2016-11-11 14:53:00

A keresztény szeretet konkrét, nem elvont ideológia: Ferenc pápa péntek reggeli homíliája


A keresztény szeretet konkrét, nem olyan, mint egy tévésorozat langyos szeretete – jelentette ki a pápa pénteken reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya óva intett az ideológiáktól és az intellektualizmustól, ami testetlenné teszi az egyházat. A keresztény szeretet ismérve az Ige megtestesülése.

A napi szentlecke Szent János apostol második leveléből (2Jn 4-9) arra tanít minket, hogy milyen a valódi keresztény szeretet. Az első parancs, amit az Úrtól kaptunk, hogy járjunk a szeretet útján. Milyen is ez a szeretet? Ma sok mindenre használják a szeretet szót, regényekben, tévésorozatokban, elméleti síkon. A keresztény szeretet ismertető jegye nem más, mint az Ige megtestesülése. Aki pedig ezt tagadja, az az antikrisztus!

A keresztény szeretet ismérve az Ige megtestesülése

Az a szeretet, amelyik nem ismeri el, hogy Jézus emberi testben jött el közénk, az nem az Isten által parancsolt szeretet. Az egy világias szeretet, filozofikus, elvont szeretet, kissé hiányos, „puha” szeretet. Ezzel szemben a keresztény szeretet ismérve az Ige megtestesülése. Aki azt mondja, hogy a keresztény szeretet valami más, az az antikrisztus! Az nem ismeri el, hogy az Ige testben jött el. És ez a mi igazságunk: Isten elküldte saját Fiát, testté lett és olyan életet élt, mint mi. Úgy szeretni, ahogy Jézus: úgy szeretni, ahogy Jézus tanított minket; az ő példája nyomán, az ő útján járva. Jézus útja pedig az élet adás útja – magyarázta a pápa.

Az egyedüli mód arra, hogy úgy szeressünk, ahogy Jézus az, ha kilépünk saját önzésünkből és mások szolgálatára sietünk. Ez pedig azért van, mert a keresztény szeretet konkrét, mert Isten jelenléte konkrét Jézus Krisztusban.

A szeretet ideológiája testetlenné teszi az egyházat

Óvakodnunk kell azoktól, akik túllépnek a „test ideológiáján”, a megtestesülésen, mert így nem maradnak meg Krisztus tanításában, nem birtokolják Istent. Ez a túllépés egy misztérium: kilépni az Ige megtestesülésének misztériumából, az egyház misztériumából. Az egyház ugyanis azoknak a közössége, akik Krisztus jelenlétében vannak, és tovább lépnek. Innen születnek az ideológiák: a szeretet ideológiái, az egyház ideológiái, azok az elméletek, amelyek megfosztják az egyházat Krisztus testétől. Ezek az ideológiák testetlenné teszik az egyházat. „Igen, katolikus vagyok, igen, keresztény vagyok, én egyetemes szeretettel szeretem az egész világot”. Mindez azonban éteri. A szeretet mindig a dolgok belsejében van, konkrét, és nem lép túl az Ige megtestesülésének tanításán. Ferenc pápa figyelmeztetett, hogy aki nem úgy akar szeretni, mint ahogy Krisztus szereti jegyesét, az egyházat, saját testével és életét adva érte, az ideológiailag szeret. Ez az elméletgyártás, ideológiagyártás pedig, azok a vallásos javaslatok is, amelyek elveszik Krisztustól a testét, elveszik az egyháztól a testét, túllépnek és megrontják a közösséget, tönkreteszik az egyházat.

A keresztény szeretet konkrét, kerüljük az intellektualizmust

Ha elkezdünk elméleteket gyártani a szeretetről, oda jutunk, hogy átalakítjuk azt, amit Isten akart az Ige megtestesülésével, és egy Krisztus nélküli Istenhez, egy egyház nélküli Krisztushoz és egy nép nélküli egyházhoz jutunk. Mindez az egyház testetlenítésének folyamatában történik. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy a szeretetben való zarándoklatunk soha, de soha ne váljon elvont szeretetté. Mindig legyen konkrét, az irgalmasság cselekedeteiben megnyilvánuló szeretet, ami tapintja a megtestesült Krisztus testét. Ezért mondta Lőrinc diakónus, hogy a szegények az egyház kincse. Miért? Mert Krisztus szenvedő teste ők. Kérjük a kegyelmet, hogy ne lépjünk túl és ne menjünk bele ebbe a folyamatba, ami talán sok embert vonz, hogy intellektualizáljuk, ideologizáljuk ezt a szeretetet, testetlenné téve az egyházat, a keresztény szeretetet. És hogy ne jussunk el addig a szomorú látványig, ahol Isten Krisztus nélkül van, Krisztus az egyház nélkül, az egyház pedig a nép nélkül – mondta végül péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.