2016-10-27 19:19:00

Comece: az egyház elkötelezettsége az európai patthelyzet megoldására


Az egyház hozzá akar járulni ahhoz, hogy az Európai Unió túljusson a számos válságon, amelyekkel jelenleg szembe kell néznie. Így fogalmazott Reinhard Marx bíboros, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (Comece) elnöke megnyitóbeszédében az EU tagállamok püspökeinek plenáris ülésén október 26-án. „Az EU mostani egzisztenciális válsága idején a Comece szerepe fontosabb, mint valaha” – hangsúlyozta.

Az Egyesült Királyság és az EU térjen vissza a tárgyalóasztalhoz

Az Egyesült Királyságnak az EU-ból történő kilépése következményei kapcsán Marx bíboros rámutatott, hogy nem csak brit problémáról van szó. Éppen ellenkezőleg, az Európai Uniónak teljes egészében el kell gondolkodnia politikai irányvonaláról és azokról a célkitűzésekről, amelyeket meg akar valósítani. A bíboros továbbá üzenetet küldött az Egyesült Királyságnak és az EU-nak, hogy térjenek vissza a párbeszédhez.

2017-ben Rómában Comece konferencia „Európa újragondolása” témáról

A Comece elnöke egyben bejelentette, hogy a szervezet magas szintű konferenciát tervez 2017 őszére Rómába, amelynek témája: „Európa újragondolása”. A tanácskozás célja, hogy lehetővé tegye a véleménycserét a közösségi integráció jövőjéről. „Az előttünk álló feladat a Comece tagjaiként az, hogy ne a múltban keressünk megoldásokat, hanem a múlt gazdagságának tudatában találjunk rá e kincsekre a jövőben, bizalommal tekintve az eljövendőre” – fogalmazott a német bíboros.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.