2016-08-29 12:15:00

Ferenc pápa vasárnap a Vatikánban fogadta Orbán Viktort


„Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Vatikánban találkozott Ferenc pápával, azokkal az európai keresztény vezetőkkel együtt, akik a hétvégén a Róma közelében fekvő Frascati-ban gyűltek össze tanácskozásra” – tájékoztat a Sismografo Vatikán közeli hírportál vasárnapi tudósítása. A vasárnapi Úrangyala imádság után „Ferenc pápa «magán állampolgárokként» köszöntötte a vezető keresztény politikusokat. Rövid udvariassági látogatásról volt szó, melynek során nem érintettek mélységben specifikus témákat. Az Európai Unió katolikus képviselőinek évi találkozóján ezúttal a Közel-Keleti keresztények helyzetét vitatták meg, különös tekintettel a jelenlegi Libanonra”.  Ezért is vett részt ezúttal a frascati megbeszéléseken III. Junan szír katolikus pátriárka, Bésara Butrosz Rai maronita pátriárka, Jean-Clément Jeanbart, Aleppó melkita érseke, II. Ignatius Afrám szír ortodox pátriárka és Anba Gabriel kopt püspök. „Az Európai Unió katolikus képviselőinek  «reflexiós csoportja» Christoph Schönborn bécsi bíborosérsek és az angol Lord David Alton politikus kezdeményezésére született 2010-ben, hogy a keresztény felelősség tudatában tanácskozzanak együtt a legégetőbb politikai és humanitárius kérdésekről”. A csoport alapítása óta évente rendszeresen találkozik Frascati-ban egy közös megbeszélésre.

(vl)

        

 








All the contents on this site are copyrighted ©.