2016-12-31 13:11:00

Ferenc pápa homíliája az évvégi hálaadó vesperáson: Bátran és határozottan fogadjuk el az előttünk álló jövőt


Ferenc pápa december 31-én szombaton kora este öt órakor a Szent Péter bazilikában imádkozta a hívekkel együtt a Szűz Mária Isten Anyja újévi főünnep első vesperását, Újévnek a vigíliáján, melynek során homíliát tartott.

„Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!

Krisztus elhatározza szeretetből, hogy elveszít minden előjogot

Erővel visszhangzanak Szent Pál apostol szavai – kezdte beszédét Ferenc pápa. Rövid és tömör módon bevezetnek bennünket Isten számunkra készített tervébe, hogy az ő gyermekeiként éljünk. Az egész üdvtörténet visszhangra talál itt: aki nem volt alávetve a törvénynek, elhatározza szeretetből, hogy elveszít minden előjogot és a legkevésbé várt helyen jön le hozzánk, hogy megszabadítson bennünket. Elhatározásának az újdonsága, hogy mindezt egy újszülött kicsinységében és törékenységében teszi, hogy személyesen jön el hozzánk, hogy testével ölelje át a mi testünket, gyöngeségével ölelje át a mi gyöngeségünket és kicsinységével fedje be a miénket.

Krisztusban Isten nem öltözködik az ember jelmezébe

Krisztusban Isten nem öltözködik az ember jelmezébe, hanem emberré lesz és megosztotta a mi állapotunkat. Távol attól, hogy egy eszmébe vagy egy elvont lényegbe zárkózzék, közel akart lenni mindazokhoz, aki elveszettnek érzik magukat, megalázottak, megsebzettek, elbátortalanodottak, vigasztalanok és megfélemlítettek. Közel mindazokhoz, akik saját testükben hordozzák a távolság és a magány súlyát, azért, hogy a bűn, a szégyen, a sebek, az elcsüggedés a kizártság ne legyen az utolsó szó az ő fiai életében.       

Isten maga jön el, hogy megtörje a kivételezés láncolatát

A betlehemi jászol  arra hív bennünket, folytatta a pápa, hogy tegyük sajátunkévá ezt a logikát. Azt a logikát, mely nem a kiváltságra, az engedményre, a kivételezésre épít, hanem itt a találkozás, a közelség logikájáról van szó. A jászol arra hív minket, hogy hagyjuk el a kivételezést egyesekkel és a mások kizárását. Isten maga jön, hogy megtörje a kivételezés láncolatát, mely mindig kizárást eredményez, hogy megnyissa az együttérzés kedveskedését, mely kizárást szül, és hogy felragyogtassa minden személyben azt a méltóságot, amiért megteremtették. Ez a gyermek a pólyában Isten hatalmát mutatja, mely úgy szólít meg minket, mint adomány, felajánlás, mint kovász és lehetőség, hogy megteremtsük a találkozás kultúráját.  

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy naivak legyünk!   

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy naivak legyünk! Tudjuk, sokfelől kísértés ér bennünket, hogy a kivételezés logikája szerint éljünk, mely elkülönítve elkülönítetté tesz, kizárva kizárttá tesz minket és bezárkózva bezárttá teszi az álmokat és számos testvérünk életét.   

Szükségünk van a világosságra, mely tanulni enged a saját hibáinkból

Ma a betlehemi Gyermek előtt szeretnék elfogadni, szükségünk van arra, hogy az Úr megvilágosítson bennünket, mert gyakran rövidlátónak mutatkozunk vagy jellemző módon foglyai maradunk annak a kényszerből integráló magatartásnak, mely azt akarja, hogy a többiek lépjenek be a mi saját sémáinkba. Szükségünk van erre a világosságra, mely tanulni enged a saját hibáinkból és a kísérleteinkből, azért hogy megjavítsuk magunkat és hogy felülmúljuk önmagunkat. Kell tehát nekünk ez a fény, mely annak az alázatos és bátor öntudatából ered, aki erőre kap mindahányszor felkel és újrakezd.    

Emlékezzünk minden időre és minden pillanatra, mely kegyelmet és áldást hozott   

Miközben az év véget ér, álljunk meg a jászol előtt, hogy megköszönjük az életünkben és a történelemben mindazt az isteni nagylelkűséget, mely ezerféle módon nyilvánult meg sokak tanúságtételében, mely névtelenségben tudott kockáztatni. A jászol előtt állunk, hogy szemléljük az Istent, aki emberré lett az egész év során, és hogy így emlékezzünk minden időre és minden pillanatra, mely kegyelmet és áldást hozott. A jászolra tekinteni azt jelenti, hogy megtaláljuk a helyünket a történelemben, anélkül, hogy panaszkodnánk és keseregnénk, anélkül, hogy bezárkóznánk vagy lerohannánk másokat. 

Bátran és határozottan fogadjuk el az előttünk álló jövőt

A jászolra tekinteni azt jelenti, tudjuk, hogy a ránk váró idő bátor és reményteli kezdeményezéseket igényel, miként a lemondást is a hiábavaló főszerepléseinkről és a látszatért vívott végeérhetetlen harcot. A jászolra tekinteni azt jelenti, tudjuk felfedezni, hogy az Isten miközben elkötelezi magát, bennünket is elkötelezetté tesz, hogy legyünk részesei az ő művének, és meghív bennünket arra, hogy bátran és határozottan fogadjuk el az előttünk álló jövőt.  

Hogyan törődtünk a fiataloknak a társadalomban elfoglalt helyével?         

A jászolra tekinteni azt jelenti, hogy találkozunk József és Mária arcával, melyek reménnyel, vágyakozással, kérdésektől terhes arcok. Fiatal arcok, melyek előre néznek azzal a nem könnyű feladattal, hogy segédkezzenek az Isten-Gyermek növekedésében. Nem beszélhetünk jövőről, anélkül, hogy szemlélnénk ezeket a fiatal arcokat és hogy magunkra vennénk az elkötelezettséget a fiataljaink iránt. De többet is mint felelősséget, mert az igaz szóval mi adósaink vagyunk feléjük. A lassan véget érő évről beszélni egy felhívás arra, hogy elgondolkodjunk afelől, hogyan törődtünk az ő társadalomban elfoglalt helyükkel.     

Azt várjuk a fiataloktól, hogy legyenek a jövő kovásza, de hátrányosan megkülönböztetjük

Olyan kultúrát teremtettünk, mely egyfelől bálványozza az ifjúságot, örökéletűvé akarván tenni azt, de másfelől pedig paradox módon arra ítéltük a fiataljainkat, hogy nincs valós hely a beilleszkedésük számára, mert lassanként kiszorítottuk őket a közéletből, arra kényszerítve, hogy emigráljanak vagy munkahelyet kolduljanak. Miközben spekulálgattunk, ők nem kaptak méltó és valódi munkahelyet, amely lehetővé teszi, hogy a társadalom életében aktív főszereplők legyenek. Azt várjuk és követeljük tőlük, hogy legyenek a jövő kovásza, de hátrányosan megkülönböztetjük őket, hogy a többé-kevésbé zárt ajtóinkon kopogtassanak.

Tegyük az elkötelezettségünket, hogy a fiataljaink, itt a saját földjükön és hazájukban  találják meg az építendő jövő távlatait         

Végül a pápa óva intet bennünket attól, hogy a betlehemi fogadósok nyomán mi is azt mondjuk a  kopogtatóknak, hogy itt nincs hely. Ellenben tegyük az elkötelezettségünket, hogy a fiataljaink, itt a saját földjükön és hazájukban találják meg az építendő jövő távlatait. Ne fosszuk meg magunkat a kezeiktől és elméjüktől, attól a képességüktől, hogy az öregek álmait jövendöljék. Éppen ezért méltó, szabad és teremtő munkát kell nekik biztosítanunk. A Gyermek Jézust szemlélve térjünk a hitünk forrásaihoz és gyökereihez, mert Jézusban a hit reménnyé, kovásszá és áldássá válik! – zárta Ferenc pápa a 2016-os év utolsó beszédét az évzáró hálaadás során.

(vl)

        

 

           

 








All the contents on this site are copyrighted ©.