Ünnepi megemlékezés az 1956-os szabadságharcról az Osservatore Romano vatikáni napilap korabeli cikkeinek a tükrében

Ünnepi megemlékezés az 1956-os szabadságharcról az Osservatore Romano vatikáni napilap korabeli cikkeinek a tükrében

A magyar nép történelmének egyik legszilárdabb támasza Róma, pontosabban Róma püspöke. Ez a kapcsolat akkor kezdődött, amikor István király koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától. A nemzet sorscsapásszerű megpróbáltatásaiban ez az „apostoli koronaőrző péteri szolgálat” konkrét tettekben öltött testet, különösképpen akkor, amikor Európa története második ezredéve derekán az ottomán hatalom agresszív terjeszkedésével kellett szembenéznie. 1456 diadala III. Kallixtusz pápát is megérintette, aki máig ható maradandó emléket hagyott a keresztény világra, mindenekelőtt a déli harangszóval. 1686-ban, 150 év keservét követően Bécs után Buda is szabaddá lett, hála Boldog XI. Ince pápa politikájának.

Ilyen előzmények után következett el a magyar történelem egyik legmagasztosabb pillanata, amikor egy újabb zsarnokságot akart lerázni magáról, jóllehet akkor az egész világ lehetetlennek tartotta azt. Gondviselésszerű, hogy a korszak pápája az a XII. Piusz, akinek 1938-ban a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson pápai legátusként volt alkalma meggyőződni a magyar nép hitéről és életerejéről. Ő a „Mit brennender Sorge” enciklika szerzője, aki pápasága kezdetén azonnal felemelte szavát a hitleri nemzetiszocializmus ellen, aki üldözött zsidók ezreit menekítette a Vatikánban és tízezrével a szentszéki képviseleteken, így Budapesten is. Ő az a pápa, aki 1943-ban a Város német bombázásakor az égő San Lorenzo bazilikához sietett, üzenve a Führernek, hogy ha tovább bombázza Rómát, akkor ő szeretne lenni az első áldozat. Ő az Eugenio Pacelli pápa, akinek nevére hálából és tisztelete jeléül megkeresztelkedett Róma akkori főrabbija. És ő az a pápa, aki szinte a rádió mellett hallgatta végig a magyar forradalom történetét, annyira eggyé vált a nemzet szabadságharcával. Majd minden nap megszólalt a magyarok ügyében. Tudomásunk szerint nincs még olyan történelmi mozzanat, melynek kapcsán római pápa két hét leforgása alatt ennyit tett volna egy nemzet megmentése érdekében: három pápai enciklikát – lettere encicliche – jelentetett meg és két rádiószózatában Isten nevében emelte fel a szavát az Egekig, hogy megóvja a vérontástól és a szabadság eltiprásától a magyarokat. Hogy végül a zsarnokság és a tehetetlenség ellenére1956 októbere a szabadság érett gyümölcse lett, abban elévülhetetlen érdeme van XII. Piusz pápának. A mostani ünnepi műsor az ötvenhatos szabadságharcra emlékezve tiszteleg az ő emléke előtt és az Osservatore Romano vatikáni napilap korabeli számainak cikkeit olvasva, adunk ízelítőt abból, hogyan látta II. Szilveszter pápa utóda a 20. század közepén a magyarok magányos szabadságharcát. (vl)     

1956. október 24. szerda

A szovjet csapatok kivonása és Mindszenty bíboros kiszabadítása – a tüntetések két fő követelése

A Vatikán félhivatalos politikai-vallási napilapja első alkalommal október 24-én tájékoztat a magyar forradalomról, a következő címmel: A budapesti egyetemisták rokonszenvtüntetése Lengyelországgal. Az október 23-i dátumot viselő bécsi tudósítás először beszámol arról, hogy a magyar kommunista párt és kormány küldöttsége befejezte jugoszláviai látogatását és visszatért Budapestre. Gerő Ernő a párt főtitkára és Hegedűs András miniszterelnök a jugoszláv vezetőkkel folytatott tárgyalásokról a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozott, a látogatás döntő fordulatot jelentett a két ország közötti kapcsolatok történetében.

A magyar rádió október 23-án délelőtt bejelentette – folytatja a bécsi tudósító – hogy a budapesti egyetemisták „rokonszenv tüntetést” hirdettek meg, amelyet a lengyel nagykövetség előtt szándékoznak megtartani. „A diákok közölték, hogy nem hangzanak el beszédek, és megígérték, hogy a tüntetés fegyelmezetten és rendben történik”.

A „Daily Telegraph” budapesti tudósítója ugyanakkor arról számolt be, hogy Győrben (Észak-Magyarországon), nyilvános nagygyűlést tartottak, amelyen néhány felszólaló kérte a szovjet csapatok Magyarországról való kivonását és Mindszenty bíboros kiszabadítását. Az összejövetelt egy győri újság „az első teljesen szabad, nyilvános és őszinte vitának” nevezte, amelyre 1948 után sor került. Ez volt egyébként szintén az első alkalom, hogy nyilvánosan kérték a szovjet csapatok kivonását Magyarországról.

A tüntetések mámoros lelkülete az 1848-as forradalomhoz hasonlítható

Tegnap (október 22-én) a diákok egyéb gyűléseket is tartottak, amelyeken kérték Nagy (Imre) visszatérését a kommunista párt és a kormány vezetőségébe; megállapították, hogy „Lengyelország példát mutatott, amelyet a mi országunknak is követnie kell” és jóváhagyták kilépésüket az ifjú kommunisták szervezetéből. A budapesti rádió, hírt adva a gyűlésekről azt nyilatkozta, hogy „az a lelkület, amely az egyetemi aulákban érezhető, csak ahhoz a légkörhöz hasonlítható, amely az 1848-as forradalmi megmozdulások idején terjedt el az egész országban”.

1956. október 25. csütörtök

Orosz csapatok megszállják Magyarországot, hogy elnyomják a népfelkelést

Az október 25-i Osservatore Romano vezércikke hatalmas betűkkel hirdeti: Őszentsége atyai jókívánságai a Német-Magyar Pápai Kollégium számára. A vatikáni napilap ugyanis – közkívánatra – ekkor tette közzé XII. Piusz pápa német nyelvű beszédét, amelyet október 12-én intézett a Germanicum-Hungaricum elöljáróihoz, diákjaihoz, az újonnan szentelt papokhoz és hozzátartozóikhoz. (Mint ahogy erről idén is beszámoltunk, október 10-e a római Pápai Német-Magyar kollégium növendékei számára a mai napig tartó évszázados hagyománynak megfelelően a papszentelések napja).

A Szentatya beszéde alatt közvetlenül azonban az OR már a magyar eseményekre hívja fel drámai szavakkal az olvasók figyelmét: „Orosz csapatok megszállják Magyarországot, hogy elnyomják a népfelkelést”. A szovjet beavatkozást az új miniszterelnök, Nagy (Imre) sürgette – az egész országban kihirdették a szükségállapotot.

Az október 24-i bécsi tudósítás lényegében a budapesti rádió közleményeinek továbbsugárzása, mivel Magyarország és a többi ország között megszakadt minden összeköttetés, rögtön azt követően, hogy a megmozdulás már az első nap után nagy méreteket öltött: a felvonulók szabadságot és függetlenséget kértek Magyarország számára. A tudósító megjegyzi: „Természetesen, mint ahogy ez a kommunista rezsimek szokása, a felelősséget a hivatalos közleményekben „fasiszta”, „reakciós” elemekre, „banditákra” hárítják, ami a klasszikus sztálini nyelvhasználathoz való visszatérés nyilvánvaló jele”.

A vatikáni napilap ezután részletesen ismerteti a budapesti rádió közleményeit, amelyekből kiemeljük a legjellemzőbb mondatokat:

4.30 perc: „Fasiszta és reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületek, a rendőrség és a magyar biztonsági alakulatok ellen. Rendőrségünk parancsot kapott, hogy a törvény által megengedett legnagyobb szigorúsággal lépjen fel a törvénysértők ellen” – a közleményt a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa írta alá.

5.40 perckor egy bemondó izgatott hangon közölte: „Figyelem, figyelem. A belügyminiszter arra szólítja fel Budapest lakosságát, hogy ne hagyja el otthonát reggel kilenc óra előtt, mert még folyamatban vannak az ellenforradalmárok elleni műveletek. Rendkívüli esetektől eltekintve tilos az utcára lépni”.

Az október 24-i hivatalos rádióközlemények még hasonló stílusban folytatódtak: „Ellenforradalmi bandák szégyenletes fegyveres támadásai az éjszaka folyamán rendkívül súlyos helyzetet idéztek elő. A kormány nem készült fel ilyen véres orvtámadások kivédésére, ezért segítségül hívta a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokat, a Varsói Szerződés értelmében. (Az Osservatore Romano zárójelben hozzáteszi: a Varsói Szerződés egyenlő a vörös NATO-val). A szovjet egységek, eleget téve a kormány kérésének, elkötelezték magukat a rend helyreállítására. Az egész országban kihirdették a szükségállapotot. A hadbíróságok halállal büntetik a következő bűntényeket: felkelés, felkelésre való lázítás, összeesküvés, gyilkosság, szándékos gyújtogatás, robbanószerek használata, a közbiztonság elleni bűntettek, erőszak használata hivatalos vagy magánszemélyekkel szemben, fegyvertartás.

A rádió közzétette, hogy Nagy Imrét, a párt volt titkárát, akit a közelmúltban rehabilitáltak, kinevezték a minisztertanács elnökének Hegedűs András helyébe. Nagy, kinevezése utáni első ténykedéseként aláírta a szovjet csapatoknak szóló segítségkérést és felállította a hadbíróságot.

1956. október 26. péntek

A budapesti felkelés kegyetlen kommunista és szovjet elfojtása

Miközben XII. Piusz pápa külön kihallgatáson fogadta a „szabad világból”, vagyis a nyugat-európai országokból érkezett küldötteket, akik a „Középosztályok Nemzetközi Intézete” évi kongresszusán vettek részt, az október 25-i bécsi tudósítás a budapesti felkelés „kegyetlen kommunista és szovjet” elfojtásáról szólt.

XII. Piusz: erkölcsi rend és Krisztus példájának követése

Pacelli pápa szavai mintegy rávilágítottak arra, hogy ha figyelmen kívül hagyják az egyház által hirdetett értékeket, akkor az a vasfüggönyön túli ateista rendszerek tragédiájához vezet. XII. Piusz arra buzdította a polgári középosztályok képviselőit, hogy a társadalomban legyenek az „erkölcsi egészség” előmozdítói. A helyesen értelmezett szabadság, a személy méltóságának magasrendű értéke, mások tiszteletben tartása nélkül a társadalom önző és vak küzdelmek színterévé válik. A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.

A kommunista tájékoztatás bagatellizálta a munkások részvételét

Az október 25-i bécsi tudósítás – továbbra is a budapesti rádió híreit közvetítve – arról tájékoztatott, hogy a magyar nép felkelése a kommunista elnyomás ellen végéhez közeledik, mivel a budapesti rezsim és az orosz katonai osztagok parancsára a kommunista erők kegyetlenül vérbe fojtják. A magyar adó továbbra is „fasiszta és reakciós” megmozdulásnak nevezi a népfelkelést, ugyanakkor elismeri, hogy munkások is csatlakoztak a felkelőkhöz. A budapesti rádió állítása azonban éles ellentétben áll a londoni, megbízható forrásból érkező hírrel, miszerint a munkásoknak – főleg a csepeli gyárak dolgozóinak - jelentős szerepük van a budapesti felkelésben. Ami pedig a magyar hadsereget illeti, ha közvetlenül nem is áll a felkelők mellé, visszafogott magatartást tanúsít és számos esetben a munkások éppen a katonáktól jutnak fegyverhez.

Kegyetlen megtorlás, halálbüntetéssel való fenyegetés

A hivatalos magyar hírügynökség, az MTI az áldozatok rendkívül magas számáról tájékoztat, a Budapestről érkezett szemtanúk becslése szerint mintegy 350-en vannak. Az OR tudósítója beszámol a rádió és a Szabad Nép székháza elleni fegyveres támadásról, majd a kegyetlen megtorlást részletezi. A felkelők ellen bevetettek harci repülőket, tankokat, tüzérséget és egyéb fegyvereket. Halálbüntetés vár mindazokra, akik 24 órán belül nem szolgáltatják be fegyvereiket. A fővárosban számos tűzvész keletkezett, lángokban áll a Nemzeti Múzeum épülete. A rádió bejelentette, hogy már a hadsereg különleges egységeit is mozgósították, hogy az Ausztriába menekülni próbálókat feltartóztassák és letörjék az ellenállás utolsó tűzfészkeit is. Gerőt leváltották a párt éléről, helyébe a 44 éves Kádár János, eddigi belügyminiszter került.

New York Times: Budapest hősi vértanúi

A cikk idézi a New York Times vezércikkét is, amelynek címe: „Budapest vértanúi”. „Budapest hősies vértanúi magyarok, akiket fővárosukban orosz tankok és golyók gyilkoltak meg. Meghaltak, de kiáltásuk az egész világon visszhangzik: „oroszok, menjetek haza”. Kelet-Európában a kommunista diktatúrát most mindenki számára nyilvánvalóan leleplezték. A mai világban az imperializmus legbrutálisabb és legreakciósabb reformjáról van szó. Lelepleződött a Varsói Szerződés is, mivel ennek tegnap láthattuk Budapesten első gyakorlati alkalmazását: a szovjet csapatokra azért volt szükség, hogy magyarokat öljenek meg. A kegyetlen erő alkalmazásával az oroszok megnyertek egy csatát, de elveszítették a lelkiismeretek meghódításának háborúját. A szabadság erői tovább menetelnek előre Kelet-Európában.

Az olasz sajtó túlnyomó többsége a kommunizmus zsarnoki rendszerére mutat rá

Az „Olasz hírek” rovat sajtószemléjében sorra veszi az összes számottevő újságot, mivel mindegyik első helyen foglalkozik a magyarországi felkeléssel és a Lengyelországban kialakult helyzettel.

Az Il Messaggero párhuzamot von a varsói és a budapesti események között, mivel mind a két fővárosban ezt kiáltották: „Oroszok haza”. Az Il Tempo szerint a budapesti felkelés valóságos forradalom: teljes és sajnálatos módon véres visszautasítása egy zsarnoki rendszernek, amely a történelemnek egy már túlhaladott korszakához tartozik. Magyarország nemcsak az orosz uralmat utasítja el, hanem fellázad a kommunista totalitarizmus ellen is. A Corriere della Sera leszögezi, hogy a lengyelországi és magyarországi harcok a nemzeti lelkület küzdelmei az idegen elnyomás ellen, az elnyomott népek fellázadnak az elnyomó ellen. A kommunista Unità szerint csak egyesek lázongásáról van szó, míg a szocialista Avanti a budapesti vezetés teljes alkalmatlanságát teszi felelőssé azért, hogy Magyarország „a polgárháború szakadékába” zuhant. Az Il Popolo rámutat, hogy a budapesti munkások és diákok hősies napjai, amelyek során dacoltak a tankokkal, hogy érvényt szerezzenek emberi méltóságuknak, tragikus horderejüknél fogva túlmutatnak a jelen és a múlt kommunista diktatúrái elleni küzdelmek minden eddigi mértékén. A Voce Repubblicana – köztársaságpárti napilap emlékeztet rá, hogy a szovjet csapatok beavatkozását a magyar nép ellen éppen azok a kommunista vezetők kérték, akik az elmúlt hónapokban magukat a desztalinizációs folyamat előmozdítóinak kiáltották ki. 

1956. október 27. szombat 

Drámai részletek a magyar nép felkelési mozgalmának vérbefojtásáról

Október 27-én a vatikáni napilap vezércikke XII. Piusz pápának azt a francia nyelvű beszédét ismertette, amelyet a nyugat-európai hírügynökségek vezetőihez intézett a Castel Gandolfo-i Pápai Palota Svájciak termében. A nemzetközi újságíróknak, akik Rómában tartották közgyűlésüket, Pacelli pápa felvázolta a sajtó jelentőségét és fontos küldetését.

XII. Piusz tanítása ma is időszerű. Arra buzdította a sajtó képviselőit, hogy őrizzék meg a leghitelesebb objektivitást, anélkül, hogy elveszítenék a kapcsolatot a közönséggel. Soha ne áldozzák fel az igazságot, az isteni elvet és a közjót, hogy ezzel kedvezzenek az ügyeletes napi főnöknek, vagy az olvasók, hallgatók ízlésének. Az igazságot a „maradandó bölcselet”, a „philosophia perennis” tartalmazza, amely Isten és teremtése rendjének feltétlen elfogadásához vezet. Ezt egyre inkább ismertessék meg a közvéleménnyel, értékes szolgálatot nyújtva nemzetüknek, hazájuknak és a népek nagy családjának.

A Szentatya beszéde után rögtön az első hír a magyarországi drámai eseményekről tájékoztat.  Az október 26-án Bécsből érkezett tudósítást most első alkalommal egy szerkesztői jegyzet előzi meg: „A rendkívül gyászos magyarországi események mélyen megrendítették a katolikus világot. A konfliktus súlyossága és a kiontott vér sürgősen kötelez a szeretetszolgálat keresztény parancsolatának teljesítésére. Vessenek véget a vérontásnak; hallgassák meg azoknak a kétségbeesett kiáltását, akik az ágyúlövések közepette kenyeret, szabadságot valamint a személy tiszteletét kérik, amelyet ma egy könnyeket és vért fakasztó haladás nevében tipornak el. Nem a fegyverek ereje állíthatja vissza a felborított természetes rendet, hanem az ember, méltósága és az élethez való elidegeníthetetlen jogának tiszteletben tartása.

A kiontott vér tanítása legyen ez: aki makacsul nem akar tudomást venni róla, a nyugalmat talán ismét ráerőszakolhatja egy népre, amelyet a fegyverek terrorja győzött le, de nem a békét, amely az igazságosságból fakad. Adja Isten, hogy az értelmek és a szívek megnyíljanak a béke gondolatainak és műveinek”. A szerkesztői jegyzet után következő bécsi tudósítás hangneme éles ellentétben áll az első napok közleményeivel, amelyeket az OR a még kommunista kézben lévő budapesti rádió nyomán tett közzé. „A magyar nép szabadságért és függetlenségért vívott harca – még távolról sem aludt ki – mint ahogy ezt akarták elhitetni a kommunista hírforrások. Tovább folytatódik nem csak Budapesten, hanem kiterjedt az ország más városaira. A fővárosban a felkelők továbbra is ellenállnak, mint ahogy a hivatalos hírekből is ez következik”.

A bécsi tudósító idézi a budapesti rádió reggeli hírösszefoglalóját, miszerint a lázadók maradék csoportját még a nap folyamán felszámolják. Bécsből nézve a helyzet még mindig kaotikus. Egy rádióadás foszlányaiból úgy tűnik, hogy az egész országban forradalmi tanácsokat hoztak létre, de néhány órával később egy kormányhű bemondó megcáfolta a hírt és arra buzdította a munkásokat, hogy térjenek vissza a gyárakba. Párizsban és Bécsben sikerült egy titkos rádióadást fogni, amely magát a „magyar nemzet felszabadító rádiójának” nevezte. Ez az adó sürgette Mindszenty bíboros szabadon bocsátását és általános sztrájkra szólította fel a munkásokat. Ez az ellenállási adó gyakran változtatja hullámhosszát, nehogy a kormány ügynökei be tudják azonosítani működtetőit. A bécsi független „Die Presse” szerint szovjet páncélosok és magyar katonai osztagok megszállták Sopront az osztrák határnál, kialakítva egyfajta „senki földjét”.

André Marton, azaz Márton Endre, a United Press-nek dolgozó magyar tudósító többek között arról számolt be, hogy a szovjet csapatok egyes részlegei a felkelők mellé álltak, magyar fiúkat és lányokat lehetett látni a szovjet tankok tetején, barátkoztak a katonákkal. Az oroszok elfoglalták az összes Duna-hidat, már kedd este minden hídon hat tank ellenőrizte a forgalmat, amelyet lezártak az autók elől. Márton tudósítása szerint a kormányhatóságok semmit sem tettek, hogy megakadályozzák a Sztálin-szobor ledöntését. Egyetlen rendőr sem jelent meg, amikor a tömeg ledöntötte és darabokra zúzta a hatalmas bronz szobrot, amelynek töredékeit a szovjet nagykövetség előtt szórták szét.   

1956. október 28. vasárnap

„Chiese del Silenzio - a Csend Egyházai – soha sem feledkezhetünk meg rólatok” – olasz főpásztorok buzdítása a forradalmát vívó magyar népnek

1956. október 28-án, vasárnap az Osservatore Romano a következő szalaghírekkel kezdte tudósítását: „A kommunista zsarnokság ellen – a magyar népfelkelés tragikus napjai – új kormány Nagy Imre vezetésével – és egy másik kormány – a felkelők egyre nagyobb területeket tartanak ellenőrzésük alatt – a szovjet csapatok kegyetlen gyilkolása egy faluban”.

A szovjet és kommunista elnyomás elleni magyar népfelkelés ötödik napján, október 27-én a budapesti rádió – annak ellenére, hogy az előző napok híradásai szerint „megfékezték a lázadást” – bejelentette: „Budapest utcáin tombolnak a harcok”. Mint már öt napja, most is megismételték a kormány felhívását: „mindenki maradjon otthon, mert a fővárosban tovább folyik a lázadó bandák megsemmisítése”. Az adó, amelynek hangját egyre gyengébben lehet Bécsben fogni, emlékeztetett rá, hogy a kijárási tilalom megkezdése, vagyis 10 óra után, minden három vagy több személyből álló csoportra figyelmeztetés nélkül rálőnek.

Ugyanakkor az osztrák határ mentéről és a Bécsből érkező hírek megcáfolják a hivatalos rádiót. Nem felel meg a valóságnak a „bandita” kifejezés, hiszen diákok és munkások tömegesen részt vesznek az eseményekben. Bécsbe eljuttatták néhány másolatát annak a kiáltványnak, amely a magyar hadsereg nyomdájában készült. A hadsereg teherautói az egész országban szétosztották példányait. Ebben ez áll: „Esküszünk vértanúink holttestére, hogy kivívjuk hazánk szabadságát ezekben a válságos pillanatokban”. 

Az Osservatore Romano idéz néhányat a párizsi sajtó kommentárjaiból: A magyar népfelkelés továbbra is a párizsi napilapok első oldalán szerepel, amelyek természetesen a kommunista újságok kivételével, a felkelők hősiességét magasztalják. Figaro: a szovjet katonai hatóságok elnyomása ellenére a magyarok csodálatra méltó hősiességgel harcolnak. Aurora: csak az orosz csapatok beavatkozása állíthatja vissza a kommunizmust.

Combat: a független baloldali lap szerint a szovjet kommunizmus megrengett, a nemzeti kommunizmust nem fogadják el a felkelők. A helyzet logikája szerint vissza kellene térni a pluralista társadalomhoz. L’Humanité: a francia kommunista párt lapja visszataszító álszentséggel jelenti ki, hogy „nagy megrendültséggel kíséri a budapesti eseményeket, miközben azokra az osztálytestvérekre gondol, akik a fasiszta lázadók áldozatául esnek a szocializmus védelmében”. Ez az első alkalom, hogy az Osservatore Romano részletesen ismerteti az olaszországi egyházi kezdeményezéseket a magyar forradalom érdekében.

A magyar tragédia visszhangjai

Ebben a rovatban az olasz főpásztorok híveik imáit kérik az igazságosságban megvalósuló békéért. Giacomo Lercaro bíboros, bolognai érsek és Giovanni Battista Montini, milánói érsek (a későbbi Boldog VI. Pál pápa) jegyzékben fordultak a papsághoz és a hívekhez. Figyelmeztetnek a Kelet-Európában végbe menő események súlyos mivoltára és jelentőségére, miközben az ezen a vasárnapon esedékes Krisztus Király ünnepe alkalmából külön imákat kérnek a papoktól és a hívektől. „Visszatér Krisztus Király ünnepe, hogy emlékeztesse a világot: csak Jézus tanításának fényében, az evangélium lelkületéhez következetesen hűséges életmóddal lehet megtalálni a szabadság, az igazságosság, a szeretet és a béke útjait. Visszatér Krisztus Király ünnepe, és a világon nem csak olyan hatalmas területeket talál, amelyek bezárkóznak, vagy éppen csak hogy megnyílnak Isten országa előtt, de ugyanolyan hatalmas területeket is, ahol Isten országa erőszakot és üldöztetést szenved el”. „Ti, a csend egyházai – soha sem feledkezhetünk meg rólatok, de ez különösen ma érvényes. Ma templomról templomra visszhangzik nektek az ének: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat. Bíborosok, püspökök, papok, hívek, akik évek óta szenvedtek, emeljétek fel fejeteket. Úgy üdvözlünk benneteket, mint Krisztus országának hősies tanúit, akinek a nevében megvéditek a szentnél szentebb emberi jogokat”.

Mons. Montini is mindenkit felszólított arra, hogy Krisztus Király ünnepét a rettenetes pillanatok súlyosságának és jelentőségének megfelelő érzelmekkel és imákkal ünnepeljék. „A lángok, amelyek fellobbannak azokban a katolikus országokban, amelyek Európában eddig is a keresztény civilizáció védőpajzsai voltak, túlságosan magasak és félelmetesek, mindnyájunkat mély érzelmekkel, emberi együttérzéssel töltenek el. A kiáltás a szabadságért, amely elhal a kegyetlen elnyomás áldozatainak ajkán, túlságosan szívet tépő és gyakran visszhangzik a nép lelkiismeretének szent hangja. A keresztény szív engedelmes minden törvényes hatalommal szemben és híján van forradalmi szenvedélyeknek, de fellázad minden elnyomás és erőszak ellen”.

Montini érsek mindenkit imára hív. Fohászkodjanak azért, hogy azonnal oltsák el a háború fenyegető tűzvészét, hagyjanak fel az öldökléssel, győzzön az igazságosság és a rend, álljon helyre a béke, a szabadság, a jólét a hazug rezsimek rabszolga népei körében. Ezeket a rezsimeket Isten elfeledése és gyűlölete vakká tette a nemzetek és egyének valódi javát illetően. Törjék szét az igazságtalan láncokat, amelyek miatt szenved három bíboros, számos püspök, sok pap és becsületes katolikus, hogy ilyen fájdalmas megpróbáltatások láttán a nép megértse a nem keresztény ideológiák hamisságát, amelyeket számára hirdettek. Nyíljon ki a becsületes állampolgárok szeme, vegyék észre a tétlenség és a polgári önzés veszélyeit, ébredjenek rá arra a kötelességükre, hogy támogassák az igazi és mindig új társadalmi együttélést, amely az evangéliumon alapul. Az értelmiség, amely az embertelen tanok pártfogója és felelős a jelen fájdalmakért, bátran jusson más belátásra és rója le tiszteletét a felszabadító igazság előtt, a marxista birodalom gyanútlan szimpatizánsai lássák meg a veszélyeket, a következményeket, amelyekhez meggondolatlanságuk vezethet”.

Az olasz parlament meghatott részvétnyilvánítása a kommunista barbárság áldozatainak

Az olasz kormány megbélyegzi az orosz hadsereg beavatkozását – a történelem egyik legtragikusabb elnyomása Az OR hangsúlyozza: az olasz az első nyugat-európai parlament, amelyik október 27-én meghatott és tiszteletteljes üdvözletét küldte a kommunizmus magyarországi áldozatainak. Gaetano Martino külügyminiszter tájékoztatta a képviselőházat a magyarországi legújabb fejleményekről, emlékeztetve rá, hogy néhány hónappal azelőtt, a lengyelországi események kapcsán az országgyűlés sürgette az olasz kormányt, hogy ünnepélyesen szögezze le: „érvényes a más országok belügyeibe való be nem avatkozás elve, az egyetlen alap, amelyre az államok békés együttélése épülhet”. A külügyminiszter annak a reményének adott hangot, hogy „az olaszok egységesen elítélik két nagyszerű nép brutális, gyarmati elnyomását. A mély hittel rendelkező két ország értékesen hozzájárult Nyugat kultúrájához és történelméhez. Fellázadásuk az egész civilizált világban megértést, tiszteletet és csodálatot ébreszt”.

A kormány nevében Gaetano Martino külügyminiszter ünnepélyesen kifejezte az olasz nép egyöntetű érzéseit, szolidaritását és rokonszenvét a lengyel és a magyar nép iránt, valamint meghatott büszkeségét mindazokért, akik ilyen nagylelkűen feláldozták magukat a szabadságért és a függetlenségért. A képviselőház, kivéve a kommunistákat, egy emberként állt fel és kiáltotta hangosan: „Éljen Magyarország! Éljen Lengyelország!”

1956. október 29-30. hétfő-kedd

„Azok a gyászos események” – XII. Piusz pápa első enciklikája a magyar forradalom kapcsán

Az Osservatore Romano október 29-30. számában jelent meg XII. Piusz pápa első enciklikája, amely a magyarországi eseményekkel foglalkozott. A „Luctuosissimi eventus” (Azok a gyászos események) k., október 28-án, Krisztus Király ünnepén keltezett körlevelében a Szentatya arra kéri a világ összes egyházmegyéjét, hogy nyilvános szertartásokon imádkozzanak a véres konfliktusoktól sújtott Magyarország népéért, hogy „ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságosságon, szereteten és valódi szabadságon alapszik”. Az eredeti latin szöveg mellett olvasható a dokumentum olasz fordítása. (Megjegyezzük, hogy mindhárom pápai enciklika magyar fordítása megtalálható a Szentszék hivatalos honlapján).

A Szentatya az enciklikában többek között felidézi 1938-as budapesti tartózkodását, amikor előde, XI. Piusz legátusaként részt vett az Eucharisztikus Világkongresszuson. Akkor nagy örömmel megtapasztalhatta, hogy a szeretett magyar katolikusok buzgó áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget a város utcáin végighaladó körmeneteken. Annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az isteni Megváltó iránti szeretet most is fellángol a magyar nép lelkében, annak ellenére, hogy az ateista kommunizmus követői minden eszközzel megpróbálták kitörölni lelkükből atyáik vallását.

Szolidaritási megmozdulások az egész országban a szabadságáért küzdő magyar néppel

Az OR kettős száma beszámol arról, hogy egész Olaszországban vallási és polgári megmozdulások zajlottak a szolidaritás jegyében mindazokkal, akik Magyarországon harcolnak és meghalnak, hogy felszabadítsák hazájukat az ateista kommunizmus elnyomása alól.

Genovában Siri bíboros érsek a Szent Lőrinc székesegyházban így prédikált: „Miközben Krisztus Király ünnepét üljük, Európában meggyilkolnak egy népet, a magyar népet. Hogyan is ne éreznénk szánalmat azokért, akik nem az engedelmességet akarják megtagadni, hanem csak azt kérik, hogy emberi módon bánjanak velük? Harcolnak az idegen beavatkozók ellen. Imádkozzunk, hogy Isten állítsa le az öldöklő kezeket, imádkozzunk minden halott békéjéért, Mindszenty bíboros kiszabadításáért és azért, hogy mindenkinek nyíljon ki a szeme”.

Genovában a magyar- és lengyelországi elesettekről megemlékezett a magyar közösség is. Bolognában Lercaro bíboros a Szent Petronius bazilikában mutatott be szentmisét a Csend Egyházai számára, amelyeket 11 kereszt jelképezett.  Arra szólította fel a híveket, imádkozzanak, hogy ne fojtsák el a szabadság, igazságosság és béke utáni vágyat, amely egész nemzeteket ráz meg, amelyek már túl hosszú ideje görnyednek az embertelen rabszolgaság igája alatt.

„Különösen jelentős ezeknek a napoknak a történetében, hogy olyan sok elnyomott nemzet közül csak kettő emelte fel fejét, hősiesen készen állva az egyenlőtlen harcra: Lengyelország és Magyarország katolikus nemzetei. A katolikus egyház Magisztériuma a szabadság kultuszára neveli a lelkeket, amelyet hasztalanul próbáltak meg elfojtani a két nemzetben. Elítélték és bebörtönözték az egyházi hierarchia vezetőit, Wyszyński és Mindszenty bíborosok tiszteletreméltó személyeiben”.

A velencei bíboros pátriárka közleménye

Angelo Giuseppe Roncalli bíboros, velencei pátriárka, a későbbi Szent XXIII. János pápa október 26-án közleményben szólította fel híveit, hogy imádkozzanak ezekben a tragikus órákban, amikor olyan kevés és bizonytalan hír érkezik Európa szívéből. „Nem áll rendelkezésünkre más eszköz, mint hogy hangosan hirdessük a könyörtelen és rettenetes valóságot, tisztelettel adózva az igazságnak és az emberi jogoknak. Mivel a természetfeletti alapelvekre neveltek bennünket, az emberi nyomorúságon túl és felette, észrevesszük a szenvedő és irgalmas Krisztust és hozzá kiáltjuk az egyetemes könyörgést latin, görög és szláv nyelven: Domine, miserere, Kyrie eleison, Gospodi pomiluj, Istenünk, irgalmazz nekünk!”

Mi a szabadság gyermekei vagyunk és idáig – reméljük mindörökre – elkerültük az erőszak és a zsarnokság prepotens birodalmát. Imánk jusson el a Magasságos Isten trónusához, aki a nemzetek sorsát figyeli és meggyógyítja azokat történelmük legtragikusabb pillanataiban. A szélvihar, a fergeteges orkán órájában Áron főpap a hegy tetején felemeli karját az egész nép nevében; így továbbítja a mi fohászunkat Szentatyánk, XII. Piusz pápa. Égő kívánságunk egyesül testvéreinkével, akik ennek a rendkívüli aggodalomnak a napjait élik és az élet különböző területein tesznek tanúságot azokról az alapelvekről, amelyekhez Krisztus mindnyájunkat felemelt, és amelyek a népek méltóságának és jólétének legbiztosabb elemei”.

Egyházi és világi megemlékezések végtelen sora egész Olaszországban

Firenze székesegyházában is tartottak ünnepélyes vallási szertartást a kommunista elnyomás magyarországi áldozatainak lelki üdvéért. A szentmise végén, a magyar népért mondott ima után Elia Dalla Costa firenzei bíboros érsek szentségi áldást adott. Jelen volt Giorgio La Pira polgármester, valamint a városi vezetőség tagjai, gyászszalagos történelmi zászlóval.

Giorgio La Pira üzenetet intézett a világ fővárosainak polgármestereihez: „Firenze városát, amely letéteményese a fővárosok polgármesterei elkötelezettségének, vagyis annak, hogy csak igazságos, stabil békéért tevékenykednek, mélyen megrendítették a Budapesten és egyéb magyar városokban történt események. Firenze felhívja a fővárosokat, az egész világ nagy és kis városait, hogy csatlakozzanak ahhoz a végtelen fájdalomhoz, amely gyászba borította a magyar népet”.

A Torinóban élő magyarok a Szent Fülöp templomban tartottak szentmisét elhunyt honfitársaik lelki üdvéért. A kereszténydemokrata párt helyi képviselői babérkoszorút helyeztek el Kossuth, a magyar hős, Cavour-parkban lévő emlékművénél. Az Olasz Keresztény Dolgozók Társulata (ACLI) kezdeményezésére több ezren rokonszenv tüntetést tartottak a városközpont egyik színházában. A vasfüggöny mögül érkezett magyar és lengyel menekültek Torino utcáin gyászszalagos zászlókkal, a függetlenséget és a szabadságot hirdető feliratokkal vonultak végig.

Milánóban és Sienában is tartottak szentmisét az áldozatok lelki üdvéért, országszerte gyűjtéseket rendeztek, hogy élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, pénzadományokkal segítsék a magyar felkelőket. A katolikus dolgozók is felemelték szavukat a zsarnokság ellen. Vicenzában a kereszténydemokrata párt helyettes titkára, Mariano Rumor hangsúlyozta: „A kegyetlen szovjet agresszió, amelyet Budapest kommunista kormánya kérelmezett, és magyar állampolgárok lemészárlása egy idegen hadsereg által, nemcsak a népfelkelés mélységére világítanak rá, hanem tragikus módon megmutatják, hogy a népek szabadsága és függetlensége gyökeresen összeegyeztethetetlen a kommunista ideológiával, módszerrel és gyakorlattal: a volt vezetők bűneinek elméletébe menekülni a rendszer megmentése érdekében, nevetséges és sérti a legelemibb igazságot” – utalt a desztalinizációs folyamat kétszínűségére az olasz politikus.

Az olasz vöröskereszt és az olasz orvosok is küldenek segélyt Magyarországra

A honvédelmi minisztérium repülőgépet bocsátott a vöröskereszt részére, amely vérplazmát, gyógyszereket és élelmiszert szállít Budapestre Róma Ciampino repülőteréről. Torinóból kórházi egység indul, személyesen a kezdeményező, Dogliotti professzor vezetésével. (1956-ban Achille Mario Dogliotti világhírű sebész kísérte az egyetlen olasz kórházi segélyosztagot, amelynek sikerült bejutnia a szovjet tankoktól megszállt Magyarország területére). Az olasz diákok országszerte nagyszabású felvonulásokkal fejezték ki szolidaritásukat magyar társaikkal.

A kormány támogatta az ENSZ-folyamodványt

Az olasz kormány diplomáciai képviselői révén ezekben a napokban kapcsolatot teremtett az amerikai, angol és francia kormánnyal, hogy egyeztesse az ENSZ- folyamodvány benyújtásához szükséges lépéseket. A szovjet csapatok Magyarországon egy állam belügyeibe való idegen beavatkozást képviselnek és megbontják a nemzetközi politikai és katonai egyensúlyt, fenyegető veszélyt jelentve a béke és a biztonság számára.

Ünnepi könyörgés a magyar testvérek lelki üdvéért: „velük vagyunk, mert egyesít Krisztus vére”

Róma történelmi városrészében, a Santa Maria in Campitelli templomban vasárnap, Krisztus Király ünnepén a magyar Katolikus Akció kezdeményezésére ünnepélyes engesztelő szentmisét tartottak. A Katolikus Akció plakátokon hívta meg az egész olasz népet, hogy vegyen részt a szabad magyar nemzet gyászában hazafiak ezreinek hősies haláláért, akik a Haza szabadságáért áldozták fel magukat Budapesten. Csatlakozzanak a világ egyöntetű véleményéhez, amely visszautasítja a szovjet csapatok által elkövetett mészárlást, hiába való kísérletét a büszke magyar nép megsemmisíthetetlen szabadságvágyának elfojtására.

Az olasz Actio Catholica is plakátokat tett közzé, hogy meghívja tagjait az imára. „Ebben a kelet-európai népek életében olyan fájdalmas órában fény ragyogja be azoknak a bíborosoknak és püspököknek az alakját, akik még most is a kommunizmus üldöztetésétől szenvednek. A Csend Egyházainak vértanúi az emberek legszentebb vágyait személyesítik meg. Mi velük vagyunk, mert egyesít bennünket Krisztus vére”.

Zágon József prelátus, P. Békés Gellért OSB, Apor Gábor volt szentszéki nagykövet a római engesztelő szentmisén

A zsúfolásig megtelt templomban Zágon József prelátus, a Pápai Magyar Intézet régense mutatta be a szentmisét, az oltárszolgálatot a Német-Magyar Pápai Kollégium diákjai látták el. A hívek sokasága nem fért el a templomban, sokan a bejárat előtti térről követték a szertartást és énekelték el a „Hol vagy István király, téged magyar kíván” himnuszt, amelynek hangjai első ízben hat évszázaddal ezelőtt csendültek fel, amikor a tatárok rohanták le Magyarországot. A szertartáson jelen volt számos katolikus társulat, közösség, szerzetesrend, szerzetesi kongregáció, kollégium, egyetem képviselője.

A magyar nemzeti zászlóval letakart ravatal megáldása

A szentmise végén a magyar nemzeti zászlóval beborított ravatalnál Vincentas Padolskis litván címzetes püspök végezte el az absolutio, a feloldozás szertartását. A közéleti személyiségek között jelen volt Mario Cingolani, a szenátus elnökhelyettese, az Egyesült Államok nagykövete, az Actio Catholica elnökhelyettese, Apor Gábor báró, Magyarország volt szentszéki nagykövete, a litván nagykövet, számos máltai lovag, az Olasz-Magyar társulat elnöksége, P. Békés Gellért bencés Pannonhalmáról, valamint a magyar Katolikus Akció Mindszenty bíborossal együtt bebörtönzött elnöke, Nagy Miklós atya egy rokona.

Emlékeztetünk rá, hogy Zágon József prelátus, a Pápai Magyar Intézet egykori régense, a római Szent István Alapítvány alapítója és a zarándokház létrehozója volt az első titkára az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának, amelyet VI. Pál pápa 1970. március 19-én hozott létre. Nevét, Mons. József Zágon formában a mai napig őrzi egy veronai Nonprofit kft.

Elindultak az első segélyek Magyarországra

500 kg antibiotikum, egy gyógyszergyár ajándéka a magyar lakosságnak ezekben a napokban indult el Bécsbe, ahonnan a magyar papok kollégiuma továbbítja majd a csomagokat az osztrák-magyar határra. A szállítmányt indulás előtt Zágon József prelátus, a magyar menekültek itáliai igazgatója áldotta meg a repülőtéren. Köszönetét fejezte ki a gyógyszergyárnak, hangsúlyozva, hogy az orvosságok, „anyagi értékükön túl, erkölcsi támogatást is jelentenek. Erőteljes állítása azoknak a legfőbb elveknek, amelyekért férfiak, nők, fiatalok, minden társadalmi osztályból feláldozták magukat a kommunista csapatok modern harci eszközeivel szemben, hogy elnyerjék hazájuk szabadságát”.

Wyszyński bíboros visszatérése

Az OR október 29-30. száma utolsó lapján öles betűkkel hirdeti Wyszyński bíboros kiszabadulását. A lengyel prímás fényképét körülvevő írás részletezi fogva tartásának és kiszabadulásának körülményeit. Megállapítja: a lengyel hatóságok úgy látszik megértették, hogy nem lehet a nagy többségében katolikus 27 millió lengyelre rákényszeríteni a lélek halálát. Ezek a férfiak és nők, ezek a fiatalok – mint ahogy a lengyelek szilárdsága mellett a magyarok hősi tettei is bizonyítják – inkább a test halálát választják, semmint a lelki és erkölcsi szolgaságot.

Amerikai kommentár: „Nem haltak meg hiába”

A New York Times október 29-i vezércikkének címe: „Nem haltak meg hiába”. A magyar forradalmárok megcáfolták azt az elképzelést, hogy a kelet-európai országokban lehetetlen a szovjet uralom ellen fellázadni. A hősies magyar szabadságharcosok sokat érdemelnek. Megérdemlik az erkölcsi támogatást, amelyben már részesültek az osztrák kormány felhívása, a spanyolok tiltakozása, az ENSZ Szovjetunióra gyakorolt erőteljes nyomása révén.

A párizsi napilapok – kivéve a szélső baloldali újságokat – egyöntetűen megállapítják: már nem lehet azt állítani, hogy „fasiszta reakciósok” művéről van szó. Az Aurore szerint nyilvánvaló, hogy a SZU bármikor vérbe fojthatja Magyarországot, de már soha többé nem hirdetheti, hogy ő egyedül képviseli az egész világon a dolgozók reményét, az elnyomottak szabadságát és a békét.

1956. november 1. Mindenszentek ünnepe

Mindenszentek ünnepének fő híre: elismerték Mindszenty bíboros ártatlanságát

Az éjszaka folyamán tették közzé a sajtóügynökségek a hírt Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása kiszabadulásáról. A főpásztort október 30-án este fél 9-kor szabadította ki a hadsereg és rétsági felkelők egy csoportja a felsőpetényi fogságából. Kiszabadítóihoz fordulva a Prímás így szólt: „Folytatom munkámat ott, ahol nyolc évvel ezelőtt abbahagytam”. Miután megáldotta a jelenlévőket, a Bíboros azonnal elindult Budapestre, a kormány hívására.

Október 31-én a Minisztertanács közleményt bocsátott ki, amelyben kijelentette, hogy Mindszenty bíboros ismét gyakorolhatja egyházi funkcióit és polgári jogait, mivel elítélése „minden alapot nélkülözött”.

Az esztergomi érseket, Magyarország Prímását ártatlannak nyilvánították

Nyíltan kijelentették, hogy letartóztatása, az ellene lefolytatott jogtalan per, a szégyenletes életfogytiglani szabadságvesztés ítélete, amelyet 1949 februárjában hoztak, előre kitervelt erőszakos cselekedetek voltak. Az volt a céljuk, hogy fizikailag és erkölcsileg sújtsák a rendíthetetlen főpásztor által az egyházat, amelyhez szilárdan hű maradt, a Szentszéket, amellyel szemben fiúi engedelmességet mutatott. „Odaadó, meghatott és csodálattal teli gondolatunk ebben a testi és erkölcsi szenvedéseket megváltó órában a főpásztor felé száll, aki hűséges népével egy szív és egy lélek maradt” – írja az OR.

Mind a náci, mind a kommunista rezsim üldözte

Szilárdsága a hitben és Krisztus szeretetében a nemzetiszocialista megszállás idején, amikor még veszprémi püspök volt, egy náci börtönbe juttatta. A kommunista rezsim haragját pedig azzal váltotta ki, hogy szembeszállt a katolikus iskolák szétzúzásával: arra buzdította a szülőket, hogy juttassák érvényre jogaikat gyermekeik nevelését illetően. Hamis vádak alapján - hazaárulás, összeesküvés, valutával való üzérkedés miatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. A rezsim célja az volt, hogy „példát mutasson” a katolikusoknak, akik nem akarták elfogadni az igazságtalanságot és az elnyomást, ugyanakkor az esztergomi érsek által a katolikus egyházat és különösen a Szentszéket akarták gyalázni. Azt a gyanút akarták kelteni, hogy a katolikus püspökök a nép és a haza ellenségei, mert hűségesek Krisztus helytartójához, az egyház Legfőbb Pásztorához.

A hamisítások, a célzatos gyanúsítások, az igazságtalanság azonban már kezdetben nyilvánvaló volt és a szabad emberek körében mindenütt nagy méltatlankodást keltett. Minden hívő közös Atyjának tiltakozását 1949. január 2-án tették közzé a magyar püspöki karhoz intézett levélben. A Szentatya egy még ünnepélyesebb tiltakozásának adott hangot február 14-i beszédében, a rendkívüli konzisztóriumon. Néhány nappal később (február 20-án), vasárnap pedig aggódó szavai a Szent Péter téren nagy számban összegyűlt hívekhez szóltak.

Mindszenty bíboros fogságában is hívei vezetője maradt

Az azóta eltelt nyolc év a tények kegyetlen igazmondásával rávilágított, hogy az előre kitervelt és hidegvérrel véghez vitt igazságtalanság tettei felelőseik ellen fordulnak. Azt gondolták, hogy örökre megbecstelenítették Mindszenty József római bíbor palástját, hogy összetörték a testi kínzásokkal és az erkölcsi megaláztatásokkal: de a Prímás mindig gyermekei szívében élt és, bár börtönbe zárták, továbbra is Magyarország katolikusainak lelki vezetője maradt. Hősies tanúságtételével megmutatta az igazságosság útját. Ennek a hétnek a tragikus és dicsőséges magyar eseményei, nem kevésbé, mint a lengyelországiak, felfedik, hogy az üldöztetések, amelyeket azelőtt ismeretlen, ravasz módszerekkel hajtanak végre, bár nagy spirituális és erkölcsi romlást okoznak, azonban ezzel egyidejűleg megszilárdítják az egyházat, megerősítik küldetésében és felmagasztalják azokat, akik a legnemesebben szenvednek csapásaitól.

A „népi demokráciák” mindenütt üldözik az egyházat

Az OR cikke ekkor felsorolja azokat a „népi demokráciákat”, amelyekben ugyancsak üldözik az egyházat. Utal Zágráb püspökére, a prágai érsekre, a romániai főpásztorokra, nem feledkezve meg Kínáról sem, ahol az „új kurzus” éppen a napokban hivalkodva bejelentette, hogy „összhangba hozták a kommunizmust a katolikus egyházzal”.

Az utóbbi hetek lengyelországi és magyarországi eseményei tanúskodnak egy igazságról: az egyház a leghathatósabb tényező a belső egyetértés és a nemzetközi béke elnyerésében. Adja Isten, hogy Mindszenty József és Stefan Wyszyński bíborosok rehabilitációját kövesse egyéb jóvátétel. Záruljon le az üldöztetések, a rejtett könnyek és a vérontás komor időszaka. Az üldöztetéstől sújtott kardinálisok római bíbor palástjai ma felragyognak, mint a remény, a szeretet és az igazságosság fénysugarai ott is, ahol hiába kísérelték meg elhomályosítani azokat. Ez az ő dicsőségük.

Tovább folytatódik az olasz katolikusok akciója a magyar lakosság megsegítésére

A vatikáni napilap egyre nagyobb teret szán a budapesti eseményekkel szinte egyidőben kirobbantott közel-keleti válságnak, de továbbra is részletesen beszámol a magyar forradalomról és az olasz katolikusok ima- és segélyakcióiról.

XII. Piusz pápa „Luctuosissimi eventus” enciklikájának megfelelően a Pápai Segélynyújtó Mű (Pontificia Opera Assistenza) rendelkezésére az összes olasz egyházmegye szervezett gyűjtést: pénzadományokkal, orvosságokkal, egészségügyi felszerelésekkel, ruházati cikkekkel tettek tanúságot keresztény szolidaritásukról. Október utolsó napján Bécsbe érkezett egy 520 mázsás szállítmány. Az osztrák fővárosból a helyi Caritas teherautói továbbították a segélyeket Magyarország felé.

A pápa római helynöke november hónapi felhívása a hívekhez: imádkozzanak a halottak lelki üdvéért

Idén a testvéri szeretet különös kötelesség teljesítésére szólít: a magyar nemzet ezekben a napokban szörnyű öldöklések során sok emberéletet veszített. Válaszolva a pápa szeretet- és fájdalomkiáltására, mi is engesztelő szertatásokat mutatunk be a hatalmas tragédiában elesettekért –írja az OR hasábjain a pápa római helynöke. A római egyházmegye november 4-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor a Szent Apostolok templomban ünnepélyes szertartáson megújítja a gyászoló magyar családok iránti részvétét.

Buzgó imák az egész olasz félszigeten a békéért és az elnyomás ellen küzdő magyar népért

XII. Piusz pápa buzdításának eleget téve minden olasz városban összegyűltek a hívek, hogy imádkozzanak a békéért, hogy kezdeményezésekkel segítsék a magyarországi kommunista elnyomás áldozatait. Palermo érseke, Ruffini bíboros üzenetet intézett a hívekhez: „Ez a jó és a rossz, az erény és a korrupció, a szabadság és a rabszolgaság harca”. Mi határozottan azok mellett állunk, akik a vallás és a haza nevében a szabadságért esedeznek, kimondhatatlan áldozatokkal, olykor a halállal nézve szembe. Hősök ezreinek kiontott vére kiált az égbe és a kiáltás nem marad meghallgatatlanul”.

(vm)