2016-10-05 08:43:00

„A nők szerepe az egyházban” – a Hittani Kongregáció római szimpóziuma


A vatikáni dikasztérium három napos konferenciája zárult le szeptember 28-án, amelyen mintegy 50 teológusnő, történésznő, kánonjogásznő vett részt a világ minden részéről, köztük szerzetesek és világiak egyaránt. Az eseményt a Hittani Kongregáció prefektusa, Gerhard Müller bíboros nyitotta meg ünnepi bevezetőjével.

A szimpózium témáját – olvasható a dikasztérium közleményében – két fő szempontból vizsgálták a résztvevők: az egyik a nők szerepének elmélyítése az egyházban, és a női hivatás definíciójának megfogalmazása a katolikus hagyományban, a másik pedig azoknak a szerepeknek a körülírása, amelyeket a múltban, majd a jelenben a nők betöltenek az egyházban.

A szimpózium első napján a női hivatás meghatározása Barbara Hallensleben előadásában a keresztségi papság és a házasság szentségén belül került elmélyítésre, majd Anne-Marie Pelletier és Mary Healy bemutatták a nők jelentős tevékenységét a Szentírás értelmezésében. Ezek után Lucetta Scaraffia előadása következett a nők jelenlétéről az egyháztörténelemben, majd szó esett a nők jelentőségéről a papság nevelésében és a nők által vezetett lelkigyakorlatokról is.

A második napon Bianca Castilla Cortázar a szexuális különbség témájáról tartott előadást, amelyet hosszas megbeszélés követett. Az utolsó napon Sara Butler az egyházról, mint „jegyesről és anyáról” mondta el gondolatait, egyháztani irányt adva az előadást követő tudományos vitának. Szó esett még a kánonjogban való női részvételről és a nőknek a lelkipásztori tevékenységben betöltött szerepéről is.

Az előadások mellett megható tanúságtételek hangzottak el a három napos szipózium során, amelyek a nők egyházi tevékenységéről számoltak be: a teológiában végzett munkájukról, a missziókban folytatott szolgálatukról, a Római Kúriában, az egyházi médiában, a hitátadásban, az ökumenikus párbeszédben, a püspöki konferenciák munkájában végzett tevékenységükről. A szimpóziumról kiadvány is születik majd.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.