2016-08-18 13:10:00

Ferenc pápa kardiológusok konferenciájára látogat augusztus 31-én


Augusztus 31-én, szerdán az általános kihallgatás után a Szentatya ellátogat a római vásárközpontba, ahol köszönti a Kardiológusok Európai Társasága éves kongresszusának résztvevőit. 140 országból 35 ezer orvos vesz részt a tanácskozáson – adja közre a Szentszék Sajtóterme.

A szív- és érrendszeri betegségekről szóló, a világ legnagyobb kongresszusát augusztus 27-31. között első alkalommal rendezik Rómában. Ferenc pápa rendhagyó látogatására negyed 1-kor kerül sor, amikor beszéddel fordul a jelenlevő orvosokhoz – tájékoztat az ANSA olasz hírügynökség.

A pápa osztozik az orvosokkal a gondoskodás missziójában

„Ferenc pápa látogatása olyan alkalom, ami mélyen meghat” – nyilatkozta a Római Vásárközpont igazgatója az ANSA-nak. „Ez a pápa szeretetével, empátiájával mindig meglep. Azt gondolom, elhatározta, hogy üdvözli a világ minden részéről érkező orvosokat, akik minden nap életeket mentenek meg, enyhítik a szenvedést. A pápa osztozik velük a gondoskodás missziójában. Leírhatatlan megtiszteltetés a Vásárközpont számára, hogy a Szentatya szavainak otthont adhat.”

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.