2016-09-02 19:22:00

Közzé tették Ferenc pápa szeptember 20-i Assisi látogatásának programját


Szeptember 20-án, kedden tartják Assisiben a „Békeszomj. Vallások és kultúrák párbeszédben” címmel az Imavilágnapot a békéért. A Sant’Egidio Közösség által szervezett rendezvényre ellátogat Ferenc pápa. A békeimanapot II. János Pál indította el 1986-ban a különböző vallások képviselőivel.

A tervek szerint a pápa délelőtt fél 11-kor indul helikopterrel a Vatikánból. 11 óra után érkezik Assisi sportpályájára. Itt Domenico Sorrentino érsek, Umbria tartomány elnöke, Perugia prefektusa és a város polgármestere fogadja.

Fél 12-kor érkezik a pápa az assisi Szent Kolostorba, ahol a Kolostor kusztosa, I. Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, egy muzulmán vallási képviselő, Justin Welby canterburyi anglikán érsek, II. Efrém, Antióchia szír-ortodox pátriárkája, egy zsidó vallási képviselő és a japán tendai (buddhista) vallás vezetője fogadja. Együtt vonulnak a kerengőbe, ahol az egyházak és világvallások képviselői várják őket Umbria tartomány püspökeivel együtt.

Délben a Szentatya egyenként köszönti a vallási képviselőket.

Délután egy órakor a pápa együtt ebédel a jelenlevőkkel, amelyen részt vesznek jelenleg folyó háborúkat átélt személyek is. Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio Közösség elnöke megemlékezik I. Bertalan pátriárka megválasztásának 25. évfordulójáról.

Negyed 4-kor Ferenc pápa külön-külön találkozik I. Bertalan pátriárkával, a muzulmán vallási képviselővel, Justin Welby anglikán érsekkel, II. Efrém szír-ortodox pátriárkával és a zsidó vallási képviselővel.

Délután 4 órakor a Szent Ferenc alsó bazilika különböző részein imádkoznak a békéért. Ekkor kerül sor a keresztények ökumenikus imájára.

Este 5 órakor az ima után a résztvevők kilépnek a bazilikából és találkoznak más vallások képviselőivel, akik más helyszíneken imádkoztak és helyet foglalnak a téren felállított színpadon. 

Negyed 6-kor a Szent Ferenc téren kezdődik meg a béke imanapot lezáró program. Domenico Sorrentino, Assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadino püspöke köszöntő beszédet mond. Ezt követően jelenleg folyó háborúkat átélt személyek tesznek tanúságtételt. Felszólal I. Bertalan ortodox pátriárka, a muzulmán és zsidó vallási képviselő, a japán buddhista elöljáró és Andrea Riccardi professzor, a Sant’Egidio Közösség alapítója. Ezután kerül sor Ferenc pápa beszédére. Felolvassák a békefelhívást, amelyet aztán átadnak különböző nemzetek gyermekeinek. Csendesen imádkoznak a háborúk áldozataiért, majd a résztvevő vallási képviselők aláírják a békefelhívást és meggyújtanak két gyertyát, majd békecsókot váltanak.

Este fél 7-kor a Szentatya búcsút vesz és autón a helikopterpályára megy, ahonnan várhatóan este 7 órakor indul vissza a Vatikánba, ahová fél 8-kor érkezik meg.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.