2016-12-20 16:15:00

"Négy gyertyaláng mellett a P. Generálissal" - Vértesaljai László jegyzete


Ádvent negyedik vasárnapján, a reggeli nyolcas közösségi misére gyülekezünk a Nativitas kápolnánk sekrestyéjében. Lello ma a főcelebráns, vagyis Raffaello Lanzilli, úgy ötvenötös nápolyi jezsuita, aki 23 éven át Albániában szolgált, mint a jezsuiták vezette szkutari szeminárium spirituálisa és rektora. Most két éve került Rómába, a házunkba és a Püspöki Szinódus titkárságán dolgozik. Mélylelkű, bölcs ember.

Amikor pontban nyolckor tizenketten kivonulunk a kápolnába, látjuk, hogy a skolasztikusaink nincsenek jelen, mert lelki napra vonultak vissza a Városon kívül. Ám helyettük is ott a P. Generális a második padban, ahogy korábban is szokott, úgy havonta egyszer átjött hozzánk a Kúriáról, hiszen szomszédok vagyunk és részt vett a szentmisén. Most mi szépen patyolat albában, lila stólával misézünk, annak rendje és módja szerint, ő pedig egyedül a nép. El Pueblo!

Hát nem sokat változott! Pont úgy néz ki, mint korábban, civilben, kockás ingben, pulóverrel, csak a megszokott tornacipő helyett van a lábán egy erős túrabakancs, gondolom, a mise után sétára indul, esetleg többre is… És ugyanoda ül, mint korábban. Bajsza is, hajszálpontosan ugyanaz.

Hogy miért is mondom ezt? Hogy nem a ruha teszi! És a cím sem teszi. Hanem inkább a megbízatás, a szolgálat teszi. És a P. Generális szolgált.

Nálunk rendszerint a skolasztikusok szolgálnak lektorként, ők olvassák az olvasmányt és a zsoltárt és ők az oltárszolgák is. Most helyettük váratlanul és meglepetésszerűen a P. Generális lép az ambóhoz és jó olaszos intonációval, de félreérthetetlen spanyol akcentussal olvas.

Áldozáskor ő is közénk lép, de minthogy civilben van, a sor végére áll és áldozik utoljára, majd purifikál, pontosan úgy, mint ahogy a római katolikus anyaszentegyházunk előírja. Utána visszaül a helyére, mint aki jól végezte a dolgát.

A sekrestyében Lellonak igazi hálával megköszönjük a keresetlen és őszinte homíliáját, mire huncutul mondja: Hjah, rendes ministránsom volt!               

P. Sosa ugyanolyan venezuelai jezsuita maradt generálisként, mint az argentin Bergoglio társa pápaként. Egyszerűen normálisak. Azt hiszem, intra ecclesiam, ezt értik olyan nehezen!   

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.