizmus elleni védelemért


A Szentatya lengyelországi apostoli útja során július 30-án, szombaton útban a fiatalokkal tartott esti imavirrasztásra, rövid látogatást tett a krakkói Szent Ferenc templomban. Két ferences vértanú relikviáit tisztelik itt: Zbigniew Strzalkowski és Michal Tomaszek atyák vérrel áztatott ingjét, amit a gyilkosság pillanatában viseltek. 1991. augusztus 9-én perui gerillák ölték meg őket Pariacoto településen. 2015-ben avatták boldoggá a két lengyel ferencest a perui városban Alessandro Dordi olasz atyával együtt. Ferenc pápa látogatásakor jelen voltak a templomban a ferences szerzetesek, a vértanúk családtagjai és a lengyel ferences főelöljáró és a ferences ház elöljárója, ahol a két mártír élt Peruban. A pápa olaszul elmondott egy imát a békéért és az erőszak illetve a terrorizmus elleni védelemért. Az imádság így hangzott:

Ó Mindenható és irgalmas Isten, a Világegyetem és a történelem Ura. Mindaz, amit teremtettél jó, és az emberek hibái iránti együttérzésed kimeríthetetlen.

Ma eljövünk Hozzád és kérjük, hogy őrizd meg a világot és lakóit békében; hogy tartsd távol tőle a terrorizmus pusztító árját; hogy hozd vissza a barátságot és mélyítsd el teremtményeid szívében a bizalom és a megbocsátásra való készség ajándékát.

Ó Élet adója, Hozzád imádkozunk mindazokért is, akik a brutális terrortámadások áldozataiként vesztették életüket. Adj nekik örök viszonzást, hogy járjanak közben a világért, amelyet konfliktusok és ellentétek sújtanak.

Ó Jézus, a Béke hercege, Hozzád imádkozunk azokért, akik megsérültek az embertelen erőszak tettei miatt: gyermekek, fiatalok, férfiak és nők, idősek és ártatlan személyek, akik csak a végzet miatt kerültek bele ebbe a gonoszságba. Gyógyítsd meg testüket és szívüket, nyújts nekik vigaszt erőddel, eltörölve egyben a gyűlöletet és a bosszúvágyat.

Vigasztaló Szentlélek, látogass el a terrorizmus áldozatainak családjaihoz, amelyek ártatlanul szenvednek. Fedd be őket az isteni irgalmasság köpenyével. Segíts, hogy Benned és magukban újra megtalálják az erőt és a bátorságot, hogy továbbra is testvérek tudjanak lenni mások számára, elsősorban a migránsok számára, tanúságot téve életükkel szeretetedről.

Érintsd meg a terroristák szívét, hogy felismerjék tetteik gonoszságát és visszatérjenek a béke és a jó, az élet és minden ember méltósága tiszteletének útjára, vallástól, származástól, gazdagságtól vagy szegénységtől függetlenül.

Ó Isten, Örök Atya, irgalmadban hallgasd meg a világ robaja és kétségbeesése közepette Hozzád felszálló imát. Hozzád fordulunk nagy reménnyel és bizalommal eltelve végtelen irgalmadban, bízva Szent Édesanyád közbenjárásában, megerősödve a perui boldog vértanúk – Zbigniew és Michal – példájától, akiket az Evangélium értékes tanúságtevőivé tettél olyannyira, hogy vérüket ajánlották fel, és kérjük a béke ajándékát illetve azt, hogy tartsd tőlünk távol a terrorizmus csapását.

A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.