2016-09-19 11:37:00

200 éves a vatikáni csendőrség: a pápa szentmisével köszönte meg hű szolgálatukat


Vasárnap délelőtt szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a vatikáni csendőrség tagjainak, akik testületük fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplik.

130 fős testület őrzi a személy- és vagyonvédelmet

A Corpo della Gendarmeria, vagyis a Vatikánvárosi Csendőrség feladata a közrend fenntartása a városállam területén, őrködnek a személy- és vagyonvédelem felett illetve egyszerű közlekedésrendészeti munkát is ellátnak, hiszen rendes autóforgalom működik a Vatikán területén. A gépkocsibejáró kapuknál a Svájci Gárda tagjaival együtt közösen látnak el szolgálatot, igazoltatják a belépőket. Feladatuk többek között a Szent Péter bazilika őrzése és a pápai liturgiák alatt a gárdistákkal együtt felelnek a közrendért és a biztonságért. A mintegy 130 fős testület élén álló parancsnok, Domenico Giani a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága alá tartozik. Hétköznapi egyenruhájuk kék színű zubbony és nadrág, francia típusú katonai sapkával.

Tisztesség és hűség immár kétszáz éve a Szentszék szolgálatában

Homíliáját a pápa a vasárnapi evangéliumi szakasz, vagyis a hűtlen intézőről szóló példabeszéd alapján a korrupció és a tisztességes élet közötti ellentétre építette. Dicsérettel szólt a vatikáni csendőrökről, akik ellenállnak a kísértésnek és nem hagyják magukat megvesztegetni. A korrupció ugyanis apránként kúszik be az emberek életébe, és rengeteg kárt okoz. A tisztességes ember azonban emelt fővel járhat, nem kedveli a sötét, homályos ügyleteket, a kétes megállapodásokat. A csendőrök feladata éppen a csalók és a kizsákmányolók elleni küzdelem, a becsület védelme és segítése – melyért sokszor nem fizetik meg őket kellőképpen. A pápa köszönetet mondott jól végzett munkájukért, mint mondta: büszke rá, hogy a vatikáni csendőröket nem lehet „megvenni”. Kétszáz éve szolgálják Vatikán államot, ezért a Szentszék minden egyes tagja részéről elismerés illeti őket.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.