Dachau angyala – Engelmar Unzeitig boldoggá avatása

Az irgalmasság évében egy irgalmas szamaritánus boldoggá avatása

Dachau angyala – így nevezték a szeptember 24-én, szombat délután boldoggá avatott német mariannhilli misszionáriust. Az irgalmasság évében különösen nagy jelentőséggel bír Engelmar atya boldoggá avatása, hiszen ő maga is a szegények és betegek ápolására és védelmezésére áldozta életét.

„Ha senki nem akar menni, én menni fogok.”

Engelmar Unzeitig 1911-ben született a mai Csehország területén, Greifendorfban. 1939-ben, pappá szentelési mottójául a következőt választotta: „Ha senki nem akar menni, én menni fogok.” Prédikációiban kritizálta a Harmadik Birodalmat, és híveit arra bíztatta, hogy Istenhez, ne a rendszerhez legyenek hűségesek. 1941 áprilisában „álnok kijelentések és zsidók védelmezése” vádjával letartóztatták, és a Münchentől 20 km-re fekvő dachaui koncentrációs táborba szállították. Itt Engelmar atya elkezdett oroszul tanulni, hogy a kelet-európai foglyokon is tudjon segíteni. A táboron belül szentnek és Dachau angyalának nevezték, hiszen önként ápolta a betegeket és szenvedőket, mindig kész volt testileg és lelkileg erősíteni őket. Az 1944 és 1945 közötti télen a táborban tífuszjárvány tört ki. Az SS-tisztek már be sem jártak a fertőzöttek barakkjaiba, amikor egyre több pap kezdte el önkéntesen ápolni a betegeket, közöttük Engelmar atya is. Ő maga is megfertőzödött a tífuszosok között, és 1945. március 2-án, néhány héttel a tábor felszabadítása előtt, bele is halt a járványba, amely megtizedelte Dachau foglyait. 2009-ben XVI. Benedek pápa elismerte hősies erényeit, majd Ferenc pápa 2016 januárjában engedélyezte boldoggá avatását.

Hitből fakadó élet ott, ahol az látszólag lehetetlen

P. Hubert Wendl, Boldog Engelmar atya rendtársa a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: Engelmar atya mindig tudta, hol van szükség egy lelkipásztorra, gondoskodott többek között az orosz foglyokról, megosztotta ételét másokkal és mindezt mély hitéből fakadóan tette, nagyon gyakran időzött a kápolnában. A mariannhilli misszionáriusok számára Engelmar atya boldoggá avatása nagy jelentősséggel bír, hiszen ő olyan példát állít a rendtársak elé, amely megerősíti őket missziós munkájukban, függetlenül attól, hogy melyik kontinensen dolgoznak – hangsúlyozta P. Hubert Wendl, és hozzátette: „Engelmar atya boldoggá avatása számunkra egy a hitből fakadó élet elismerését jelenti, amelyet ő olyan helyen élt meg, ahol látszólag mindez lehetetlen.

„A jóság halhatatlan és a győzelem Istené marad”

A 34 évesen elhunyt Engelmar atya megközelítőleg 60 levelet írt a dachaui koncentrációs táborból, amelyekben újra és újra a szeretet továbbadásáról beszél. Határokat nem ismerő szeretetéről és reménységéről tanúskodik utolsó, a testvérének írt levele is, melyben így szól: „a szeretet megkétszerezi az erőt, találékonnyá tesz, belső szabadságot és boldogságot ad”. Levelében arra is kitér, hogy bár az Istent szeretők is szembesülnek e világ könyörtelenségével és utálatával, mely olyan, mint a harapós fagy, de „a mindenkor jó Atya szeretetének melengető napsugara erősebb ennél, és győzni fog, hiszen a jóság halhatatlan és a győzelem Istené marad, még ha néha hasztalannak is tűnik a világban a szeretetet továbbadni. […] Továbbra is mindent megteszünk és feláldozunk azért, hogy nemsokára újra a szereteté és a békéé legyen az uralom.”

(vt)