2017-01-17 14:56:00

Búcsút vettek az elhunyt Gilberto Agustoni bíborostól – Sodano bíboros gyászbeszéde


Január 17-én, kedden délelőtt tíz órakor kezdődött a vatikáni Szent Péter bazilika katedra oltáránál a 93 éves korában elhunyt svájci-olasz származású Gilberto Agustoni bíborosért mondott gyászmise majd az azt követő temetési szertartás. A gyászmisét Ferenc pápa felkérésére Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatta be és nekrológjában méltatta az elhunyt főpásztor példás életútját.

„Nyugodjék Krisztus békéjében!” – az első keresztények a római katakombák sírjait fedő kőlapokra sokszor ezt írták fel: „In pace Christi” – Krisztus békéjében. Ezekből sok feliratot őriz a Vatikáni Múzeum Ókeresztény részlege, melyek láttán a mai látogatók az első keresztények mély hitére emlékeznek.

A keresztény ember Krisztus békéjében él életében és halála után is

„Krisztus békéjében” él továbbra is mindig megboldogult testvérünk – mondta Sodano bíboros, majd a temetést magát úgy értelmezte, „mint az irgalmasság hét lelki cselekedetének az egyikét, amelyről Ferenc pápa oly sokszor beszélt az elmúlt jubileumi év során. A test föltámadását megvalló egyház ugyanis mindig nagy jelentőséget tulajdonított az elhunytak eltemetésének, hiszen Urunkról is megvalljuk, hogy „meghalt és eltemették”, de harmadnapra feltámadt. Ez Jézus útja és ebben követik őt a keresztények. Ahogy Jób sok századdal Krisztus előtt vallotta: „Tudom, hogy megváltóm él”, ahogy Pál buzdít: „Ne úgy éljünk, mint a reménység nélküli pogányok” és miként a Lukács evangélium említi, „legyünk mindig készek, derekunk felövezve, kezünkben égő mécsessel várjunk…”, készen arra, hogy megnyissuk az ajtót Krisztusnak, amikor eljön, hogy magához hívjon bennünket. Ez az élet és halál keresztény értelmezése, amit mi közösem megvallunk és ebben a hitben távozott tőlünk ebből a világból a mi szeretett testvérünk – emelte ki Sodano bíboros. Ez a hit vezette mindig élete útján a mi kedves Gilberto bíboros testvérünket. Az örök élet reménységének dantei szikrája világította meg az ő hosszú életútját, mely építő volt mindnyájunk számára, azóta, hogy 1950-ben megismertük itt Rómában, ahol a Szentszék szolgálatában kötelezte el magát egész életére. Szívében megőrizte a kedves svájci haza emlékét és mellett nagy szeretettel építette Róma egyházát”.  A gyászmisét követően érkezett Ferenc pápa a bazilikába és a temetési szertartásnak a „búcsúvétel és végső ajánlás” részét ő maga személyesen végezte.

(vl)            








All the contents on this site are copyrighted ©.