2016-10-22 12:59:00

Nemzeti ünnepünk vigíliáján Szent II. János Pál pápára emlékezve – P. Vértesaljai László jegyzete


Október 22-e Szent II. János Pál pápa emléknapja. Csodálatosan gazdag életútjából egyetlen vonást emelek ki, kapcsolatát a földdel, amit az ő nyelvük is úgy hív, hogy matka ziemia, anyaföld, de mégis, amikor az egészet együtt szemléljük, akkor az már Pátria, Haza. A szóban benne rejlik a páter, az atya szó és a pátriát, a szülőföldet úgy is lehetne fordítani, hogy atyai ház. Magyarul a ház és a haza egyébként is rokonok. Szülőházamat félteni és féltve szeretni, annyit tesz, mint a hazát szeretni.

II. János Pál pápa papi önéletrajzában meséli el egyik meghatározó gyermekkori élményét. Minthogy édesanyját kilencéves korában elvesztette, a 14 évvel idősebb Edmund bátyja pedig ekkor már orvosi egyetemen tanult, így egyedül maradt a wadowicei szülőházban katonatiszt édesapjával. „Gyakorta történt, hogy éjszaka felébredtem, és édesapámat az ágy mellett találtam, amint a földön térden állva az ágy fölötti feszület felé fordulva a rózsafüzért imádkozta”. Amikor a háború után 1949-ben Sapieha érsek a krakkói Wawel egyik kápolnájában Mindenszentek napján pappá szenteli, a legfontosabb emléke az ünnepből az a tény, hogy a földön fekszik és az egész egyház imádkozik fölötte.

A megszenvedett, az ekével feltört, a méhébe búzát fogadó, a sokszor vérrel öntözött, majd kalászt ringató anyaföld Karol Wojtyła számára egyfajta természetes szentség, amit bevitt, felemelt és megszentelt a pápaságában, nemcsak a neki olyannyira kedves Lengyelország, hanem a Föld minden nemzete esetében.          

Római tanulmányai után püspöke káplánnak küldi a Krakkótól 25 km-re fekvő Niegowić falujába. Gyalog indul útnak és amikor a határban a rengő búzamezőn átvágva egy dombtetőn megpillantja első missziós helye temploma tornyát, örömében leborul és hálásan megcsókolja a földet.

Innen érthető a gesztusa, hogy pápaként miért hajolt és térdelt le minden ország földjére, amikor apostoli látogatásai során a repülőgépről leszállt. Mielőtt rálépett volna arra a földre, előbb csókjával megszentelte. Erről a gesztusáról soha nem mondott le, még akkor sem, amikor már járni alig tudott. Kisgyermekek emelték fel saját országuk kosárnyi földjét az ajkához és megcsókolta. Értette azt mindenki és máig áldom érte, ezt a derék lengyel hazafit, a római pápát, a szentet. Benne ez a három összetartozott.  

Nekünk magyaroknak külön öröm, hogy emléknapja október 22-e – egyébként római pápai székfoglalója – mintegy belépő a magyar Nemzeti Ünnepünkhöz. Tanuljuk tőle a haza, a szülőföld szeretetét, és a föld fölé hajolva az abban megbúvó gyökerek üzenetét. Október 23-a vigíliáján, ha csendet tartunk, akkor e gyökerek üzenetéből tisztán kihallik a pesti srácok hangja…           

(vl)   








All the contents on this site are copyrighted ©.