2016-12-10 12:52:00

A pápa fogadta a katolikus agrártermelőket és a pugliai XI. Piusz-szeminárium közösségét


December 10-én, szombaton délelőtt Ferenc pápa fogadta a Vatikánban az új benini szentszéki nagykövetet, Agnès Avognon Adjaho-t, aki bemutatta kormánya megbízólevelét. Őt követte a dél-olasz Puglia tartomány elnöke, Michele Emiliano, majd Hilarion metropolita, volokalamszki érsek, a moszkvai pátriárkátus egyházi külkapcsolatokért felelős vezetője. Fél tizenkettőkor találkozott a Szentatya a Nemzetközi Katolikus Agrár Társulat értekezletének résztvevőivel, végül pedig a XI. Piusz nevét viselő pugliai pápai szeminárium közösségével.

Igazságos mezőgazdaságot sürget a pápa

A katolikus agrártermelőkhöz intézett beszédében a pápa arról beszélt, hogyan lehet keresztényként jelen lenni a mezőgazdaságban. Az emberi személy, a családi és szociális dimenzió, a szolidaritás keresése alapvető értékek, még a fejletlen és szegény régiókban is. Igazságosságra kell törekedni, hogy a kistermelők hangja se vesszen el a profitorientált ágazatban, amely megfelelő politikai, országos és nemzetközi intézkedésekkel helyes irányba terelhető.

Hármas összetartozás Istennel, az egyházzal és Isten Országával

A XI. Piusz Pugliai Regionális Pápai Szeminárium 300 fős közösségéhez fordulva a Szentatya a papnövendékek összetartozásáról szólt az Úrral, az egyházzal és Isten Országával. Ahhoz, hogy valakihez tartozzunk, az egész részének kell éreznünk magunkat. Ebben akadályoz minket a túlzott önszeretet, a narcisztikus viselkedés, ami nehezíti a papi hivatáshoz vezető utat. Az összetartozás azt is jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk másokkal. Krisztussal, a testvérekkel, akikkel osztozunk a papi szolgálatban és a hitben, illetve mindenkivel, akivel életünk során találkozunk. A közösség építése a szemináriumi évek alatt is fontos. A harmadik dolog, amire a papnövendékeknek oda kell figyelniük az, hogy senkit ne zárjanak ki, ne legyenek kiselejtezett emberek, közvetítsék Isten irgalmát mindenkinek. Ahogy növekednek az egyházhoz való tartozás érzésében és megízlelik a testvériség szépségét, úgy képesek lesznek a megbocsátásra a kis és nagy dolgokban egyaránt – mondta még a XI. Piuszról elnevezett pugliai szeminárium közösségének Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.