2016-09-22 15:54:00

A szegény Lázár üzenete: Martos Balázs elmélkedése az évközi 26. vasárnapra


Vasárnapi szakaszunkat így ismerjük: a dúsgazdag és a szegény Lázár története. Egyszerű, ámde találó cím, amely Jézus példabeszédének mindjárt két igen szembeszökő sajátosságát is kifejezi. Az első a kiáltó ellentét a két szereplő vagyoni helyzete között, amely a történet kiindulópontja. Az egyik dúskál ételben és italban, a másiknak semmije sincs, betevő falatja is hiányzik, teste is beteg. A példabeszéd itt a bevezetésben többet időz Lázár alakjánál. Éhsége, félig-meddig állati magánya az idegenbe szakadt tékozló fiút juttatja eszünkbe, aki szintén szívesen megtöltötte volna a gyomrát mások maradékával, a disznók eledelével, de még abból sem kapott (vö. Lk 15,15-20).

Mégis ő az, a szegény Lázár, akinek ismerjük a nevét. Ő valaki, és nem csak valami, nem csak egy típus, egy szerep hordozója, mint a másik szereplő, a dúsgazdag. Ez a másik sajátosság. Jézus példabeszédeiben a szereplőknek soha nincs neve. Típusok, nem egyedi alakok jelennek meg bennük, ahogy a mesékben „egyszer volt, hol nem volt” egy herceg, egy gazdag, egy fiú. Ebben a történetben azonban Lázár valaki, neki van neve, vagyis Isten őt tartja számon, őrá emlékezik, őt élteti. A dúsgazdag ember bizonyára jelentős pozíciót tölt be, talán meg is hívott másokat az asztalához, talán el is érte az életben ezt vagy azt a főhelyet (vö. Lk 14,12-14), mások számon tartották – Isten előtt mégsem érett meg arra, hogy neve, emlékezete, élete legyen. Lázár nevét egyesek megpróbálják Eliézerrel, Ábrahám szolgájával (vö. Ter 15,2) kapcsolatba hozni, de ez nem visz messzire. A Lázár név jelentése önmagában „Isten megsegített”, s ez kifejez valamit a szegény ember gazdag tapasztalatából, hogy az igazán fontos dolgok Isten kezében vannak. Ismét mások Mária és Márta testvérére, Lázárra, utalnak (vö. Jn 11), akiben a keresztény hagyomány később felfedezte és megörökítette azt a reményt, hogy elveszített életünket Isten visszaadja, feltámaszt a halálból, megszabadít az értelmetlen homályból.

Lázárnak tehát neve, személye van, míg a másik elveszik bíbora és bársonya fodraiban. De a példabeszéd a továbbiakban az ő útjára figyel. A szegény sorsa a lehető legvilágosabb, Ábrahám kebelére kerül, az ősatya magához vonja, mint kedves gyermekét. De mi lesz a gazdaggal? A példabeszéd egyre többet árul el róla, így egyre közelebb hozza hozzánk is. Megtudjuk, hogy keservesen gyötrődik, a hőségben, lángban szomjazik (vö. Iz 66,24). Megtudjuk, hogy testvérei vannak, akik iránt részvétet érez – a szenvedésben, fájdalomban kimutatja azt az együttérzést, amely eddig egyáltalán nem jellemezte. Végül megtudjuk, hogy Ábrahámot atyjának tekinti és könyörög hozzá. De „most már” mindez késő. A pokolban nincs szeretet, nincs együttérzés. Aki a pokolban szeretni akarna, már nem lenne ott.

Jézus példabeszéde szinte a kárhozat tehetetlen kínjába visz minket, mint egy rémálomban, amikor katasztrófát szeretnénk elhárítani, de képtelenek vagyunk rá. Mire kell tehát ráébrednünk? Először talán arra, hogy Lázár még itt fekszik az ajtónk előtt. Vannak körülöttünk szegények testi, anyagi vagy szellemi értelemben rászorulók, akikkel osztozva megtanulhatunk embernek lenni, valakinek lenni. A szegény Lázár üzen, még most, az életben. Emlékeztet gazdagságunkra, nagyszerű lehetőségeinkre. Másodszor meg kell hallanunk a fiatal keresztény közösség hangját, amely az evangélium lapjain hitvallást tesz: Mózes és a próféták tanúságot tesznek arról, hogy a törvény teljessége a szeretet (Róm 13,10); Mózes és a próféták tanúskodnak arról, aki feltámadt, visszatért a halálból (vö. Lk 24,27.44), hogy ne maradjon értelmetlen semmilyen kín, semmilyen áldozat és odaadás.

 








All the contents on this site are copyrighted ©.