2017-01-14 20:20:00

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára


Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára 2017. január 15.

„Kiszolgáltatott és érdekeikért kiállni képtelen kiskorú elvándorlók”

Kedves testvérek!

„Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig befogad engem, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem” (Mk 9,37; vö. Mt 18,5; Lk 9,48; Jn 13,20). Az evangélisták ezekkel a szavakkal emlékeztetik a keresztény közösségeket Jézus egyszerre lelkesítő és elkötelezettségre buzdító tanítására. Ez a tanítás kijelöli a biztos utat, amely a legkisebbekkel kezdődik, és a befogadás dinamikájában, az Üdvözítőn keresztül Istenhez vezet. Az út megvalósulásának szükséges feltétele tehát éppen a befogadás, amely konkrét formában ezen az úton valósul meg: Isten egy lett közülünk, Jézusban gyermekként jött közénk, mi pedig megnyílunk előtte a reményt adó hitben, szeretettel fordulunk a legkisebbek és leggyengébbek felé, és segítjük őket. Ez a három – a hit, remény és szeretet – szoros kapcsolatban áll az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, amint ezt az legutóbbi rendkívüli szentév során újra felfedeztük.

Az evangélisták ugyanakkor rámutatnak azok felelősségére is, akik az irgalmasság ellen vétenek: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék” (Mt 18,6; vö. Mk 9,42; Lk 17,2). Hogyan is feledkezhetnénk meg erről a szigorú figyelmeztetésről, amikor arra a kegyetlen kizsákmányolásra gondolunk, amelyet a gátlástalan emberek művelnek annyi sok gyermek kárára, miközben prostitúcióra és pornográfiára, rabszolgamunkára és katonáskodásra kényszerítik a fiatalokat és gyermekeket, kábítószer-kereskedelembe, illetve a bűnözés egyéb formáiba keverik bele őket, vagy arra csábítják és ösztönzik őket, hogy elmeneküljenek a háborús konfliktusok és üldözések elől, kitéve magukat az elmagányosodás és elhagyatottság veszélyének?

Ezért az elvándorlók és menekültek világnapja alkalmával szívem különös vágya, hogy főleg a kiskorú és egészen egyedül lévő migráns gyermekekre irányítsam a figyelmet, és felszólítsak mindenkit, hogy gondoskodjon ezekről a gyermekekről, akik háromszorosan is védtelenek: egyrészt, mert kiskorúak, másrészt, mert idegenek, és harmadszor, mert eszköztelenek, amikor különböző okokból kifolyólag kénytelenek hazájuktól távol élni és nélkülözni a családi fészek melegét.

Napjainkban a migrációs jelenségek nem korlátozódnak csupán földünk egyes térségeire, hanem megtalálhatók minden földrészen, és egyre inkább okoznak világméretű drámai problémákat. Nem csak azokról a személyekről van itt szó, akik tisztességes munkát és jobb megélhetést keresnek, hanem azokról a férfiakról és nőkről, öregekről és gyermekekről is, akik otthonaik elhagyására kényszerülnek, abban a reményben, hogy megmenthetik életüket és másutt békét és biztonságot találnak. Mindenekelőtt a kiskorúak azok, akik drágán megfizetik annak a kivándorlásnak az árát, amelyet majdnem mindig az erőszak, a nyomor, a környezeti viszonyok idéznek elő, miközben mindezekhez még a globalizáció negatív hatásai is társulnak. A könnyű és gyors meggazdagodás féktelen hajszolása magával hozza az olyan csapásként sújtó abnormális eltévelyedések terjedését is, mint a gyermekkereskedelem, a kiskorúak kizsákmányolása és a velük való visszaélés, és általában véve mindazok a gyermekekkel kapcsolatos jogfosztások, amelyeket a Gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény büntet.

A gyermekkornak, sajátos érzékenysége miatt, megvannak az egyedi és nélkülözhetetlen követelményei. A gyermeknek mindenekelőtt joga van egészséges és védett családi környezetre, amelyben apja és anyja irányítása és példája szerint fejlődhet; aztán a gyermek joga és kötelessége, hogy megfelelő nevelésben részesüljön, mindenekelőtt a családban, de az iskolában is, ahol személyként fejlődhet, saját jövőjének és mindenkori nemzetének építőjévé válhat. A világ számos vidékén még ma is csupán kevesek kiváltsága az, ha már valaki elemi szinten megtanulhat írni, olvasni és számolni. Ezen kívül minden kiskorúnak joga van ahhoz, hogy játszhasson és felüdüljön a szabadidőben; röviden, joga van ahhoz, hogy gyermek lehessen.

A migránsok között azonban a gyermekek képezik a legsérülékenyebb csoportot, hiszen miközben szembe kell nézniük az élettel, alig észrevehetők és érdekeikért kiállni képtelenek. Bizonytalan helyzetük, valamint hiányzó irataik megakadályozzák őket abban, hogy a világ tudomást szerezzen róluk; felnőtt kísérők hiányában hangjukat sem hallathatják és meghallgatást sem nyernek. Így a kiskorú migránsok könnyen az emberi nyomorúság legmélyebb szintjére süllyednek, ahol aztán a törvénytelenség és erőszak pusztító tüze hamar elemészti nagyon sok ártatlan gyermek jövőjét, és már nagyon nehéz szétszaggatni a velük való visszaélések szövevényes hálózatát.

Hogyan válaszoljunk e valóság kihívására?

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a migráció jelensége elválaszthatatlan az üdvösség történelmétől, sőt, ennek részét képezi. A jelenség ugyanis kapcsolatban áll Isten parancsával: „A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (Kiv 22,20); „Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (MTörv 10,19). A migráció jelensége az idők jele, olyan jel, amely az isteni gondviselés művéről beszél a történelemben és az emberi közösségben, miközben az emberiség egységére utal. Az egyház egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a migrációs problematikát, sem a vele kapcsolatos gyakori drámákat és tragédiákat, még kevésbé azokat a nehézségeket, amelyek az elvándorlók méltó befogadásával járnak együtt, mégis arra bátorít, hogy e jelenségekben is ismerjük fel Isten tervét, abban a biztos meggyőződésben, hogy a keresztények közösségében senki sem idegen, és ez a közösség magához ölel mindenkit: „Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” (Jel 7,9). Mindenki értékes, az emberek értékesebbek a tárgyaknál, minden intézmény értéke pedig aszerint ítéltetik meg, hogy miként bánik az élettel és az ember személyi méltóságával, főleg amikor ez a személy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mint a kiskorú migránsok.

Ezen felül törekedni kell a védelemre, az integrációra és a tartós megoldásokra.

Először is minden lehetséges intézkedéssel biztosítani kell a kiskorú elvándorlók oltalmát és védelmét, hiszen „ezek a fiatal fiúk és lányok gyakran kerülnek utcára, magukra maradnak, és gátlástalan kizsákmányolók áldozatává válnak, akik nagyon gyakran teszik őket fizikai, erkölcsi és szexuális erőszak tárgyává” (XVI. Benedek: Üzenet az elvándorlók és menekültek világnapjára 2008-ban).

Néha nagyon nehéz meghúzni a határvonalat a migráció és az emberkereskedelem között. Sok tényező segíti olyan körülmények kialakulását, amelyben az elvándorlók, jelesen a kiskorúak, kiszolgáltatottá válnak: a szegénység és a túléléshez szükséges eszközök hiánya – amihez a média által keltett irreális várakozások is társulnak –; az alacsony fokú iskolázottság; a vendéglátó ország törvényeinek, kultúrájának és gyakran nyelvének nem ismerése. Mindez fizikai és pszichés kiszolgáltatottságba taszítja őket. A gyermekek kizsákmányolásának és a velük való visszaéléseknek legfőbb mozgatója a kereslet. Ha a megfelelő szervek a jövőben nem találják meg a módját annak, hogy szigorúbban és hatékonyabban lépjenek fel az ilyen haszonélvezőkkel szemben, akkor nem fogják tudni felszámolni a kiskorú áldozatokat szedő rabszolgaság sokféle formáját.

Ezért szükség van arra, hogy a bevándorlók, már csak gyermekeik jobb jövőjének érdekében is, egyre szorosabban együttműködjenek az őket befogadó közösséggel. Nagy hálával tekintünk azokra az egyházi és civil szervezetekre és intézményekre, amelyek szívós elkötelezettségükkel nem sajnálják felajánlani sem anyagi eszközeiket, sem idejüket annak érdekében, hogy a kiskorúakat megóvják a különböző visszaélésektől. Az is fontos, hogy megteremtsük az átfogó és egyre hatékonyabb együttműködés rendszereit, amelyek nem csak az információk kicserélésére támaszkodnak, hanem biztosítják a gyors és hatékony közbelépésre képes hálózatok erősítését is. Mindezek mellett nem szabad alábecsülni azt sem, hogy az egyházközségek rendkívüli ereje éppen akkor nyilvánul meg leginkább, amikor a hívők egyek az imában és testvéri közösséget alkotnak.

Másodszor szorgalmazni kell a migráns gyermekek és serdülők integrációját. Ez teljesen a felnőttek közösségének a függvénye, hiszen az anyagi eszközök hiányosságai nagyon gyakran megakadályozzák a megfelelő programok alkalmazását, amelyek fiatalok befogadásával, gondozásával és beilleszkedésével foglalkoznak. Ahelyett, hogy szorgalmaznák a kiskorú migránsok szociális integrációját, vagy terveket készítenének a biztos és segélyezett hazatelepítésükre, többfelé csupán beutazásuk megakadályozásán fáradoznak, megkönnyítve ezáltal bekapcsolódásukat az illegális hálózatokba; vagy egyszerűen visszaküldik őket saját hazájukba, meg sem bizonyosodva afelől, hogy ez valóban „nagyobb érdeküket” szolgálja-e.

Még súlyosabbá válik a kiskorú migránsok helyzete, ha szabályellenes állapotba kerülnek, vagy bűnszervezetek hálózzák be őket. Ilyenkor gyakran fogházba kerülnek. Nem ritkán előfordul ugyanis, hogy letartóztatják őket, és mivel pénzük nincs, sem az óvadékot, sem hazautazásuk költségeit nem tudják kifizetni, hosszú időre fogságba kerülhetnek, kitéve mindenféle visszaélésnek és erőszaknak. Az ilyen esetekben, jóllehet az államok joga, hogy szabályozzák a migrációs áramlatokat és megvédelmezzék a nemzeti közösség javát, ugyanakkor az is az államok kötelessége, hogy megoldásokat találjanak a kiskorú migránsok ügyében és törvényesítsék helyzetüket. Az államnak gondosan őrködnie kell a kiskorúak emberi méltósága fölött, és törekednie kell szükségleteik kielégítésére, ha nekik már senkijük sincs; de az egész család javát és a szülők igényeit is szem előtt kell tartani, segítve őket.

Alapvető fontosságú az is, hogy megfelelő nemzeti eljárásokat, valamint a kibocsátó és befogadó országok közötti együttműködési terveket dolgozzanak ki a kiskorúakra nehezedő kényszerű emigráció kiváltó okainak felszámolása érdekében.

A harmadik helyen nyomatékos felhívást intézek mindenkihez, hogy tartós megoldásokat keressen és alkalmazzon. Mivel itt nagyon összetett jelenségről van szó, a gyökereknél kell kezdeni a kiskorú migránsok kérdésének kezelését. A probléma kiváltó okai közé tartoznak: a háborúk, az emberi jogok megsértése, a korrupció, a szegénység, az ökológiai egyensúly megbomlása és a környezeti katasztrófák. Elsőként a gyermekek szenvednek miattuk, akik olykor testi és ezt kísérő erkölcsi és pszichikai kínzásoknak és erőszaknak vannak kitéve, amelyek majdnem mindig kitörölhetetlen nyomokat és sérüléseket hagynak bennük.

Ezért feltétlenül szükség van arra, hogy az elvándorlók származási országaiban szembenézzenek a kivándorlás kiváltó okaival. Első lépésként ez megköveteli, hogy az egész nemzetközi közösség felvállalja a menekülésre kényszerítő konfliktusok és erőszakos cselekmények felszámolását. Ezen kívül szükséges egy hosszú távú tervezés, amely képes megfelelő programokat kidolgozni a nagy igazságtalanságoktól és instabilitástól sújtott területekre vonatkozóan, hogy ott is mindenkinek biztosítani lehessen olyan komoly és valódi fejlődést, amely elősegíti minden gyermeknek, az emberiség reménységeinek javát.

Végül azokhoz szeretnék szólni, akik a gyermekek és a fiatalok oldalán állnak és őket segítve együtt haladnak velük: szükségük van az értékes segítségetekre, mint ahogyan az egyháznak is szüksége van rátok; és az egyház támogatja az általatok végzett komoly szolgálatot. Ne fáradjatok bele abba, hogy bátran és életetek jó példájával tanúsítsátok az evangéliumot, amely arra hív benneteket, hogy felismerjétek és befogadjátok a legkisebbekben és legkiszolgáltatottabbakban jelen levő Úr Jézust.

A Názáreti Szent Család oltalmába ajánlom a kiskorú elvándorlókat és családjukat, közösségeiket és mindenkit, aki segíti őket; a Szent Család vigyázzon mindnyájatokra és legyen veletek életetek útján! Imám mellett apostoli áldásomat adom rátok.

Vatikán, 2016. szeptember 8., a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén.

Ferenc

 

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.