Katekéták jubileuma: fáradhatatlanul hirdessük, hogy az Úr feltámadt

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatta be a katekéták jubileumi szentmiséjét. Homíliájában arra buzdította a világ minden részéről érkezett több tízezer katekétát, hogy éljék meg és hirdessék a szeretet evangéliumi parancsolatát, leküzdve a „külsőségek vakságát” és a világias gondolkodás szomorúságát.
Idézte Pál apostolnak a szentleckében felolvasott szavait. Szent Pál többek között arra kéri Timóteust, hogy “tartsd meg a parancsot bűntelenül és feddhetetlenül” (1 Tim 6,14). Az apostol hitünk középpontjára irányítja figyelmét, amely körül minden forog. Ez a lüktető szív, amely mindennek életet ad, nem más, mint a húsvéti örömhír: Jézus Urunk feltámadt. Jézus szeret téged, mert életét adta érted, feltámadt és él, melletted áll és vár rád minden nap, ezt soha ne feledjük el – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Hirdessük hitünk fő üzenetét: az Úr feltámadt

A katekéták jubileumán arra kaptunk meghívást, hogy első helyen hirdessük hitünk fő üzenetét: az Úr feltámadt. Nincs ennél fontosabb hittartalom, semmi sem szilárdabb és időszerűbb ennél. Hitünk minden tartalma kapcsolódjon ehhez a középponthoz, hassa át a húsvéti örömhír. Arra kaptunk meghívást, hogy mindig éljük meg és hirdessük az Úr szeretetének újdonságát: „Jézus valóban úgy szeret téged, amilyen vagy. Készíts számára helyet: a csalódások és az élet sebei ellenére, add meg neki a lehetőséget, hogy szeressen téged. Nem fog csalódást okozni” – hangzottak Ferenc pápa szavai.

A Szeretet-Istent szeretettel hirdessük

A parancsolat, amelyre Szent Pál utal, eszünkbe juttatja Jézus új parancsolatát: „Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A Szeretet-Istent szeretettel hirdetjük: nem használunk erőszakot, hogy meggyőzzük a másikat, soha nem kényszerítjük rá másokra az igazságot, még valamilyen vallási vagy erkölcsi kötelességhez mereven ragaszkodva sem. Istent úgy hirdetjük, ha találkozunk emberekkel, ha figyelemmel vagyunk történetükre, életútjukra. Az Úr nem egy eszme, hanem egy élő személy: üzenete egyszerű és hiteles tanúságtétel révén jut el másokhoz, a meghallgatás és a befogadás, a sugárzó öröm révén. Nem beszélünk jól Jézusról, ha szomorúak vagyunk; nem adjuk át Isten szépségét pusztán szép szentbeszédek révén sem. A remény Istenét akkor hirdetjük, ha megéljük a szeretet evangéliumát, ha félelem nélkül tanúságot teszünk róla a hithirdetés új formáival is.

A világias gondolkodás közömbösséghez vezet

A vasárnapi evangélium megérteti velünk, hogy mit jelent szeretni, különösen azt, hogy hogyan kerüljünk el néhány kockázatot. A példabeszéd egy dúsgazdag emberről szól, aki nem veszi észre Lázárt, aki „ott feküdt kapuja előtt” (Lk 16,20). Ez a gazdag valójában nem bánt senkit, de betegebb, mint Lázár, aki tele volt „fekélyekkel”. Ez a gazdag súlyos vakságban szenved, mert nem lát túl saját világán, amely lakomákból és szép ruhákból áll. Nem lát túl háza kapuján, ahol Lázár fekszik, mert nem érdekli, hogy mi történik a külvilágban. Nem lát szemével, mert nem érez szívével. Szívébe behatolt az evilági gondolkodás, amely elaltatja a lelket. A világiasság olyan, mint egy „fekete lyuk”, amely elnyeli a jót, kioltja a szeretetet, mert mindent bekebelez saját énjébe. Aki a világiasság szerint él, csak a külsőségeket látja, és nem veszi észre a másikat, mert közömbös lesz minden iránt. Aki ettől a súlyos vakságtól szenved, gyakran „kancsal” magatartást ölt magára: nagy hódolattal tekint a hírességekre, a magas rangú személyekre, akiket csodál a világ, és elfordítja tekintetét napjaink Lázárairól, a sok szegényről és szenvedőről, akik az Úr kedveltjei.

A kereszténynek ki kell lépnie önmagából

De az Úr arra tekint, akit a világ elhanyagol és kirekeszt. Lázár az egyetlen személy Jézus összes példabeszédében, akit nevén szólítanak. Neve annyit jelent, hogy „Isten segít”. Isten nem felejti el, befogadja országába, Ábrahámmal együtt meghívja lakomájára, gazdag szeretetközösségébe. A gazdag ember élete, akinek a példabeszédben még neve sincs, feledésbe merül, mert aki önmagának él, nem ír történelmet. És egy kereszténynek történelmet kell írnia! Ki kell lépnie önmagából, hogy történelmet írjon! Napjaink érzéktelensége áthatolhatatlan szakadékokat ás mindörökre. És mi ebben a pillanatban beleestünk a közöny, az önzés, a világias gondolkodás betegségébe.

A gazdag hivalkodó volt, Lázár pedig szegénységében is megőrizte méltóságát

A pápa ezután a példabeszéd egy másik részletére, egy ellentétre hívta fel a katekéták figyelmét. A névtelen dúsgazdag hivalkodó életet él és még holtában is erősködik, hogy segítsenek neki és elvárja, hogy teljesítsék kérését. Lázár ezzel szemben szegénységében is megőrzi méltóságát, ajkát nem hagyja el sem panasz, sem tiltakozás vagy megvető kijelentés. Mint Jézus szavának szolgái, arra kaptunk meghívást, hogy ne hivalkodjunk külsőségekkel és ne keressük a dicsőséget; ugyanakkor nem lehetünk szomorúak és sopánkodók sem. Nem a balsors prófétái vagyunk, akik örömüket lelik abban, ha veszélyt vagy elhajlást fedeznek fel. Ne sáncoljuk el magunkat környezetünkbe és ne hozzunk keserű ítéleteket a társadalomról, az egyházról, mindenről és mindenkiről, beszennyezve a világot negativitással. A panaszkodó szkepticizmus nem sajátja annak, aki jártas Isten Szavában.

A másokra szánt idő kincsünk az égben

Aki hirdeti Jézus reménységét, az az öröm hordozója és messzire tekint, vannak távlatai, nem zárkózik be egy fal mögé; képes arra, hogy túllásson a problémákon. Ugyanakkor jól lát közelre is, mert figyelmes felebarátja és szükségletei iránt. Az Úr ma ezt kéri tőlünk: látván napjaink sok Lázárát arra kaptunk meghívást, hogy aggódva keressük a találkozás és a segítségnyújtás útjait, anélkül, hogy ezt mindig másra bíznánk, vagy ezt mondanánk: „holnap majd segítek, ma nincs időm”. Ez bűn. Mások segítségére sietni olyan idő, amit Jézusnak adunk, szeretet, ami megmarad: kincsünk az égben, amelyet itt a földön szerzünk meg magunknak.

Éljük meg és hirdessük a szeretet parancsolatát

Homíliája végén Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fordult a katekétákhoz: Kedves fivérek és nővérek, az Úr adja meg a kegyelmet, hogy minden nap megújuljunk a húsvéti hír örömében: Jézus meghalt és feltámadt, Jézus szereti személyünket! Adjon erőt, hogy megéljük és hirdessük a szeretet parancsolatát, leküzdve a külsőség vakságát és a világias gondolkozás szomorúságát. Tegyen érzékennyé a szegények irányába, akik nem az evangélium függeléke, hanem központi lapja, amely mindig nyitva áll mindenki előtt.

(vm)