2017-01-01 16:01:00

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Újévkor: Mária Isten kérésére közreműködik a Fiával és a Fiáért


Az év első, a Szűzanyát köszöntő szentmiséje után Ferenc pápa a dolgozószobája ablakából köszöntötte a zarándokokat és a római híveket, akik napfényes időben imádkozták el a Szentatyával az Angyali üdvözlet imádságát.

Mária készséges arra is, hogy belevonják Isten üdvözítő tervének megvalósításába

Az elmúlt napokban imádó figyelmünket a Betlehemben született Isten Fiára irányítottuk – kezdte beszédét a pápa –, ma pedig Szűz Mária, Isten Szent Anyja ünnepén tekintetünket az Anyára vetjük, de mindkettőt szoros kapcsolatukban szemléljük. Ez a kapcsolat nem merül ki abban a tényben, hogy szült és született: „Jézus asszonytól született” (Gal 4,4), ahogy Pál tanítja, az üdvözítés küldetésével és az anya nincs kizárva ebből a küldetésből, sőt bensőségesen hozzákapcsolódik. Mária tudatában van ennek, éppen ezért nem zárkózik be a Jézussal való anyai kapcsolatába, hanem nyitott és szolgálatkész marad mindazon események előtt, amelyek körülötte történnek majd: megőriz és elmélkedik, kutat és elmélyít, ahogy azt a mai evangélium említi (vö Lk 2,19). Kimondta már az Igen-jét és kifejezte készségét, hogy belevonják Isten üdvözítő tervének megvalósításába, aki „szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte, az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el  (Lk 1,51-53). Most csendes és figyelmes, iparkodik megérteni, mit akar az Isten tőle napról napra.  

Isten azt kéri Máriától, hogy ne csak az ő egyszülött Fiának legyen az anyja, hanem működjön közre a Fiával és a Fiáért

A pásztorok látogatása lehetőséget kínál neki arra, hogy befogadja Isten akaratának némely elemét, mely ezen alázatos és szegény emberek jelenlétén keresztül nyilvánul meg. Lukács evangélista elmondja nekünk a pásztorok látogatását a barlangnál az egymást követő, mozgást kifejező igékkel, ahogy késedelem nélkül menetelnek, és ahogy megtalálják a gyermeket Máriával és Józseffel, ahogy látnak és elmondják mindazt, amit róla mondtak és végül dicsőítik az Istent (vö Lk 2,16-20). Mária figyelmesen követi a pásztorok vonulását, mert észreveszi ebben az üdvösség eseményét, mely Jézus művéből fakad és készséggel alkalmazkodik az Úr minden kéréséhez. Isten azt kéri Máriától, hogy ne csak anyja legyen egyszülött Fiának, hanem működjön közre a Fiával és a Fiáért az üdvösség tervében, azért, hogy benne és általa, az alázatos szolgálóleányon keresztül teljenek be az isteni irgalmasság legnagyobb művei.    

Isten Anyja köszöntése: köszönet a bátorságért, amellyel igent mondtál, magadról megfeledkezve

És íme, miközben, mint a pásztorok, az Anyja karján tartott gyermek képét szemléljük, érezzük, hogy a szívükben növekszik egy hatalmas elismerés afelé, aki a világra hozta az Üdvözítőt. Ezért az új év első napján így szólunk hozzá:

Köszönjük neked, ó, Isten Fiának Szent Anyja, Jézust! Köszönjük az alázatodat, mellyel magadra vontad Isten tekintetét; köszönet a hitért, amellyel az ő Szavát fogadtad; köszönet a bátorságért, amellyel igent mondtál, magadról megfeledkezve, elragadtatva az Isteni Szeretettől, mellyel egészen egy lettél a reménységével. Köszönjük neked, ó, Isten Fiának Szent Anyja, Jézust! Imádkozz érettünk az időben zarándokolókért, segíts bennünket, hogy a béke útján járjunk! Ámen!

Felhívás és köszöntés az Úrangyala elimádkozása után   

Az erőszakmentességben foglaljuk össze a békepolitika  stílusát

Az újév olyan mértékben lesz jó, amennyiben mi mindannyian, Isten segítségével arra törekszünk, hogy napról-napra jót tegyünk. Így építjük a békét, tettekkel mondva nemet a gyűlöletre és az erőszakra és igent mondva a testvériségre és a kiengesztelődére. Ötven éve immár annak, hogy Boldog VI. Pál megkezdte ezzel a dátummal a Béke Világnapjának az ünneplését, hogy megerősítse a közös elkötelezettséget a világ békés és testvéri építésére. Ezévi üzenetemben azt javasoltam, hogy az erőszakmentességben foglaljuk össze a békepolitika  stílusát.

Szolidaritás az isztambuli merénylet kapcsán

Sajnos az erőszak ezen az éjen is csapást mért a jókívánságokra és a reménységre egy súlyos isztambuli merénylettel. Fájdalommal eltelve fejezem ki az együttérzésemet a török néppel, imádkozom a számos áldozatért és sebesültért, a gyászoló egész nemzetért és kérem az Urat, hogy segítse a jóakaratú embereket, akik bátran nekigyürkőznek  ahhoz, hogy szembeforduljanak a terrorizmus csapásával, a világot beborító vérfoltokkal, amely félelmet és zavart okoz. Közel vagyok az imádsággal az elhunytakhoz, a családtagjaikhoz, a sebesültekhez és az egész török néphez. 

Köszönet az Olasz Köztársaság elnök jókívánságaiért

Szeretném kifejezésre juttatni köszönetemet az Olasz Köztársaság elnökének a jókívánságai miatt, mellyel az olasz nemzethez intézett üzenetében hozzám fordult. Szívből viszonzom azt, kérve az Úr áldását az egész olasz népre, azért, hogy mindenki felelős és szolidáris hozzájárulásával, bizalommal és reménységgel tudjon a jövő felé tekinteni.   

Végül Ferenc pápa szeretettel köszöntött minden jelen lévőt a Szent Péter téren, boldog és derűs újévet kívánva nekik. Elismeréssel szólt a béke érdekében mondott imáért és a megtett békekezdeményezésért a világ minden részén. Békés újévet kívánt mindenkinek az Úr kegyelmében és Szűz Mária, Isten Anyja anyai közreműködésével.

(vl)

    








All the contents on this site are copyrighted ©.