2016-12-07 19:31:00

A győri bencés templom új harangjait áldotta meg Ferenc pápa: Interjú Sárai-Szabó Kelemen bencés perjellel


December 7-én a szerdai általános pápai kihallgatásra 30 fős győri zarándokcsoport érkezett Magyarországról, méghozzá különleges kísérettel. A győri bencés templom négy frissen öntött bronzharangját hozták Rómába, hogy Ferenc pápa áldását kérjék a négy „szerzeményre”. Valóságos csodának tekinthető, hogy az ötlet fölbukkanás után három hónap alatt közadakozás, vállalkozói támogatás, bencés rendi és önkormányzati hozzájárulás révén Ausztriában megöntötték a harangokat, köztük egy közel két-tonnás óriást is, aztán kijárták, hogy ezek Rómába kerüljenek és végül pápai áldás szálljon rájuk. Összefogás! Ha van szent cél, ha van rátermett szervező, ha van hozzá lélek, akkor sok ember közös akarata valósággá, érccé válik, majd abból kizengő hang lesz,  harangszó – Isten nagyobb dicsőségére és a győri polgárok javára. A szerdai kihallgatáson Ferenc pápa éppen a reményről tanított és üzente, hogy merjünk reménykedni és bízni a kicsi-gyerekek és a bibliai kicsik, Zakariás, Erzsébet, Mária és József bizalmával. Az ilyen remény nem csal meg. Győrben értik a pápa tanítását! A kihallgatás után Sárai-Szabó Kelemen bencés perjel, Fekete Dávid alpolgármester és Bogisich Ferenc a győri Qualitatíve Production Gépipari és Kereskedelemi Zrt. vezérigazgatója felkeresték a Vatikáni Rádió magyar tagozatát és beszámoltak az előkészületekről  és a harangmegáldás eseményéről.

Sárai-Szabó Kelemen bencés perjel rádiónk mikrofonja előtt elmesélte a harangok születése történetét. A győri Loyolai Szent Ignác templom 1641-es felszentelésének 375. évfordulójára készülve leltek rá a pannonhalmi levéltárban a templom hiányzó négy harangjának történetére. Az első világháború során hazafias szándékkal adták oda a templom négy harangját így csak a nagyharang maradt meg. A harangok összeírásáról szóló levéltári adatokból tudták rekonstruálni az eredeti harangokat, amelyekből az ütő-nyelv megmaradt és azokból egy gyertyatartót készítettek, mely némán emlékeztetett a hajdani egész mivoltukra. Az új harangokat az innsbrucki Grassmayr harangöntő műhelyben öntötték és onnan szállították Rómába. Felszentelésükre ádvent 3. vasárnapján kerül sor.

(vl)

 

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.