2016-09-24 18:45:00

A pápa a nizzai áldozatok a hozzátartozóihoz: az egyház mellettetek áll


A pápa találkozott a nizzai merénylet áldozatainak hozzátartozóival

Mintegy ezer francia személy várta szeptember 24-én szombaton délben a VI. Pál kihallgatási teremben Ferenc pápát, hogy megosszák vele az ez év július 14-én Nizzában történt szörnyűséges terrorista merénylet okozta gyászt és fájdalmat, továbbá hogy meghallgassák vigasztaló és együttérző szavait. Mint ismeretes, a nizzai híres tengerparti Angol sétányon az esti ünnepi tűzijátékra váró békés emberek tömegébe hajtott bele kamionnal egy iszlamista terrorista és okozta ezzel közel kilencven személy, gyermekek, nők és férfiak, franciák és külföldiek, hívők és nem hívők halálát és több száz ember szenvedett sebesülést. A francia küldöttséget Nizza városának a polgármestere,  Christian Estrosi és a város püspöke Andrè Marceau kísérte el, de jelen voltak a város zsidó és muzulmán közösségeinek a képviselői is.

Szeretnék osztozni a fájdalmatokban

Ferenc pápa beszéde kezdetén elnézést kért a vendégeitől, hogy nem francia nyelven szól hozzájuk: „Én sajnos nem beszélem a franciát” – mondta, de a beszédét gondolategységenként franciául is felolvasták. „Kedves fivéreim és nővéreim, mély megindultsággal találkozom veletek, aki testben és lélekben szenvedtek, azért mert egy este vak erőszak sújtott benneteket, vagy szeretteitek egyikét, anélkül hogy tekintetbe vett volna származást vagy vallást. Szeretnék osztozni a fájdalmatokban, ami különösen is akkor erős, amikor a gyerekekre gondolok, sőt egész családok esetére, melyeknek az élete ilyen hirtelen és ilyen drámai módon szétszakadt. Mindegyikőtöket külön-külön is biztosítom az együttérzésemről, a közelségemről és az imádságomról.

 „Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.”

Kedves családok – folytatta a pápa – a mennyei Atyához, mindenki Atyjához fohászkodom, hogy fogadja magához a kedves elhunytakat, hogy mihamarabb megleljék az örök élet békéjét és örömét. Nekünk keresztényeknek a reménységünk alapja a  meghalt és feltámadt Jézus Krisztus. Erről Pál apostol biztosít bennünket: „Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta” (Róm 6,8-9). Az örök életbe vetett bizonyosság, mely éppúgy a más vallások híveinek is sajátja, szolgáljon megvigasztalódásotokra az életben és legyen erős motívuma az állhatatosságnak, hogy bátran folytassátok az utatokat itt a földön. Imádkozom az irgalmasság Istenéhez minden sebesült személyért, főként azokért, akik testben és lélekben maradandó sérüléseket szenvedtek el. De nem feledkezem meg azokról sem, akik éppen emiatt nem tudtak eljönni, vagy még kórházi ápolásra szorulnak. Az egyház közel marad hozzátok és elkísér benneteket végtelen együttérzéssel.  Életeteknek ebben a nehéz pillanatában, mellyel most szembesülnötök kell, az egyház mellettetek állva kéri az Urat, hogy jöjjön segítségetekre és szíveteket töltse el a béke és a testvériség érzéseivel.

Köszönet minden személynek, akik közvetlenül segítséget nyújtottak az áldozatoknak és hozzátartozóiknak

A Nizza városa által megtapasztalt dráma mindenfelé a szolidaritás és az együttérzés jelentős gesztusait támasztotta. Megköszönöm minden személynek, akik közvetlenül segítséget nyújtottak az áldozatoknak vagy akik egészen mostanáig vagy még továbbra is a családok támogatására és elkísérésére szentelik magukat. Természetesen először a katolikus közösségre gondolok, André Marceau püspökre, de a segélynyújtás szervezeteire és a társulatok világára, különösen is az Alpesi Tengerészeti Testvérületre, mely itt jelen van, és amely magában foglalja az összes vallásfelekezet képviselőit és ez egy nagyon szép jele a reménységnek. Örömmel látom, hogy köztetek mennyire elevenek a vallásközi kapcsolatok és ez biztosan enyhíti ezeknek a drámai eseményeknek a sebeit.

Az ördög támadásaira csak Isten műveivel lehet válaszolni

Ugyanis az egymás közötti őszinte párbeszéd és a testvéri kapcsolat, főként akik az egy és irgalmas Istenben hisznek, ez egy olyan sürgető elsőbbség, amire a vallási és politikai vezetőknek egyaránt törekednie kell és ez mindenkinek a hivatása, hogy megvalósítsa azt saját környezetében. Mikor manapság az önmagunkba zárkózás kísért, vagy pedig az, hogy a gyűlöletre gyűlölettel és az erőszakra erőszakkal válaszoljunk, akkor szükség van a szív hiteles megtérésére. Ez az az üzenet, mellyel Jézus evangéliuma mindenki felé fordul. Az ördög támadásaira csak Isten műveivel lehet válaszolni, amely a megbocsátás, a felebarát tisztelete, még akkor is, ha ő éppen különböző.

Ima egy igaz, békés és testvéri társadalomért

Kedves fivéreim és nővéreim, ismételten biztosítlak benneteket az imádságomról  és Péter utódjának a gyengéd szeretetéről.  Imádkozom az országotokért és a felelőseiért, hogy fáradságot nem kímélve építsenek egy igaz, békés és testvéri társadalmat. Mint a közelségem jelét kérem számotokra Szűz Mária segítségét és a mennyei áldások bőségét – fejezte be Ferenc pápa a nizza merénylet áldozatainak  hozzátartozóihoz intézett beszédében.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.