2016-09-13 16:43:00

Sandri bíboros püspökké szentelte Pizzaballa ferences atyát


Szeptember 10-én, szombaton délután az Észak-olaszországi Bergamo székesegyházában püspökké szentelték Pierbattista Pizzaballa ferences atyát, akit Ferenc pápa június 24-én nevezett ki a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorává. Az új apostoli adminisztrátort a pápa egyben püspökké is kinevezte és címzetes érseki rangra emelte.

„Elég neked az én kegyelmem” – ez az új főpásztor mottója

A koncelebrációt Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa vezette. Vele együtt misézett Fouad Twal, Jeruzsálem nyugalmazott latin pátriárkája, valamint Francesco Beschi, Bergamo püspöke. Pizzaballa atya püspöki címerén Jeruzsálem látható, míg mottója a második korintusi levélből vett idézet: „Elég neked az én kegyelmem” - „Sufficit tibi gratia mea” (2Kor 12,9).

Oltalmazzuk a térség keresztényeit, hogy ne kelljen elvándorolni hazájukból

Homíliájában Sandri bíboros rámutatott: egyetlen eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy a keresztények ne vándoroljanak el a Közel-Keletről, illetve ne kényszerítsék őket hazájuk elhagyására „nem világos tervek szerint”. Ez pedig nem más, mint hogy mindig találjunk ősi és új formákat ahhoz, hogy „kilépő” egyház legyünk, amely szívén viseli a találkozás és a kiengesztelődés helyeinek előmozdítását. Így a keresztény közösség, amely azt kéri, hogy őrizzék meg, támogassák és védelmezzék, továbbra is ajándék lesz mindazok számára, akik évszázadok óta a régióban laknak, de a zarándokok és a bevándorló munkások ezrei számára is, akik immár tartósan a térség részét alkotják.

Jézus továbbra is jelen van a Szentföldön

Sandri bíboros Pizzaballa atyára utalva kifejtette: saját élete számára szüksége van a megbízható reményre. Ehhez járul hozzá mindazoknak a konkrét szolidaritása, akik az egész világon elkötelezik magukat, hogy támogassák a szentföldi helyi egyházak életét. Az új főpásztor 26 éven át szolgált a térségben, ahol a megtestesült Ige megismertette velünk Isten kívánságát, az emberiség üdvösségét, ahol az Atya Szava elhozta a kinyilatkoztatás teljességét. Nem veszíthetjük el annak a tudatát, hogy ott, a romok alatt, amelyek a bűn, az erőszak, valamint számos ember és világi hatalom rövidlátásának a gyümölcse, továbbra is jelen van az Isten által fakasztott forrás, amely felbuzog a földből, hogy enyhülést nyújtson és megtermékenyítsen: ez maga Jézus jelenléte.

Legelőször az egyházban kell megteremteni az igazságosságot és a békét

A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa megjegyezte, hogy a Szentföldön, és különösen a latin pátriárkátus területén sokan szomjazzák az igazságosságot és a békét. Ezek az emberi lét alapvető dimenziói, amelyeket elsőként az egyházon belüli és az egyházak közötti kapcsolatokban kell megteremteni, továbbá a zsidó és muzulmán hívekkel.

Az új püspök küldetése feladata az Úr szavában gyökerezik

Pizzaballa atyához fordulva a bíboros emlékeztetett rá, hogy a jeruzsálemi latin szertartású egyház püspöke a Szentatya nevében és részéről végzi küldetését, a helyi egyház, valamint a szentföldi katolikus püspökök testületének vezetését. Ez minden bizonnyal nehéz feladat, de örömmel lehet teljesíteni, mivel nem emberi terveinkben, hanem az Úr szavában gyökerezik.

Sandri bíborossal együtt misézett mintegy harminc érsek és püspök, közöttük Izrael, Palesztina, Jordánia, Libanon, Kuba, Szingapúr és Kanada apostoli nunciusai. Jelen volt az izraeli Akko város görög-melkita érseke, Haifa maronita érseke, Arábia és Isztambul apostoli helynöke, továbbá néhány bergamói születésű püspök. A szertartáson részt vett egy ökumenikus küldöttség a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka képviseletében Nektarios érsek vezetésével. A szentmisén részt vett a Szentföldi Kusztódia számos ferences szerzetese is.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.