XVI. Benedek vallomása egy riportban: Mély közösségben és barátságban Ferenc pápával

„Az utódom iránti engedelmesség soha nem volt kérdéses, sőt mély közösség és barátság fűz Ferenc pápához” – ezek XVI. Benedek szavai, melyeket a nyugalmazott pápa Elio Guerriero újságíróval folytatott beszélgetése során tár fel önmagáról, Ferenc pápához fűzött kapcsolatáról és lemondása történelmi döntéséről: „Döntő szempont volt számomra, hogy nem éreztem magamat abban az állapotban, hogy vállalhattam volna a riói ifjúsági találkozót!”. Íme pár gondolat, melyet a néhány nap múlva megjelenő beszélgetés-kötet előzeteseként jelentetett meg a La Repubblica olasz napilap augusztus 24-i száma. A Peter Seewald újságíró angol nyelvű „Utolsó beszélgetések” című interjú kötetének olasz kiadását Elio Guerriero rendezte sajtó alá, aki egyébként is a Ratzinger életmű olasz kiadásának a kurátora és akinek szintén volt alkalma arra, hogy a nyugalmazott pápával beszélgetést folytasson. Ennek jegyében írja: „Amit Ferenc pápa a mások iránti benső készségéről mond, azok nemcsak szavak, hanem azt valóban meg is tette velem”.

Elio Guerriero annak a Ratzinger életrajznak is a szerzője, mely augusztus 30-án jelenik meg „Isten és az emberiség szolgája. XVI. Benedek életrajza” címmel. Guerriero hosszú éveken át volt felelős kiadója a milánói Jaca Book és az Edizioni San Paolo kiadóknak, ezenkívül pedig mintegy húsz éven át gondozta a „Communio” folyóirat olasz kiadását. A rangos katolikus teológiai szemlét 1972-ben alapította Joseph Ratzinger, Hans Urs von Balthasar, Henri de Lubac, Walter Kasper, Marc Ouellet és Louis Bouyer.

A La Repubblica napilapban szerdán közölt előzetesben értékes szempontokat olvashatunk XVI. Benedek lemondásának a motívumairól, melyek megerősítik és nyomatékosítják a latin nyelvű lemondó levélének a tartalmát, amelyet többen sokszor alaptalanul, szkeptikusan fogadnak. Erről a kérdésről az emeritus pápa így vall: „Számos elkötelezettségem volt abban az időben, melyeket már nem tudtam megvalósítani, főként a 2013 nyarán a brazíliai Rio de Janeiro-ban esedékes Ifjúsági Világtalálkozó. Ebben a tekintetben nekem két pontos meggyőződésem volt. A Mexikóban és Kubában szerzett tapasztalat után nem éreztem magamat abban az állapotban, hogy vállalhattam volna ezt a nagyon elkötelező találkozót. Ezenkívül a II. János Pál pápa által az ezekre a napokra adott iránymutatás, vagyis a pápa személyes jelenléte, számomra már elképzelhetetlen volt. Nem is lehetett tehát televíziós kapcsolatra, vagy egyéb technikai megoldásra gondolni. Ilyen körülmények között a lemondás számomra kötelesség volt”.

„A Mexikóban és Kubában tett látogatásom 2012 márciusában– folytatja az ősz hajú emeritus pápa – számomra nagyon szép és megindító volt, sok szempontból is. Mexikóban nagyon megérintett a sok fiatal mély hite, akikkel ott találkoztam és tapasztalatot szereztem az Úrért vállalt örömteli szenvedéseikről. Hasonlóképpen hatottak rám a mexikói társadalom nagy problémái és az egyház elkötelezettsége, hogy a hitből kiindulva tudjon választ adni a szegénység és az erőszak kihívásaira. Nem is kell arra kifejezetten emlékeztetni, ahogy Kubában mennyire megérintett annak a látása, ahogy Raul Castro vezetni akarja az országot egy olyan új úton, mely nem akarja megszakítani a közvetlen múlttal való folytonosságot. Itt is nagyon mély benyomást tett rám az a mód, ahogy a kubai püspöktestvéreim megoldást akartak keresni az átalakulásnak erre a nehéz folyamatára a hitből kiindulva. Mindenesetre azokban a napokban nagyon erőteljesen tapasztaltam meg fizikai ellenálló képességem határait. Mindenekelőtt azzal kellett számot vetnem, hogy nem vagyok már többé képes a jövőben a tengerentúli repülőutakat vállalni, főként az időeltolódás okozta problémák miatt. Természetesen beszéltem ezekről a gondokról az orvosommal, Patrizio Polisca professzorral. Ilyen módon világossá vált számomra, hogy nem lennék többé már olyan állapotban, hogy részt vegyek nyáron a Rio de Janeiro-ban esedékes Ifjúsági Világtalálkozón, aminek teljesen ellenmondott az időeltolódás problémája. Attól fogva aztán viszonylag rövid időn belül döntenem kellett a visszavonulásom időpontjáról”.   

A beszélgetés záró részében  XVI. Benedek utódáról, Ferenc pápáról beszél: „Az utódom iránti engedelmesség soha nem volt kérdéses, sőt mély közösség és barátság fűz Ferenc pápához. Megválasztása pillanatában megtapasztaltam, miként oly sokan mások, a Gondviselés iránti spontán hálaérzetét. Miután egymást követően két pápa is jött Közép-Európából, az Úr, hogy így mondjuk, a tekintetét az egyetemes egyházra fordította és meghívott bennünket egy kiterjedtebb, még inkább katolikus közösségre. Személyesen is mélyen megérintett engem az első pillanatoktól fogva Ferenc pápa rendkívüli emberi nyitottsága, készségessége az én irányomban. Megválasztása után azonnal felhívott engem telefonon. Minthogy akkor nem sikerült elérnie, még egyszer felhívott, miután találkozott az egyetemes egyházzal a Szent Péter balkonjáról és nagyon szívélyesen beszélt velem. Attól fogva ajándékba kapom tőle ezt a csodálatos atyai-testvéri kapcsolatot. Sokszor eljutnak ide fel hozzám az apró ajándékai, a személyesen írt levelei. Nagy útjai megkezdése előtt soha nem marad el, hogy meglátogasson engem. Emberi jóakarata, mellyel felém fordul, különösen nagy kegyelem nekem, az életemnek ebben a végső szakaszában, amiért csak hálás lehetek. Amit a mások iránti készségességéről mond, azok nem csak szavak, hanem meg is teszi azt velem. Az Úr éreztesse vele minden nap az ő jóakaratát. Ezért imádkozom az Úrhoz érte” – zárul az emeritus pápa vallomása abból a hamarosan megjelenő interjú kötet elé írt előzetesből, melyet a La Repubblica olasz napilap szerdai száma közölt.

(vl)