2016-12-16 13:57:00

A pápa köszönetet mondott a polgármestereknek a vatikáni csúcstalálkozó után


A Szentatya levélben fejezte ki köszönetét a polgármestereknek, akik részt vettek a december 9-én és 10-én tartott vatikáni csúcstalálkozón. A tanácskozást a Pápai Tudományos Akadémia szervezte, amelyen a menekültek kérdésével foglalkoztak.

Elismerésemet és hálámat fejezem ki intelligens és bátor lépéseiért

„Mindkét nap közelről követtem a munkafolyamatot és tudatában vagyok a jelentős sikernek, amelyet elértek” – írja a Szentatya. „Nagyra értékelem a javaslatot, amelyet a polgármesterek hálózatának létrehozása érdekében nyújtottak be. Ismerem a kezdeményezéseit, a személyes küzdelmeit és az ellenségességet, amellyel szembe kell néznie. Elismerésemet és hálámat fejezem ki intelligens és bátor lépéseiért, amelyeket menekült testvéreinkért tesz. Ajtóm mindig nyitva áll ön és az új hálózat előtt. Kérem az Urat, hogy sose hagyja önt magára, elsősorban a nehéz pillanatokban, továbbá elismeréssel és szeretettel kísérem önt útján. Ne feledkezzen el imádkozni értem, vagy ha nem imádkozik, kérem, pozitívan gondoljon rám és küldjön pozitív hullámokat felém. Őszinte tisztelettel, Ferenc.”

Ferenc pápa minden levelet saját kézjegyével látott el

A Vatikáni Sajtóterem pontosítást adott közre, miszerint a pápa ugyanazt a köszönő és buzdító levelet küldte minden polgármesternek, aki részt vett a tanácskozáson. Minden levelet saját kézjegyével látott el, a levél szövegét pedig különböző nyelvekre lefordítva küldték el.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.