2016-11-03 16:54:00

Feltámadás: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 32. vasárnapra


Lukács evangélista nagyjából-egészéből követte Márk híradását, miszerint Jézus, miután bevonult Jeruzsálembe, a templomban találkozott a zsidó nép vezetőivel, a főpapokkal, írástudókkal és vénekkel (Lk 19,47; 20,1.19; vö. Mk 11,18.27). A viták, amelyeket velük folytat, Jézus életfelfogásának lényegét közvetítik: az adópénzről szóló vita kifejez valamit arról, hogy ebben a világban kell élni, mégis egészen Istennek adottan (Lk 20,20köv; vö. Mk 12,13köv); a halottak feltámadásáról folytatott vita a szadduceusokkal, hiszen enélkül sem Jézus áldozata, sem magas erkölcsi mércéje, Istenbe vetett teljes bizalma nem érthető (Lk 20,27-40; vö. Mk 12,18köv); harmadszor a szeretet főparancsa, amely minden kötelességet és valódi tennivalót magába foglal és élettel tölt el, mert egyenesen Istenhez kapcsol – bár ezt, a főparancsról szóló vitát Lukács már elővételezte, Jézus útjának kezdetére helyezte (Lk 10,25köv; vö. Mk 12,28-31). Az út, amelyen Jézus elindult, beteljesedni látszik, s ennek jele az is, hogy a lehető legvilágosabban kifejezi tanításának lényegét. Úgy látszik, ott és akkor a farizeusokat a hatalom kísértette, a szadduceusokat az élet tagadása, némely írástudót pedig nyugtalanított a szeretet. Vajon nem ismerünk magunkra bennük? Nem folytatnánk szívesen a megkezdett diskurzust a templomba érkező Mesterrel?

Vasárnapi szakaszunk a szadduceusok kérdését idézi a feltámadásról. Furcsa történetet szerkesztenek egy özvegyről, akinek törvényesen hét férje volt. Érdekes, hogy a hetes szám, illetve az élet továbbadásának kérdése a Bibliában másutt is előfordul az élet és halál határpontján, főleg a zsidóság kései irodalmában. Sárának, Tóbiás jövendőbeli feleségének hét férje hal meg egymás után, mielőtt Tóbiást megismerné (Tób 3,7-9). A Makkabeusok második könyvében pedig egy édesanyának kell hét fia vértanúságát bátran végignéznie, mielőtt ő maga is életét adná (2Mak 7).

Josephus Flavius szerint a szadduceusok nem hittek a lélek feltámadásban, és úgy gondolták, hogy a lélek a testtel együtt megsemmisül (Zsidó régiségek 18,16; Zsidó háború 2,165). Josephus azt is állítja, hogy ezt a felfogásukat a Tórának, Mózes törvényének értelmezésére alapozták, mivel az nem tanította egyértelműen a feltámadást (Zsidó régiségek 13,297). Ezzel összhangban áll, hogy itt is Mózes törvényének egy részletére, az ún. sógorházasságra hivatkoznak, amely eredetileg segíteni akarta az egyedül maradt özvegyet és a pórul járt családot (vö. MTörv 25,5-7; Rut könyve; Támár és Júda története a Ter 38-ban).

De akkor, amikor életről és halálról van szó, csak szavakkal és elméletekkel lenne dolgunk? Nem túlságosan gyermeteg a szadduceusok vitája és kérdése, főleg, ha olyasvalakinek teszik fel, akit a vezetők lényegében már halálra ítéltek, s aki maga is a halálra – és feltámadásra indul? Nem furcsa, hogy Jézus egyáltalán szóba áll azokkal, akik gúnyosan vigyorogva adják elő történetüket, amely az örök élet teljes félreértéséről és Isten nem ismeréséről tanúskodik?

Én úgy gondolom, a szadduceusok valójában hétszeresen csalódott emberek. Élettel, halállal, házassággal nem lehet játszani. Csak az hihet az örök életben, aki látja értelmét ennek a földinek. Aki pedig elveszíti az élet jó ízét, miért is vágyna még többre, egy másik életre? Házasság, utódok – nem ellentéte, hanem előíze Isten életadó erejének, sejtés egy nagyobb és teljesebb életről. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene jelen van, él – és benne élnek azok is, akiket történettel, személyiséggel, időhöz kötött, szenvedésre és odaadásra képes testtel ajándékozott meg (vö. Zsid 10,5köv).

Jézus szólal meg itt, a Fiú, aki feltámadt, aki egészen Istennek él. Ő tudja, miről beszél, és tudja, mire hívja még sokat látott, sokat csalódott beszélgetőtársait is.








All the contents on this site are copyrighted ©.