2016-11-19 13:23:00

Bíborosi kinevezések: Ferenc pápa kezet csókolt a börtönviselt albán bíboros papnak


Ferenc pápa november 19-én szombaton délelőtt konzisztóriumot tartott a Vatikáni Szent Péter bazilikában, melynek során 17 új bíborost kreált. A 17 új kardinális nevét Ferenc pápa október 9-én vasárnap a máriás jubileum szentmiséje végén az Úrangyala elimádkozása során jelentette be, hogy november 19-ére konzisztóriumot hív egybe, melynek keretében 13 új bíborost iktat be és melléjük kinevez még négy újabb bíborost, szolgálatuk és tanúságtételük elismeréseképpen.  A kinevezett bíborosoknak a konzisztórium során megjelölték római címtemplomaikat is.  

Mario Zanari érsek, Szíria apostoli nunciusa; Dieudonné Nzapalainga, Bangui érseke a Közép-afrikai Köztársaságban; Carlos Osoro Sierra, madridi érsek; Sérgio da Rocha, a brazíliai Brasilia főegyházmegye érseke; Blase J. Cupich, Chicago érseke; Patrick D’Rozario, Dhaka érseke  Bangladesh-ben; Baltazar Enrique Porras Cardozo, a venezuelai Mérida érseke; Jozef De Kesel, a belgiumi Malines-Bruxelles érseke; Maurice Piat, Port Louis érseke Mauritius szigetén; Kevin Joseph Farrell érsek, A Világiak, a Család és az Élet dikasztériumának a prefektusa; Carlos Aguiar Retes, a mexikói Tlalnepantla érseke; John Ribat, Port Moresby érseke Pápua Új-Guinea-ban; Joseph William Tobin redemptoriánus, Indianapolis érseke az USA-ban; Anthony Soter Fernandez, a malaysiai Kuala Lumpur nyugalmazott érseke; Renato Corti, az olaszországi Novara nyugalmazott püspöke; Sebastian Koto Khoarai, az afrikai Lesotho Mohale’s Hoek egyházmegyéjének nyugalmazott püspöke; Ernest Simoni, az albániai  Shkodra érsekség papja.

A bíborosi birétum átnyújtáskor Ferenc pápa tisztelete jeléül kezet csókolt Ernest Simoni új bíborosnak, az albániai Shkodra érsekség 86 éves papjának, „akit az ateista kommunista rezsim bebörtönzött, megkínzott, kényszermunkára küldött és többször halálra ítélt. Ő azonban kitartóan bízott Jézusban, és túlélte, legyőzte a 27 évig tartó kegyetlen üldözést”.

Ferenc pápa a konzisztórium után a 17 új bíborossal együtt a vatikáni kertekben levő rezidenciájában felkereste XVI. Benedek nyugalmazott pápát és bemutatta elődjének a római anyaszentegyház legújabb kardinálisait.

Ferenc pápa három és féléves péteri szolgálata során eddig összesen 55 személyt nevezett ki bíborossá.

(vl)         








All the contents on this site are copyrighted ©.