2016-12-13 15:32:00

Ferenc pápa: A klerikalizmus rossz, amely eltávolítja a népet az egyháztól


A klerikalizmus lelkülete rossz, ami ma is jelen van az egyházban és amelynek az áldozata a nép, amely kiselejtezettnek és visszaélés áldozatának érzi magát. Így fogalmazott Ferenc pápa kedd reggeli szentmiséjén a Szent Márta-ház kápolnájában. A pápa ezen a napon ünnepli pappá szentelésének 47. évfordulóját. A szertartáson jelen volt a Bíborosi Tanács 9 tagja is, akik a napokban tartják ülésüket. A pápa óva intette a lelkipásztorokat attól, hogy a „vallás értelmiségijeivé” váljanak az isteni Kinyilatkoztatástól távol álló erkölccsel.

Az alázatos és szegény nép, amely hisz az Úrban, áldozata a „vallás értelmiségijeinek”, a „klerikalizmus elcsábítottjainak”, akiket a Mennyek országában megelőznek majd a vétküket megbánt bűnösök.

A főpapok törvénye távol áll a Kinyilatkoztatástól

A Szentatya idézte Jézust a napi Evangéliumból (Mt 21,28-32), aki a főpapokhoz és a nép véneihez fordulva a szerepükről szól. Jogi, erkölcsi és vallási hatalommal bírtak, mindenről ők döntöttek. Annás és Kaifás például elítélték Jézust. Papok és vezetők voltak, akik úgy döntöttek, hogy megölik Lázárt. De Júdás is hozzájuk fordult, hogy „tárgyaljon” és így adta el Jézust. A néppel szembeni erőszakosság és zsarnokság állapotába jutottak el, felhasználva ehhez a törvényt. Olyan törvény ez, amit számtalanszor átalakítottak, már odáig eljutva, hogy 500 parancsolat létezett. Mindent szabályoztak, mindent! Tudományosan felépített törvény volt ez, mert ezek az emberek bölcsek voltak, jól ismerték az szöveget. Mindenféle árnyalatokat, részleteket kidolgoztak. Ugyanakkor ez egy emlékezet nélküli törvény volt: elfelejtették az Első parancsolatot, amelyet Isten adott atyánknak, Ábrahámnak: Járj az én jelenlétemben és légy feddhetetlen.

A vallás értelmiségijei kiselejtezik a népet

Elfelejtették tehát Mózes Tízparancsolatát a saját maguk által készített törvénnyel, amely intellektualizáló, kifinomult és kazualisztikus szemléletű. Eltörlik az Úr adta törvényt, az ő törvényükből pedig hiányzik az emlékezet, amely a mát összekapcsolja a Kinyilatkoztatással. Áldozatuk pedig, mint ahogy Jézus is az lett, minden nap az alázatos és szegény nép, amely bízik az Úrban és amelyet kiselejteznek, amely azonban ismeri a megbánást, még ha nem is teljesíti a törvényt. Ők szenvedik el ezeket az igazságtalanságokat. Úgy érzik, hogy elítélték őket és, hogy a hiú, gőgös és felsőbbrendű emberek „visszaéléseinek az áldozatai”. Az emberek kiselejtezése volt Júdás esete is.

Júdás áruló volt, súlyosan vétkezett. Azonban az Evangélium ezt mondja: megbánta tettét, elment hozzájuk és visszaadta nekik a pénzt. Ők viszont mit tettek? Azt mondták talán, hogy hát társunk voltál? Légy nyugodt? Hatalmunkban áll megbocsátani neked mindent? Nem! Azt mondták: oldd meg magad, ahogy tudod. Ez a te problémád. Ezzel magára hagyták: kiselejtezték. A szegény áruló Júdást, aki megbánta vétkét, nem fogadták be a lelkipásztorok, mert elfelejtették, mit jelent lelkipásztornak lenni. A „vallás értelmiségijei” voltak ők, azok, akik hatalommal rendelkeztek, akik a nép tanítását végezték az intelligenciájukkal gyártott erkölccsel és nem azzal, ami Isten Kinyilatkoztatásából származott.

Ezek az emberek kiselejtezték az alázatos népet és lesújtottak rájuk. Ma is megtörténnek ezek a dolgok az egyházban – jegyezte meg Ferenc pápa. Él a klerikalizmus lelkülete, miszerint a papság felsőbbrendűnek érzi magát, eltávolodik az emberektől, nincs ideje meghallgatni a szegényeket, a szenvedőket, a bebörtönzötteket, a betegeket.

A klerikalizmus lelkülete rossz, ami jelen van a mai egyházban is

A klerikalizmus nagyon csúnya dolog! A klerikalizmus a „vallás értelmiségijeinek” az újabb kiadása. Az áldozat pedig ugyanaz: a szegény és alázatos nép, aki az Úrban várakozik. Az Atya mindig is igyekezett közel lépni hozzánk: elküldte Fiát. Várakozunk, örömteli várakozásban vagyunk. Isten Fia nem osztozott ezeknek az embereknek a játszmájában. A Fiú a betegekkel, a szegényekkel, a kiselejtezettekkel, a vámosokkal, a bűnösökkel, – illetve ami botrányos – a prostituáltakkal tartott. Jézus ma is azt mondja mindannyiunknak, azoknak is, akiket elcsábított a klerikalizmus: A bűnösök és a prostituáltak előttetek lépnek be a Mennyek országába – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.