2016-12-19 13:36:00

XVI. Benedek és a keresztény vallási vezetők is köszöntötték Ferenc pápát születésnapján


Nagy örömmel ünnepelték a hívek és a vallási vezetők is Ferenc pápa 80. születésnapját a hétvégén. A Szentatya mindenkinek köszönetet mondott vasárnapi Úrangyala imádsága során a köszöntésekért. A több mint 70 ezer e-mail mellett, amelyeket a hívek és a világ vezetői küldtek a pápának, XVI. Benedek és a keresztény egyházak elöljárói is kifejezték jókívánságaikat Ferenc pápának. Videó-konferencia keretében a Szentatya a padovai börtön elítéltjeivel beszélgetett.

XVI. Benedek emeritus pápa jókívánságait fejezte ki Ferenc pápának

XVI. Benedek december 17-én, Ferenc pápa születésnapján szeretettel teli üzenetet írt az alkalomra, majd telefonon is köszöntötte a Szentatyát. Három kis ajándékot is küldött utódának, amelyek nagyon személyes és mindkettőjük számára jelentőségteljes tárgyak.

Kirill pátriárka üzenete

Kirill moszkvai pátriárka hosszú üzenetet tett közzé, amelyben áttekinti Ferenc pápa életét, hangsúlyozva, hogy az teljes egészében Isten és az egyház szolgálatában telt, valamint Krisztus szeretetének hirdetése, a szegények segítése és a keresztény egység előmozdítása jellemezte. Az ortodox pátriárka emlékeztetett a feledhetetlennek nevezett havannai találkozóra és örömének adott hangot a kölcsönös megértés magas foka miatt, amely megvalósult az orosz ortodox és a katolikus egyház kétoldalú kapcsolataiban az utóbbi években.

Bartolomeosz pátriárka ajándéka

Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a görögországi Athos-hegyén élő ortodox szerzetesek által készített XVIII. századi kereszttel ajándékozta meg Ferenc pápát. Justin Welby canterburyi anglikán érsek a Twitter közösségi hálón keresztül küldte szeretetteljes jókívánságait és áldását a Szentatyára.

Skype az elítéltekkel

A születésnap legmeghatóbb pillanatai közé tartozik a padovai börtön elítéltjeivel és önkénteseivel folytatott videó-konferencia. Ferenc pápát skype-on keresztül kapcsolták össze a fegyintézményben egybegyűltekkel. Az egyik elítélt köszönetet mondott a Szentatyának a november 6-án megrendezett Elítéltek jubileumáért. Felidézte, hogy zavarba ejtő egyszerűséggel fogadta a pápa a résztvevőket és fülsüketítő csend jellemezte a személyes, egyenkénti találkozót, amely során a pápa tekintete az igaz hit erejét sugározta. Ferenc pápa köszönetet mondott nekik gyengédségükért, közelségükért és megáldotta őket az Úr nevében.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.