2016-11-25 13:37:00

Emberközelből: Ferenc pápa videó-üzenete az egyház társadalmi tanításával foglalkozó fesztiválra


Verona ad otthont november 24-e és 27-e között a rendezvénynek, amelyet hatodik alkalommal tartanak meg, ezúttal a következő témáról: „Az emberek között lenni”. Ferenc pápa videó-üzenetet küldött a fesztiválra, amelyben arra szólít, hogy álljunk felebarátunk mellé. Csak „alulról indulva” tudunk segíteni a rászorulóknak, tudatában annak, hogy a jó erősebb a rossznál.

A vezetők ne szakadjanak el a néptől, akit irányítanak

Az együttlét, a másik ember felvállalása teszi harmonikussá az életet, nem pedig a kirekesztés, a bezárkózás, az elszigeteltség. Amikor a vezetők elszakadnak a néptől, akit kormányoznak, hatalmi döntések születnek, melyből kihagyják a népet. Amikor a kormányzó erők fontosabbá válnak magánál a népnél, akkor a társadalmi összhang megbomlik. Ennek pedig súlyos következményei vannak az emberekre nézve: nő a szegénység, veszélybe kerül a béke, csak a pénz irányít, és az emberek rosszul érzik magukat. Az emberek között lenni tehát nemcsak az egyének, hanem a társadalom egészének érdeke – hangsúlyozza üzenetében a pápa.

Találkozás, kölcsönös nyitottság építi a társadalmi összhangot

Önmagunknak ártunk a bezárkózással, csak együtt tudjuk építeni a közjót. Az elszigetelődés félelmet és bizalmatlanságot szül, és megakadályoz minket abban, hogy élvezzük a testvériséget. A bezárkózás és a másik visszautasítása ártalmas, tehát a találkozás kultúráját kell követni. Amikor gondját viseljük a másiknak, legyen az beteg, idős ember, bevándorló, vagy szegény, munkanélküli, akkor kevésbé bonyolítjuk az életünket, mintha csak önmagunkra koncentrálnánk. Az emberek között lenni azt is jelenti, hogy elébe megyünk a találkozásnak, hagyjuk, hogy az emberek nézzenek, hívjanak, megérintsenek minket, tehát részesei legyünk az életüknek. Az emberi kapcsolat erre a kölcsönösségre épül: osztozni a másik életében. Ha ezt megtapasztaljuk, akkor rájövünk, hogy sokkal többet kaphatunk, mint amennyit adunk a másiknak.

A különbözőség gazdagsága

Döbbenetes, hogy egyesek milyen méltósággal élik meg az anyagi szükséget, a fájdalmat, a kemény munkát, a megpróbáltatásokat – mondta a pápa. Amikor ezekkel az emberekkel találkozunk, kézzel foghatóvá válik nagyságuk, és megértjük, hogy reménykedhetünk a jövőben. Elhisszük, hogy a jó erősebb a rossznál, mert ott vannak ők. A színek, kultúrák, fajok és vallások pluralitásával szembesülünk, ha az emberek közé megyünk, és tapinthatóvá lesz a különbözőségben rejlő szépség és gazdagság. Csak nagy erőszakkal lehetne egyhangúvá tenni és leredukálni a gondolatok sokféleségét egyetlen módra.

Félelem és előítéletek nélküli emberség

Amikor az emberek között vagyunk érezzük, hogy nemcsak a fej, de a szív is ott van, több konkrétum és kevesebb ideológia van. Ahhoz, hogy megoldjuk az emberek gondjait, alulról kell indulni, bepiszkolni a kezünket, bátornak lenni és meghallgatni az utolsókat. Tekintsünk Máriára, aki a maga alázatával soha nem helyezkedett a dolgok közepébe, de állandóan jelen van. Őt követve járjuk a félelem és előítéletek nélküli emberség útjait – mondta végül Ferenc pápa az egyház társadalmi tanításával foglalkozó veronai fesztivál résztvevőinek küldött videó-üzenetében.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.