Kiút a lelki vigasztalanságból – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája

Jób kiáltása egy gyermek kiáltása az apjához

Mi történik szívünkben, amikor a lelki vigasztalanság vesz erőt rajtunk? Ez Ferenc pápa szeptember 27-i, kedd reggeli homíliájának fő kérdése. A Szent Márta-házban mondott szentbeszéde központi alakja Jób, aki kapcsán hangsúlyozta a csend és az imádság fontosságát, hogy legyőzzük a legsötétebb pillanatokat. Páli Szent Vince ünnepén a pápa reggeli szentmiséjét a vincés nővérekért, a Szeretet Leányaiért ajánlotta fel, hiszen otthonában, a Szent Márta-házban is ők teljesítenek szolgálatot.

Ferenc pápa homíliájában a szentmise olvasmányából (Jób 3,1-3.11-17.20-23) indult ki: Jób elátkozza születése napját, elveszettnek érzi magát, de az Urat nem átkozza. Jób elviselhetetlen lelki vigasztalanságot él át, és kiönti lelkét az Istennek. Egy gyermek kiáltása ez, aki apjának panaszkodik – fogalmazott a pápa. Így tett Jeremiás próféta is, aki szintén az Úrnak panaszkodott, azonban egyikőjük sem átkozódott soha.

Mindenki találkozik a lelki vigasztalanság állapotával

„A lelki vigasztalanság olyan dolog, amely mindnyájunkat utolér: lehet erősebb, lehet gyengébb. A léleknek az a sötét állapota, remény nélkül, bizalmatlanul, élni akarás nélkül, amikor nem látjuk az alagút végét, amikor szívünkben és gondolatainkban megannyi nyugtalanság van… A lelki vigasztalanság időszakában úgy érezzük, mintha szívünk össze lenne tiporva: nem sikerül, nem jön össze, és nem akar élni. «Jobb ennél a halál!» Ez Jób panasza. Jobb meghalni, mint így élni. Amikor lelkünk ebbe a kiszélesedett szomorúság állapotába kerül, amikor szinte már lélegezni sem tudunk, meg kell értenünk: mindnyájukkal előfordul, erősen vagy gyengébben. Mindnyájunkkal megesik. Értsük meg, mi történik szívünkben!” – hangsúlyozta a Szentatya.

A reménytelenségben az imádság a megoldás

„A kérdés, amit ilyenkor felteszünk – folytatta – a következő: Mit kell tenni, amikor ezek a sötét pillanatok vesznek erőt rajtunk – egy családi tragédia miatt, betegség következtében vagy bármi másért, ami visszahúz, elkeserít. Van, aki azt gondolja «beveszek egy altatót, hogy elszakadjak a tényektől» vagy «megiszom egy, két, három, négy pohárkával». Ez azonban nem segít! A mai liturgia segít bennünket, hogy megértsük, mit lehet tenni a lélek vigasztalansága állapotában, amikor langyosak vagyunk, lehangoltak, remény nélkül” – mondta a pápa.

Az Istenhez kiáltás a hiteles ima a reménytelenségben

„A válaszos zsoltárban (Zsolt 87,2-8) van a válasz: «Uram, Istenem, könyörgésem jusson színed elé!» (Zsolt 87,3a). Imádkozni kell! Imádkozni kell állhatatosan, ahogyan Jób is tette: éjjel-nappal kiáltani, amíg Isten felénk nem fordítja fülét. Ez az ajtón kopogtatás imája, és jó erősen kell kopogtatni. «Uram, megcsömörlöttem a balsorstól. Életem a pokol szegélyére került. Azok közé tartozom, akik a sírba szállnak, erőtlen vagyok.» Milyen gyakran érzünk így! És ez az imádság. Maga az Úr tanít meg minket imádkozni ezekben a csúf pillanatokban. «Uram, a legmélyebb sírba vetettél. Rám nehezedik haragod. Jusson színed elé imádságom.» Ez az imádság: így kell imádkoznunk a legcsúfabb, legsötétebb, legvigasztalanabb, legnyomasztóbb pillanatokban, amelyek tényleg a földre tipornak minket. Ez a hiteles imádság. És öntsük csak ki lelkünket, amint Jób is elpanaszolta keserűségét. Mint egy gyermek.” – hangsúlyozta a Szentatya.

Amikor valaki szenved, a lehető legkevesebbet beszéljünk

Jób könyve említi a barátok hallgatását is. Ferenc pápa erre utalva így folytatta homíliáját: „Amikor valaki szenved, amikor valaki a lelki vigasztalanságot éli át, a lehető legkevesebbet beszéljünk. Segítsük őt csenddel, közelségünkkel, egy simogatással, imádkozzunk érte az Atyához.” – figyelmeztetett a pápa.

Három fontos dolog a vigasztalanság kapcsán

„Először is fel kell ismernünk, ha a lelki vigasztalanság állapotában vagyunk – folytatta a Szentatya –, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért. A második lépés, hogy imádkozzunk, mint ahogy a mai liturgia, a 87. zsoltárral tanít minket: «Uram, Istenem, könyörgésem jusson színed elé!». A harmadik dolog pedig, hogy ha szenvedő emberrel találkozom, legyen az beteg vagy bármi is legyen szenvedése oka: csend – sok szeretettel, közelséggel és simogatással megtelt csend. Soha ne tartsunk beszédeket a szenvedőknek. Ezek végső soron úgysem segítenek, sőt mi több, még árthatnak is.” – mondta szentbeszédében a pápa.

Kérjük az Urat, hogy segítsen minket a vigasztalanság idején

„Kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a három kegyelmet: a lelki vigasztalanság felismerésének a kegyelmét, hogy tudjunk imádkozni, amikor lelkünk ebbe a vigasztalanságba kerül és azt a kegyelmet, hogy tudjuk támogatni a lelki vigasztalanságban szenvedő, szomorú embereket.” – zárta szentbeszédét Ferenc pápa.

(vt)