Fedélzeti sajtókonferencia Ferenc pápával, 1-2. rész: ökumené, házasság, gender

Bakuból Rómába visszatérőben a hagyományoknak megfelelően Ferenc pápa válaszolt a vele utazó újságírók kérdéseire, melyet ezúttal Greg Burke, a Szentszék új sajtófőnöke vezetett.

Van-e alapja a jövőbeli együttműködésnek és az építő párbeszédnek az ortodox és katolikus egyház között? – kérdezte a grúz sajtó képviselője.

Két meglepetés ért Grúziában. Az egyik Grúzia. Soha nem gondoltam, hogy ekkora a hite, a kultúrája, maga a kereszténység! Ez egy hívő nép, ősi keresztény kultúrával, oly sok vértanúval. Felfedeztem, amit eddig nem ismertem, mégpedig ennek a grúz hitnek a gyökereit. A második meglepetés a pátriárka. Isten embere, aki nagyon megérintett engem. Akárhányszor találkoztam vele, mindig megindított és az az érzésem támadt, hogy ő Isten embere.

A bennünket elválasztó és egyesítő dolgokról azt mondanám, hogy ne kezdjünk el vitatkozni tanbeli kérdésekről, hagyjuk azt a teológusokra, ők jobban csinálják nálunk. Vitáznak és jó emberek, jóakaratúak, egyik és másik oldalról. Mi imádkozzunk egymásért, mert ez a legfontosabb! A másik dolog, amit közösen csinálhatunk, hogy együtt dolgozunk a szegényekért. Össze tudunk-e fognia ebben, vagy éppen a migránsokért? Tehát csináljunk valamit együtt a másokért, mert ez az ökumenizmus útja. Nemcsak a tanbeli út, mert ez utolsó dolog, amihez a legvégén jutunk el. De kezdjünk el együtt járni! Jóakarattal lehet és kell is tenni. Ma az ökumenizmust menet közben csináljuk, egymásért imádkozva. A teológusok pedig továbbra is beszélgetnek egymás közt. De Grúzia valóban csodálatos, egy keresztény nemzet, a velejéig!   

A német sajtó képviselője az Örményország és Azerbajdzsán közötti kapcsolatokról érdeklődött. Hogyan lehet tartós békéhez eljutni és mi ebben a pápa szerepe?

Kétszer, két beszédben szóltam erről. A másodikban szóltam a vallások szerepéről, mivel segíthetnek ezért a célért, a béke érdekében. Azt hiszem, hogy az egyetlen út a párbeszéd, az őszinte dialógus, ami nem söpri a dolgokat pad alá, hanem őszintén, szemtől-szembe tárgyal. Ha pedig nem sikerül ide eljutni, akkor bátran egy nemzetközi törvényszékhez kell fordulni, például a Hágaihoz, és alá kell vetni magukat a nemzetközi törvényszék ítéletének. Nincs más út! Ezzel szemben egyéb lehetőség csak a háború. A keresztényeknek ezen kívül marad még az imádság. Imádkozni a békéért, hogy a szívek induljanak el a párbeszéd útján, vagy forduljanak a nemzetközi bírósághoz.  De nem szabad ezt a problémát továbbra is így kezelni. Gondoljunk csak bele, hogy az összes kaukázusi országnak megvan a maga gondja. Grúziának Oroszországgal van problémája, nem ismerjük annyira, de egy probléma, ami növekedhet…, nem tudjuk. Örményországnak nincs egy nyitott határa sem, problémája van Azerbajdzsánnal. Ha tehát nem jutnának előre a párbeszéddel, nemzetközi bírósághoz kell fordulni, mert nincs más út, és az imádság, imádság a békéért.

Egy svájci újságíró idézte a pápát, aki a „házasság ellen indított világháborúról” beszélt és erős szavakkal szólt a válás ellen, mely „beszennyezi az Isten képét”. Ugyanakkor hónapokkal korábban a család szinóduson az elváltak iránti befogadásról szólt. Ez a két szempont hogyan békíthető össze?    

Minderről szombaton beszéltem, amikor rögtönzött szavakkal szóltam, fellelkesülten. De mindez megtalálható az Amoris letitia buzdításban, minden! Amikor házasságról beszélünk, mint a férfi és a nő közötti egyesülésről, ahogy Isten teremtette őket a saját képmására, férfinak és nőnek. Az Isten képmása nem az ember, a férfi, hanem a férfi a nővel együtt. Ők ketten egy testté válnak a házasságban. Ez az igazság. Igaz, hogy ebben a mostani kultúrában vannak konfliktusok és sok problémát nem jól kezelnek. Itt van például ennek a gondolkodásmódnak a filozófiája: ma egy házasság, aztán amikor elfáradok, csinálok egy másikat, aztán egy harmadikat és negyediket. Ez az világháború a házasság ellen, amit ön is idézett. Ügyelnünk kell arra, hogy ne lépjünk bele ebbe a logikába. De mindenekelőtt a házasság Isten képe, a férfi és a nő egy testben. Amikor ezt szétrombolják, bepiszkolják, valójában eltorzítják az Isten képét.  Az Amoris letitia beszél arról, hogyan kell kezelni ezeket az eseteket, hogyan kell bánni a sérült családokkal az irgalmasság segítségével. Az egyháznak van egy nagyon szép imádsága, amit a múlt héten imádkoztunk: „Istenünk, aki csodálatosan megteremtetted a világot, és még csodálatosabban újjáteremtetted azt…”, vagyis a megváltás és az irgalom által. A házasság megsérült, a házastársak megsérültek. Ennek az alapja, az emberi gyengeség létezik, vannak bűnök, de az utolsó szó mindig az irgalom. Itt a pápa utalt a középkori katedrálisok ábrázolásaira, például a Vézelay Szent Mária Magdolna székesegyházára, ahol az eltorzult arcú Júdással szemben Jézus arca bizakodó mosollyal az irgalmat jelzi. Az Amoris letitia beszél házasságról, a házasság alapjáról és hogy vannak problémák. Szól arról, hogyan kell készülni a házasságkötésre, hogyan kell gyermekeket nevelni és a nyolcadik fejezet sorra veszi a megoldandó problémákat. Négy szempont alapján lehet megoldani ezeket a problémákat: először is befogadni a sérült családokat, kísérni őket segítséggel, aztán megkülönböztetni minden esetet külön-külön és integrálni, majd újracsinálni, újrakezdeni. Ez lenne a módja annak, hogy együttműködjünk ebben a „második teremtésben”, ebben a csodálatos újjáteremtésben, amit az Úr művelt a megváltás révén. De ha csak ezt a részt választod, ez nem elég.  Az Amoris letitia olvasásakor mindenki a nyolcadik fejezetre nyit rá. De nem! Az egészet kell olvasni az elejétől a végéig. De akkor mi a közepe? Talán mindenkinek más. Számomra a középpont, az Amoris letitia  magja a negyedik fejezet, amely az egész életre szól. De az egészet kell elolvasni és újraolvasni és vitatkozni kezdeni róla, de az egészről együtt. Van bűn, van törés, de van irgalom és megváltás és gondoskodás! Sikerült jól elmagyaráznom?

Az amerikai sajtó újságírója a pápát a gender elméletről kérdezte, melyet Ferenc pápa a házasság „nagy ellenségének” tart. „Aki éveken át szenvedett a nemi identitása miatt, annak valóban biológiai problémája van és hogyan kell kísérni őket, mint lelkipásztor?”  

Mindenekelőtt, a papi és a püspöki életemben, és pápaként is kísértem homoszexuális hajlamú és gyakorlatú embereket. Kísértem és az Úr közelébe vezettem őket, néhányan nem tudnak (odajutni), de kísértem őket és soha nem hagytam el senkit sem. Ez az, amit tenni kell. Az embereket kísérni kell, ahogy Jézus kíséri őket. Amikor egy ilyen állapotú személy Jézus elé érkezik, biztosan nem mondja neki: „Menj innét, mert homoszexuális vagy!”. Amit én mondtam, az azokat a rossz dolgokat illetik, melyet a gender elmélet betanításával csinálnak manapság. Egy francia apa mesélte nekem, hogy a családi asztal mellett beszélgetett a gyermekeivel – a feleségével és gyerekekkel együtt mind katolikusok – s amikor a tízéves fiát kérdezte, hogy mi leszel, amikor nagy leszel, azt válaszolta: Lány! Az apa aztán észrevette, hogy a fia iskolás könyveiben a gender elméletet tanítják. Ez pedig a természetes dolgok ellen van. Az egy dolog, hogy egy személynek ilyen hajlama van és van, amikor valaki szexust, nemi identitást cserél. De az egy másik dolog, hogy ezt a vonalat tanítják az iskolában azzal a céllal, hogy megváltoztassák a gondolkodásmódot. Ezt én „ideológiai gyarmatosításnak” hívom. Tavaly levelet kaptam egy spanyol embertől, aki elmesélte, hogyan élte az életét mint kisgyermek és mint fiatal. Kislány volt, majd nagylány lett, de nagyon sokat szenvedett, mert fiúnak érezte magát, jóllehet fizikailag lány volt. Elmesélt mindent az anyjának, amikor már 22 éves volt és azt mondta neki, hogy sebészeti beavatkozást akar kérni ezekre a dolgokra. Az anyja azt kérte tőle, hogy ne tegye ezt, legalább addig, amíg ő él. Idősebb volt már és hamarosan meghalt. Ekkor megcsináltatta a sebészeti beavatkozást. Most egy spanyol város önkormányzatának az alkalmazottja. Aztán elment a püspökéhez. A püspök lelkileg kísérte, nagyon derék püspök volt, annyi időt „eltékozolt” erre az emberre. Aztán megházasodott. Megváltoztatta a polgári civil identitását és írt nekem egy levelet, hogy nagy vigasz lenne a számára, ha el tudna jönni a feleségével. És én fogadtam őket, ők pedig elégedettek voltak. Abban a városnegyedben, ahol laktak, volt egy idős, nyolcvanéves pap, idős plébános, aki nyugdíjasként segítette a nővéreket ott a plébánián… De az új plébános, amikor meglátta őt, a járdáról kiabálta neki, hogy „A pokolra kerülsz!”. Amikor felkereste az öreg, nyugdíjas plébánost és elmesélt neki mindezt, megkérdezte: Mióta nem gyóntál? Gyere, gyere csak, én meggyóntatlak, aztán mehetsz áldozni!”. Érted ezt? Az élet az élet. A dolgokat úgy kell elfogadni, ahogy jönnek. A bűn az bűn. Ezek a hajlamok és a hormonális zavarok oly sok problémát okoznak, ezért nagyon óvatosnak kell lenni, hogy ne mondjuk azt: Mindegy, ünnepeljünk tehát! Nem, ezt nem! Mindenesetre el kell fogadni a személyt, aztán kísérni, tanulmányozni, megkülönböztetni és integrálni őt. Azt kell csinálni, amit Jézus ma tenne. Kérem szépen, ne mondjátok, hogy a pápa szentesíti a transzvesztitákat! Mert már látom az újságok címoldalán! Nem, nem! Van valami kétséges azzal kapcsolatban, amit mondtam? Szeretnék világos lenni. Ez erkölcsi kérdés, de probléma, emberi probléma. És úgy oldjuk meg, ahogy tudjuk, az Isten irgalmasságával, az igazsággal, ahogy mondtuk azt a házasság esetében, az Amoris Letitia egészét elolvasva, de mindig így, mindig nyitottan.

Az Avvenire olasz katolikus napilap újságírója azt kérdezte, hogy mikor megy el meglátogatni a földrengés-sújtotta vidéket. Mint ismeretes, Ferenc pápa október 4-én, éppen Szent Ferenc napján váratlanul ellátogatott Amatricébe, a legtöbb emberveszteséget és a legsúlyosabb károkat elszenvedő, gyakorlatilag rombadőlt városba. Ennek ellenére halljuk az ő vasárnap esti válaszát a feltett kérdésre.

Három lehetséges időpontot javasoltak nekem. Kettőre nem emlékszem pontosan, de a harmadikra igen: ez pedig Ádvent első vasárnapja. Azt válaszoltam, hogy amint visszatérek az útról, időpontot választok a három javaslatból, döntenem kell. És magán jelleggel utazom, egyedül, mint pap, mint püspök és mint pápa. De csak egyedül. Így akarom csinálni. Szeretnék közel lenni az emberekhez. De még nem tudom pontosan, mikor lesz.

(folyatjuk)

(vl)