2016-10-13 15:00:00

Ferenc pápa homíliája: A keresztények járjanak mindig a jócselekedetek útján


A keresztények érezzék mindig szükségét annak, hogy megbocsátást nyerjenek és legyenek úton az Istennel való találkozás felé. Így fogalmazott Ferenc pápa csütörtök reggel a Szent Márta-ház kápolnájában mondott szentmiséjén. A pápa felvázolta a jó keresztény képét, aki mindig érzi magán az Úr áldását és a jócselekedetek útján halad.

A keresztény áldott az Atya Isten által. Ferenc pápa homíliájában Pál Efezusiakhoz írt leveléből (Ef 1,3-10) indult ki, a napi első olvasmányból. Arról elmélkedett, hogy melyek ennek az áldásnak a jelei a keresztény ember számára. Megállapította, mindenekelőtt a keresztény kiválasztott személy.

Az Atya kiválasztott, szeret minket és nevet adott nekünk

Isten egyenként hív minket, nem mint tengernyi sokaságot. Kiválasztott és vár bennünket az Atya. Gondoljunk egy házaspárra, aki gyermeket vár. Milyen lesz? Milyen lesz a mosolya? Hogyan fog beszélni majd? – teszik fel a kérdéseket a szülők. Merem azt mondani, hogy az Atya egyenként megálmodott mindannyiunkat, ahogy egy édesapa és édesanya megálmodják gyermeküket, míg várják. Ez nagy biztonságot nyújt. Az Atya akart téged, nem az embertömeget, hanem téged, mindannyiunkat – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ez az alapja Istennel való kapcsolatunknak. Beszélünk az Atyához, aki szeret minket, kiválasztott és nevet adott nekünk. Érthető, amikor egy keresztény nem érzi, hogy az Atya kiválasztotta. Amikor azonban érzi, hogy egy közösséghez tartozik, olyan, mintha egy foci csapat drukkere lenne. A szurkoló kiválasztja a csapatot és ahhoz tartozik.

Az igazi keresztény mindig érzi, hogy szüksége van Isten megbocsátására

A keresztény egy kiválasztott, akit Isten megálmodott. Amikor így élünk, a szívben nagy vigaszt érzünk, nem vagyunk elhagyatottak, nem mondják azt nekünk, hogy boldogulj, ahogy tudsz. A keresztény áldott mivoltának második jegye, hogy érzi, megbocsátottak neki. Egy férfi vagy egy nő, aki nem érzi ezt a megbocsátást, nem teljesen keresztény.

Mi rosszat tettem életemben?

Mindannyian megbocsátást nyertünk Krisztusa vére árán. De mit bocsátottak meg nekem? Emlékezz vissza egy kicsit azokra a csúnya dolgokra, amelyeket elkövettél életedben. Nem azokra, amelyeket a barátod, a szomszédod követett el. Mi rosszat tettem életemben? Az Úr megbocsátotta ezeket a dolgokat. Áldott vagyok, keresztény vagyok – mondhatjuk. Tehát az első jegy az, hogy Isten kiválasztott és megálmodott minket egy névvel, amelyet Isten adott nekünk, aki szeret minket. A második jegy pedig, hogy Isten megbocsátott.

A keresztény sohasem áll meg, mindig úton van, hogy jót tegyen

A harmadik jegy – folytatta Ferenc pápa: a keresztény mindig úton van a teljesség felé, a Krisztussal való találkozás felé, aki megváltott bennünket. Nem érthetjük meg a mozdulatlan keresztényt. A keresztény mindig halad előre, mindig úton van. A mozdulatlan keresztény olyan ember, aki megkapta a talentumot, és az élettől vagy annak elvesztésétől, vagy az urától való félelem miatt, esetleg kényelemből elásta és ott hagyta. Nyugodt és életét anélkül tölti, hogy haladna. A keresztény úton van, mindig jót tesz, igyekszik jót tenni és előre haladni – fogalmazott a Szentatya.

Nem vagyunk névtelenek

Ez a keresztény identitás: áldottak vagyunk, mert kiválasztottak vagyunk és mert megbocsátottak nekünk és mert úton vagyunk. Nem vagyunk névtelenek, nem vagyunk gőgösek, hogy azt gondoljuk, nincs szükségünk megbocsátásra. Tehát nem vagyunk mozdulatlanok. Kérjük, hogy az Úr kísérjen bennünket az áldás kegyelmével, amelyet nekünk adott, vagyis keresztény identitásunk áldásával – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.