2017-01-08 15:11:00

Segítsük a hajléktalanokat ezekben a hideg napokban – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében a Szentatya arra buzdította a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy ennek a rendkívüli hideghullámnak a napjaiban segítsék a hajléktalanokat. A pápa imádkozik mindazokért, akik az utóbbi órákban „a hideg és gyakran a közöny áldozataiként veszítették életüket”. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa beszédében Urunk megkeresztelkedésének ünnepéről elmélkedett.

Jézus azért jött el, hogy megszüntesse az ember és az Isten közötti távolságot

Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén Máté evangéliuma a Jordán folyó partján történt eseményt mutatja be: a bűnbánó tömeg Keresztelő Szent János felé halad, hogy részesüljön a keresztségben. Soraiban jelen van Jézus is. János szeretné megakadályozni Jézust, ugyanis tudatában van a kettejük közötti nagy távolságnak: „Neked kellene megkeresztelned engem” (Mt 3,14). De Jézus éppen azért jött el, hogy megszüntesse az ember és az Isten közötti távolságot: ha Ő teljesen Isten, egyben teljesen ember is és összekapcsolja mindazt, ami megosztott volt. Ezért kéri Jánost, hogy keresztelje meg, hogy minden beteljesedjen, ami „igazságos”, vagyis megvalósuljon az Atya terve, amely az engedelmesség és a törékeny, bűnös emberrel való szolidaritás útján keresztül halad; az alázat útja, Istennek a gyermekeihez való teljes közelség útja ez.

Jézus alázattal és szelíden végzi küldetését

Abban a pillanatban, amikor Jézus, miután Jánostól felvette a keresztséget és kilép a Jordán folyó vízéből, az Atya Isten hangja hallatszik felülről: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (17). Ezzel egyidejűleg a Szentlélek, galamb formájában Jézusra száll, aki nyilvánosan megkezdi üdvözítő küldetését. Ezt a küldetést az alázatos és szelíd szolga stílusa jellemzi, akit egyedül az igazság ereje vértez fel, mint ahogy ezt Izajás megjövendölte: „Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön” (Iz 42,2-3).

A misszionárius feladata Krisztushoz vonzani az embereket az ima és a szeretet által

Íme, Krisztus tanítványainak misszionárius stílusa: szelíden és határozottan hirdetik az evangéliumot, önteltség és kényszerítés nélkül. Az igazi misszió soha nem prozelitizmus, hanem az emberek Krisztushoz vonzása, kezdve a Vele való szoros egységtől az imádságban, a szentségimádásban és a konkrét tevékeny szeretetben, amely Jézus szolgálata legkisebb testvéreinkben. Arra kaptunk meghívást, hogy kövessük Jézust, a Jó és irgalmas Pásztort. Kegyelmétől áthatva életünk legyen örömteli tanúságtétel, amely bevilágítja reményt és szeretetet hordozó utunkat.

Hálával tudatosítsuk a keresztség ajándékának szépségét

Ezen az ünnepen ismét felfedezzük annak az ajándéknak a szépségét, hogy megkereszteltek népe vagyunk, vagyis Krisztus kegyelme által üdvözített bűnösök, akik a Szentlélek műve révén valóban belépünk Jézusnak az Atyához fűződő fiúi kapcsolatába, akiket befogad az Anyaszentegyház öle, akik képesekké váltunk olyan testvériségre, amely nem ismer határokat és korlátokat. Szűz Mária segítsen bennünket, minden keresztényt, hogy megőrizzük keresztségünk mindig élő és hálás tudatát és hűségesen végigjárjuk az utat, amelyet újjászületésünknek ez a szentsége nyitott meg.

A pápa imádkozik minden most megkeresztelendő gyermekért és szüleiért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy a délelőtt folyamán újszülettek egy „szép csoportját” keresztelte meg. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak értük és családjaikért. Imáit kiterjesztette minden szülőre, akik ezekben a napokban készülnek gyermekeik megkeresztelésére, vagy már éppen megünnepelték keresztségüket. A Szentlélekhez fohászkodott értük és gyermekeikért, hogy ezt az egyszerű és egyben nagyon fontos szentséget hittel és örömmel éljék meg.

A pápai imaszándékok világhálója növeli a szeretetközösséget

Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy csatlakozzanak a pápai imaszándékok világhálójához, amely a közösségi oldalakon terjeszti minden hónapban az egész egyház számára a pápa intencióit, növelve a szeretetközösséget az imaapostolkodás által.

A bérmálkozás a keresztény élet egyik kiindulási pontja

A pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, külön megemlítve a Cagliari-ból érkezett fiatalokat. Arra buzdította őket, hogy haladjanak tovább a bérmálás szentségével megkezdett úton. Hangsúlyozta: a bérmálkozás nem pusztán egy célba érkezés, hanem főleg egy kiindulási pont a keresztény életben. Evangéliumi örömmel folytassák ezt az utat, ne váljon számukra a bérmálkozás a keresztény élettől való „elbúcsúzás szentségévé”.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.