Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc az Osservatore Romano korabeli cikkeinek tükrében

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc az Osservatore Romano korabeli cikkeinek tükrében – negyedik, befejező rész

Amilyen mértékben a magyar forradalom és szabadságharc világméretű megbecsülést és elismerést váltott ki a szabad világ szabadon és emberi módon gondolkodó vezetőiben és polgáraiban, a forradalom véres, erőszakos leverésének a híre ugyanolyan mértékű megdöbbenést és tiltakozást eredményezett. Az agresszorral és kiszolgálóival szemben a világ egyként sorakozott fel a magyar nép mellett, amire 1000 éves történelmünkben talán a török kiűzésekor volt példa. Ennek a tiltakozáshullámnak legnagyobb tekintélyű és legmagasztosabb megnyilvánulása XII. Piusz pápa rádiószózata 1956. november 10-én. Az adás szerkesztői hálás köszönettel bocsátják közre a szolidaritás e nagyszerű, örökre példás megnyilvánulásait.        

„A romok és a hamvak felett mindig tündököl Krisztus misztériuma”

1956. november 15., csütörtök: Keresztény szolidaritás a világ minden részén a kommunista elnyomás magyarországi áldozataival

A világ minden sarkából, Afrikából és Ázsiából tiltakozó kiáltások hangzanak fel a szovjet hordák által Magyarországon elkövetett öldöklés miatt. A svájci székhelyű „Pax Romana” Nemzetközi Katolikus Értelmiségi és Kulturális Mozgalom körlevelet bocsátott ki a magyarországi tragikus események kapcsán. Ebben hangsúlyozzák: nem elég az öldöklés beszüntetését és az igazságosság helyreállítását követelni, tartósan vissza kell állítani Isten és az ember jogait minden elnyomott országban. A Katolikus Nőszervezetek Világuniója, 65 ország 36 millió tagja képviseletében táviratban biztosította Mindszenty és Wyszynski bíborosokat együttérzéséről és imáiról. Ezzel egyidejűleg jegyzéket juttattak el az ENSZ Közgyűlés elnökéhez, amelyben tiltakoztak a magyar népet sújtó igazságtalan agresszió ellen, követelve a mészárlás azonnali beszüntetését. A Francia Katolikus Akció kétmillió női tagja hasonló tiltakozással fordult az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez.

Kudarcba fulladt Párizsban egy kommunista tüntetés

A Francia Kommunista Párt sztrájkot hirdetett meg, hogy így tüntessen a „fasiszták” ellen – Moszkva külföldi szolgái ezzel a szóval jelölik a magyar nép hősies felkelését. Azonban a kezdeményezés teljes kudarcba fulladt. Az egyetlen rendbontás, amiről hír érkezett, a „Renault” autógyárban történt: a kommunista munkások bántalmaztak két antikommunista szakszervezeti vezetőt. A gyárakban és a hivatalokban egyébként a megszokott mederben folyt a munka, a vonatok, autóbuszok, metrójáratok menetrend-szerint közlekedtek. Az utcákon nyugalom uralkodott.

A magyar értelmiségiek köszönetüket fejezték ki az olasz kormánynak

Az Itáliába menekült értelmiségiek Nemzetközi Szövetségének magyar részlege táviratot küldött Gaetano Martino külügyminiszternek, aki ezekben a napokban részt vesz New York-ban az ENSZ Közgyűlésén. A magyar értelmiségiek megköszönik az olasz kormánynak a magyar kérdéssel kapcsolatos hozzáállását, különösen a Közgyűlés által jóváhagyott határozati javaslatra irányuló kezdeményezését. „Továbbítsátok kétségbeesett segélykiáltásunkat minden nemzetnek, amely még hisz az emberi eszményekben és alapelvelvekben. Az egyszerű magyar nép vérző szívébe zárt benneteket és soha nem felejt el titeket” – zárul a távirat.

1956. november 16., péntek: Budapesti emlékek: a magyarok hitének teljessége

„Budapesti emlékek: a magyarok hitének teljessége” címmel a cikkíró felidézi az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. „A Hősök-terének hatalmas oltára árnyékában, amely az egész világ tekintetét magára vonzó Róma oltárára emlékeztetett, abban a nyugalmat árasztó oázisban, amelyet a Kongresszus csodálatra méltó megszervezése olyan kifogástalanul megteremtett, életünk zarándokútja célhoz ért: végre megtaláltuk a békét, az örömet, minden nép valódi egységének sarokpontját. Budapesten otthon éreztük magunkat. A kongresszus minden résztvevőjének, még ha távoli tájakról is jött, úgy tűnt, hogy már régóta ismeri és szereti a magyar világvárost. Még ma is érezzük azoknak a napoknak a lelkesedését, újra átéljük a felejthetetlen kongresszust, amelyet még sokkal szebbé tett a magyarok kedvessége! Szent István gyermekei versenyeztek egymással, hogy budapesti tartózkodásunkat csodálatossá tegyék”.

1956. november 17., szombat: Szent Domonkos Harmadrendjének római összejövetele

November 10-én és 11-én a Santa Maria sopra Minerva templom melletti kolostorban tartották összejövetelüket a domonkos harmadrendiek. A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet Mario Ismaele Castellano érsek mutatott be a bazilika Sziénai Szent Katalin oltáránál. Az összejövetelen résztvevő provinciális atyák, Szent Domonkos Harmadrendjének szerzetes nővérei és férfiai táviratban biztosították XII. Piusz pápát gyermeki hűségükről, elkötelezettségükről, hogy Sziénai Szent Katalin lelkiségének megfelelően fokozzák apostoli tevékenységüket. Miközben kérik a pápa apostoli áldását, Árpád-házi Szent Margithoz, a magyar domonkos szenthez fohászkodnak: járjon közbe a magyar nép szabadságáért.

A Szentatya megáldotta a kezdeményezést 

A Szentatya megáldotta a kezdeményezést és válaszolt az üzenetre. Angelo dell’Acqua prelátus, vatikáni államtitkársági helyettes aláírásával küldött táviratában háláját fejezte ki a neki küldött tiszteletteljes sorokért. Arról biztosította a domonkos harmadrendi szerzeteseket, hogy vigaszt nyújtanak számára imáik Magyarország szeretett katolikus gyermekeiért. A domonkos harmadrendiek összejövetele a Santa Maria sopra Minerva bazilikában bemutatott hálaadó szentmisével ért véget, amelyen fohászkodtak a XIII. században élt magyar domonkos nővér, Árpád-házi Szent Margit közbenjárásáért.

Emlékmű a magyar forradalom hőseinek

Az Olasz Katolikus Akció Alto Adige-i részlege felállíttatta az első itáliai emlékművet a magyar felkelés áldozatai tiszteletére. A márványtömbön, amelyet Bolzano „Petrarca” parkjában helyeztek el a következő felirat olvasható: „Magyarország vértanúinak”.

1956. november 18., vasárnap

Az olaszországi katolikus társulatok november 19-én, Árpádházi Szent Erzsébet liturgikus emléknapján fekete gyászszalagra piros betűkkel írják fel, hogy „Magyarország”, és a szalagot zászlójukra helyezik – tájékoztat róla az Osservatore Romano. Franciaország szintén szolidaritási napot hirdetett meg november 19-re, a középületeken félárbocra eresztik a zászlókat.

1956. november 19-20., hétfő-kedd: Munkások hatalmas tömege az üldözött és szenvedő testvérekért végzett Keresztúton

A római munkások nagyszabású vallási megmozdulását, amelyet az ONARMO – Opera Nazionale di Assistenza Religiosa e Morale degli Operai – a Munkások Vallási és Erkölcsi lelkipásztori ellátásának Országos Műve hirdetett meg, vasárnap tartották meg Rómában, a Forum Romanumon lévő Constantinus és Maxentius bazilikában. Rendkívül szuggesztív volt a szertartás helye, amely már önmagában ékesszóló üzenetet hordozott: a grandiózus bazilika építését a keresztények üldözője, Maxentius kezdte el, majd Nagy Konstantin császár fejezte be, aki megteremtette a vallási békét, szabadságot biztosított a keresztényeknek a haldokló pogányság követeléseivel szemben.

A Maxentius bazilikában: fulget Crucis mysterium

Mint ahogy letűnt Maxentius, mint ahogy letűntek az ókori üldözők és sokan napjaink üldözői közül is már a halál és a feledés szakadékába hullottak, ugyanígy a többiek is letűnnek majd. A romok és a hamvak felett azonban fulget Crucis mysterium, tündöklik a Kereszt misztériuma, és Krisztus, csakúgy, mint tegnap, ma is és az eljövendő évszázadokban is győztesen uralkodik. A szertartás délután 5 órakor kezdődött: több mint 15 ezer munkás jelent meg társaik képviseletében is, hozzájuk csatlakozott egy Terniből érkezett nagyszámú zarándoklat. A hívek zsúfolásig megtöltötték a Constantinus Bazilikát és a környező térséget. A főhajó ősi boltíve alatt, valamint az apszis körül nagy kereszteken zászlók függtek, amelyeken a keresztúti ájtatosság állomásainak, valamint a legfontosabb magyarországi Mária kegyhelyeknek a neve volt olvasható.

P. Békés Gellért bencés szerzetes mondott beszédet

A magyar himnusz után P. Békés Gellért bencés szerzetes mondott beszédet, amelyben emlékeztetett az elnyomott magyar nép szenvedésére és hősies harcára, hogy visszanyerje szabadságát. Amikor már úgy látszott, hogy küzdelme sikeres volt, az idegen erőszak ismét óriási vérontással leigázta a magyar népet. Jézus Krisztus megújítja kínszenvedését, együtt szenved minden igazságtalanul üldözött hívével. Sír egy egész néppel együtt, akit megkínoztak a hitért, a lélek szabadságáért. A magyar nemzet fájdalmai, bár most hiábavalónak tűnnek, nem maradnak gyümölcs nélkül. Isten nem engedi meg a rosszat, hacsak nem azért, hogy még nagyobb jót merítsen belőle – mondta P. Békés, fohászkodva az Úrhoz: az üldözők bánják meg bűneiket.

Ezt követően kezdődött el a Via Crucis, amelyen magyar papok és világi hívek elmélkedtek az egyes állomásoknál. A tömeg buzgón követte az ájtatosságot, magyarul válaszolva a Szűzanyához intézett fohászra, a többi ima latinul és olaszul hangzott el.Ferdinando Baldelli prelátus, az ONARMO elnöke utalt XII. Piusz pápa november 10-i rádiószózatára, majd rámutatott: a jelenlegi helyzetben az ima a katolikusok legerősebb sziklája. Emlékeztetett az utóbbi napok keserű tapasztalatára: sok nagylelkű szív adománya, a katolikusok és az egész világ karitatív akciója nem juthatott el a magyar néphez, mivel lezárták a határokat. Ma azért is imádkoznak, hogy Isten megvilágosítsa a testvérgyilkos ideológia fanatikus kiszolgálóit, hogy a segélyek eljuthassanak az elnyomás áldozataihoz.

Fáklyásmenet a Colosseumhoz

A Keresztút végén a hívek tömege fáklyásmenetben vonult a Colosseumhoz. Az amfiteátrum arénáját megvilágították a lángnyelvek, jelképezve a hitet, a reményt és a szenvedők iránti szeretetet. A hívek magyarul és olaszul elimádkozták az Apostoli Hitvallást, majd Luigi Traglia római vicegerens püspök, aki számos vallási és polgári vezetővel részt vett a Via Crucis ájtatosságon és a körmeneten, néhány szóval köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta: ezen a helyen, a Colosseumnál, a pogányság monumentális épületénél, amelyet a Kereszt üdvözített, valamint a Credo ünnepélyes megvallása után még mélyebben érezte az igazságot: hitünk győzedelmeskedett. Aki bízik az Úrban, az az Úrban fog győzni – mondta a főpásztor, majd áldását adta. A hit és a magyar nép iránti szeretet nagyszabású tanúságtétele a Szent István himnusszal és a Christus vincit eléneklésével zárult.

Saigon-ban 200 ezren tüntettek Magyarországért

Pierre Marie Pham-Ngoc-Chi prelátus, Bùi Chu apostoli helynöke, a vietnami menekültek bizottságának elnöke levélben értesítette Ferdinando Baldelli püspököt, a Pápai Segélyművek elnökét arról, hogy a szabad Vietnam lakosságát mélyen megrendítették a magyarországi tragikus események. November 9-én 200 ezren vettek részt Saigonban egy hatalmas megmozduláson. A város székesegyházában szentmisét mutattak be Magyarországért. A zsúfolásig megtelt templomban nagy számban voltak jelen munkások és diákok, valamint képviselők, miniszterek és a Diplomáciai Testület tagjai. A szentmise végén felolvasták XII. Piusz pápa „Luctuosissimi Eventus” k. encilikáját, amelyet mindenki állva és nagy figyelemmel hallgatott végig. „Ez az Enciklika mélyen meghatotta honfitársainkat, keresztényeket és nem keresztényeket egyaránt, és csodálatos véleményt ébresztett a magyar nép iránt” – írta levelében a vietnami apostoli helynök, hozzátéve, hogy az ország számos megyéjében hasonló megmozdulásokra és vallási szertartásokra került sor.

1956. november 24., szombat

A Pápai Segélyművek november 25-re, vasárnapra meghirdették az olasz gyermekek magyar gyermekekért hozott kis áldozatainak a napját. A Szent Ferenc nyomán „Fioretti”-nek nevezett önfeláldozási cselekedeteket hajtanak végre, mint például lemondás egy édességről, gyümölcsről, mozielőadásról, hogy ezáltal is kérjék Istentől a béke és a szabadság ajándékát a hősies magyar nép számára. A beteg gyermekek is erre a célra ajánlják fel szenvedésüket ezen a napon a keresztény testvériség szeretetteljes jeleként.

1956. november 26-27., hétfő-kedd: Imádkozó hívősereg a Vatikáni Bazilikában a Magyarországért és a békéért bemutatott Szent Óra ájtatosságon

Alfredo Ottaviani bíboros helynök felhívása a római hívekhez, hogy vegyenek részt a Szent Óra ájtatosságon, amelyen könyörögnek az Úrhoz Magyarország és a nemes magyar nép védelméért, lelkes fogadtatásra talált. A Vatikánt körülvevő utcákról és terekről hívek impozáns tömege indult el délután fél négykor a Szent Péter bazilika felé körmenetben. A menet elején bűnbánati kereszteket hordoztak, miközben a szentek litániáját énekelték. Jelen voltak a világi papság, az egyházi intézetek képviselői, a keleti intézetek, a női és férfi szerzetesrendek tagjai.

A pápai oltárra kihelyezték a Legszentebb Oltáriszentséget, miközben felhangzott az Ave verum ének. Alfredo Ottaviani bíboros négy pontban mondta el a Szent Óra szentbeszédét, amelyet az Osservatore Romano teljes egészében közzétett. A beszéd egyes részeit a Credo, a Laudate, a Parce Domine és az Oremus pro Pontifice énekek választották el.

„Az öldöklésből, amelyet a magyarok szenvedtek el, mennyi dicsőség fakad a keresztény eszményképek számára! Mint Ábel vére, az ő vérük is figyelmeztet, megvilágítja elméjét sokaknak, akik tévúton jártak. Fohászkodjunk Isten irgalmasságáért. Isten irgalmassága mentse meg azt a nagylelkű népet, amely olyan sokszor vérével mentette meg a keresztény civilizációt” – hangzott Ottaviani bíboros fohásza.  A szertartás végén Benedetto Aloisi Masella bíboros adott szentségi áldást. Az ünnepélyes Szent Órát a Christus vincit és a Salve Regina himnusz hangjai zárták le. A Szent Péter bazilikából kijövet a tömeg és a téren várakozó hívők kinyilvánították a Szentatya iránti szeretetüket. XII. Piusz pápa kitekintett dolgozószobája ablakából és áldását adta a hívőseregre.

 XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata: Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt

Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a „bűnt”, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén.

Ki tagadhatná, hogy a béke és a szabadság ügyében a haladás megkezdett útján jelentős lépések történtek visszafelé, ismét árnyékba borítván a reményeket, amelyek fáradságos munka árán feléledtek, és amelyekre sokféle bizonyíték nyújtott alapot.

Nagyon sok vért ontottak ki igazságtalanul. Nagyon sok gyászos esemény, nagyon sok öldöklés történt most váratlanul. A bizalom vékony szála, mely ismét kezdte egyesíteni a népeket, és kissé összefűzni a szíveiket, úgy látszik, elszakadt; gyanú és igazságtalanság vájt még mélyebb elválasztó szakadékot. Az egész világ jogosan rökönyödött meg az erő alkalmazásához való visszatérés gyorsaságának láttán, pedig ezt mindkét fél számtalanszor alkalmatlan eszköznek ítélte a viták eldöntésére és a jog diadalra jutásának biztosítására.

Kétségtelen, hogy a világ, felébredve a céltalan erőszak napjainak lázából, megrendült bizalmában, mert az események annak a politikának visszatéréséről tanúskodnak, amely – bár különböző módon – az egyik fél önkényes cselekedetét és a gazdasági érdekeket az emberi élet és az erkölcsi értékek fölé helyezi.

Tekintettel az igazságosság és a testvéri szeretet iránti ekkora nemtörődömségre, az embereknek a jövő iránti szkepticizmusára, az egyes emberek gondolatvilága közti nagy eltérésekre, Mi, akik Istentől azt a hivatalt kaptuk, hogy előmozdítsuk valamennyi nemzet jólétét, és Akik erősen hisszük, hogy a béke nem elérhetetlen álom, hanem mindenki által megvalósítható kötelesség; azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk a béke megmentéséhez egészében és alkotórészeiben – szívből fakadó felhívásunkat intézzük a népekhez: állítsuk vissza a béke útjait, erősítsük meg azok egységét, akik erre vágynak, állítsuk vissza a bizalmat azokban, akik ezt elvesztették

Először is hozzátok szólunk, szeretett népek, férfiak, asszonyok, értelmiségiek, fizikai munkások, művészek és földművelők, bármely fajból vagy országból valók is vagytok, mert nektek kell tudomására hozni vezetőiteknek legbensőbb érzéseiteket és igazi törekvéseiteket. A legutóbbi események megerősítették, hogy az emberek – családok és egyesek egyaránt – többre becsülik munkájuk és családjuk nyugalmát még az annyira óhajtott jólétnél is. Készek ezt visszautasítani is, ha ennek ára a zsarnokság, vagy a háború kockázata összes következményeivel: a romokkal, gyásszal és halállal együtt.

A vallás, a civilizáció és a helyes emberi érzés nevében legyen vége a törvénytelen és brutális elnyomásnak, a háborús terveknek, a nagyhatalmak közti politikai nyomásnak – tehát mindazon dolgoknak, melyek a földi életet a szorongás és a terror szakadékába rántják, megölik a lelket és semmivé teszik a munka és haladás vívmányait.

Ez a természet szava. Ezt széltében-hosszában hangosan kell hirdetni és meg kell hallania, el kell fogadnia mindenkinek, akire a nép a hatalom gyakorlatát rábízta. Ha a közhatalom – azon határon belül, ameddig ez az ő kötelessége – nem törekszik legalább a polgárok életét, szabadságát és nyugalmát biztosítani, bármilyen eredményt tud is felmutatni, alapvető célját illetően kudarcot fog vallani.

De minden egyéb rémálmon túlmenően ránehezednek az emberek gondolataira a magyarországi gyászos események A világ egyetemes és önkéntes megmozdulása, amelyet a más súlyos eseményekkel való törődés sem képes csökkenteni, megmutatja, mennyire szükséges és sürgető visszaadni a szabadságot az attól megfosztott népeknek. Lehetséges az, hogy a világ közönyösen szemlélje embertestvéreit és magukra hagyja őket, hogy a lealacsonyító rabszolgaság legyen a sorsuk? Magától értetődik, hogy a keresztény lelkiismeret nem veheti semmibe azt az erkölcsi kötelességet, hogy megpróbálja minden megadott eszközzel eredeti állapotába visszaállítani méltóságukat és visszaadni szabadságukat.

Nem titkoljuk magunk előtt, hogy milyen kényes ma a viszony az egyes nemzetek és az ezeket magukba foglaló földrészekre kiterjedt csoportosulások között. De hallassa szavát a lelkiismeret, a Teremtő és a testvéri szeretet rendeljen alá még súlyos áldozatok árán is, minden más problémát, minden egyéni érdeket a rabszolgaságba taszított millió emberi élet elsődleges és alapvető problémáinak.

Amint lehetséges, kezdjék meg az emberek soraik rendezését és fűzzék szorosra szilárd közös szerződésben mindazokat – kormányokat és népeket egyaránt –, akik ki akarják taposni ezen a világon az Isten fiait megillető méltóság és tisztelet ösvényeit. Ez a szerződés legyen olyan, amely képes tagjait hatásosan megvédeni minden igazságtalan támadás ellen, amely jogaik és függetlenségük ellen irányul. S nem a becsületes emberek hibája lesz, ha azok számára, akik letérnek erről az ösvényről, csak az elszigetelődés sivatagja marad osztályrészül. Talán majd egyszer megvalósul az – és Mi egész szívünkkel erre vágyunk –, hogy a békét és szabadságot őszintén szerető népek tökéletes egysége elegendő lesz arra, hogy belátásra bírja azokat, akik az emberi társadalom legelemibb törvényeit is semmibe veszik és ezzel személy szerint is megfosztják magukat attól a jogtól, hogy az emberiesség, az igazságosság és a béke nevében szót emelhessenek.

Népeik pedig talán jobban, mint mások, legalább is érezzék szükségességét annak, hogy visszatérjenek és részt képezzenek ismét az emberi családban és egyesüljenek ismét a béke és szabadság ügye érdekében. Béke, szabadság! Eljött az óra, amikor ezek a súlyos szavak nem engednek többé teret a kétértelműségnek. Visszakapták eredeti tiszta jelentésüket, ahogy Mi is mindig értettük azokat, és amelyet a természet törvényeiből és a Teremtő akaratának megnyilvánulásából vontak le. Újra és újra mondjátok el ezeket, hangoztassátok és állítsátok működésbe. Vezetőitek hű tolmácsai legyenek igazi érzéseiteknek, igazi törekvéseiteknek. Isten segítsen benneteket, Isten legyen a ti erőtök.

Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a szavakkal ki nem fejezhető név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve – amely rokon-értelmű a békével és a szabadsággal – a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös üdvösség művében a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságból, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek.

Ezzel az imádsággal, melyet első helyen mindig az Irgalmasság Trónusához intézünk, biztosítunk benneteket, szeretett gyermekeink, hogy visszatér a nyugalom és beragyogja a földet és a lehangolt arcokat, és ez a béke, amely ily nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, tisztábban, tartósabban és igazabban kerül ki belőlük. 

(vm)