2017-01-13 15:36:00

Ferenc pápa levele a fiatalokhoz: Legyetek a középpontban, mert a szívemben hordozlak benneteket


Ferenc pápa pénteken a hitről, hivatásról és a fiatalokról szóló szinódus munkadokumentuma bemutatatása alkalmából levéllel fordult magukhoz a fiatalokhoz.

Induljatok egy ismeretlen Jövő felé, Ő kísér benneteket

Örömmel jelenti be nekik, hogy 2018 októberében tartják a „Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témájú püspöki szinódust. Azt akartam, hogy ti legyetek a figyelem középpontjában, mert a szívemben hordozlak benneteket”. Ezért bízom rátok az előkészítő dokumentumot, mint egy iránytűt ezen a hosszú úton. Isten szava jut eszembe, melyet Ábrahámhoz intézett: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1).  Ezek a szavak ma hozzátok fordulnak: az Atya szavai, aki arra hív benneteket, „menjetek ki”, hogy belevessétek magatokat egy ismeretlen jövőbe, mely biztos beteljesülések hordozója, olyan találkozás felé, amit Ő maga kísér el. Hallgassátok meg az Isten szavát, mely a szívetekben hangzik fel a Szentlélek fuvallatán keresztül.   

Az új föld ma egy igazságosabb és testvéribb társadalom

Amikor Isten azt kérte Ábrahámtól, „Vonulj ki!, mit akart neki mondani? – teszi fel a kérdést a pápa a levelében. Azt biztosan nem, hogy hagyja ott az övéit és a világot! Erős felhívása egy meghívás, hogy hagyj el mindent és menj egy új föld felé. De mi ez az új föld számunkra ma, ha nem egy igazságosabb és testvéribb társadalom, amire mélyen vágytok és amit építeni akartok a világ pereméig menően. Sajnos napjainkban ez a „Vonulj ki!” másféle értelmet is nyer, mégpedig a hatalommal való visszaélés, az igazságtalanság és a háború értelmét. Sok fiatal az erőszak zsarolásának van kitéve és arra kényszerülnek, hogy elhagyják szülőföldjüket. Kiáltásuk az Istenig hatol, mint a fáraó elnyomásától egykor rabszolgává lett  Izrael kiáltása (vö Kiv 2,23).    

Vállaljátok a megkülönböztetés útját, hogy felfedezzétek Isten tervét az életetekkel!       

Ferenc pápa arra a szóra emlékeztette a fiatalokat, amit Jézus mondott a hozzá forduló két tanítványnak, akik az otthona felől érdeklődtek. Ő azt válaszolta: Gyertek, nézzétek meg! (Jn 1,38-39). Jézus most rátok tekint és arra kér benneteket, hogy menjetek hozzá. Kedves fiatalok, találkoztatok az ő tekintetével? – kérdi a pápa a levelében. Hallottátok az ő hangját? És hallottátok a felszólítását, hogy keljetek útra? Biztos vagyok benne, hogy jóllehet látszólag fülsiketítő lárma és kábultság uralja ezt a világot, a meghívás továbbra is felhangzik a lelketekben, hogy nyissátok meg azt a teljes örömre. Ez olyan mértékben lesz lehetséges, amennyiben tapasztalt kísérők segítségével, magatokra vállaljátok a megkülönböztetés útját, hogy felfedezzétek Isten tervét az életetekkel. Még akkor is, ha az utat bizonytalanság kíséri és el is estek, az irgalomban gazdag Isten kinyújtja a kezét felétek, hogy felemeljen.

Meg tudjátok változtatni ezt a világot! – a krakkói Világtalálkozó visszhangja

Ferenc pápa levelében utalt a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó kezdetén többször is megismételt kérdésére: Meg tudjuk a dolgokat változtatni? És ti együtt kiáltottátok, hogy Igen! Ez a kiáltás a fiatal szívetekből született, mely nem viseli el többé az igazságtalanságot, nem akar meghajolni a leselejtezés kultúrája előtt és nem akar engedni a közömbösség globalizációjának. Hallgassátok ezt a kiáltást, mely a bensőtökből fakad! Amikor Jeremiáshoz hasonlóan a fiatal korotok tapasztalatlanságát észlelitek, Isten arra bátorít benneteket, hogy „Ne féljetek, mert én veletek vagyok és megvédlek benneteket!”.

Legyetek merészek kockáztatni a Mesteretekért!

Veletek együtt építünk egy jobb jövőt, akik változást akartok. Ne féljetek a Szentlélekre hallgatni és legyetek merészek kockáztatni a Mesteretekért! Az egyház is meg akarja hallgatni a hangotokat, kétségeiteket és a kritikáitokat. Szent Benedek is azt ajánlotta az apátoknak, hogy döntéseik előtt kérdezzék meg a fiatalokat. Ezen a szinódusi úton én a püspöktestvéreimmel együtt még inkább szeretnék az örömötök munkatársaivá válni – zárja levelét a fiatalokhoz Ferenc pápa.  

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.