2017-01-21 12:17:00

Pápai nunciusok kinevezései Indiába, Nepálba és Üzbegisztánba


Ferenc pápa január 21-én szombaton Giambattista Diquattro érseket, eddigi bolíviai nunciust kinevezte India és Nepál apostoli nunciusává.

A közel egy milliárd háromszázmillió lakosú hatalmas ország másfél százaléka katolikus, mintegy 17 millió hívővel. Egyházszervezete: 30 érsekség, 131 egyházmegye, ebből 25 a szír-malabár és 8 a szír-malankár rítushoz tartozik. India kereszténysége az apostoli időkre nyúlik vissza, hagyomány szerint Szent Tamás apostol hirdette itt Krisztus örömhírét, ezért nevezik őseiket az indiai katolikusok „tamás-keresztényeknek”. Az újkori misszió a XVI. században indult, 1534-ben India nyugati partvidékén, Goa tartományban állították fel az első egyházmegyét és itt kezdte meg hittérítő tevékenységét Xavéri Szent Ferenc. Először VI. Pál pápa tett apostoli látogatást Indiában 1964-ben, majd II. János Pál pápa 1986-ban.

Az India fölött fekvő 30 milliós Nepál is döntő mértékben hindu vallású, a keresztények a lakosság 0,45 százaléka, nagyjából egymillió 300 ezer lélek.

Ferenc pápa ugyancsak január 21-én szombaton Celestino Migliore érseket, jelenlegi oroszországi nunciust bízta meg az üzbegisztáni szentszéki

képviselet vezetésével apostoli nuncius minőségben. A 27 milliós Üzbegisztán 90 százaléka muzulmán, a lakosság 5 százaléka ortodox keresztény. A katolikusok száma mindössze 6000 lélek, akik egyetlen apostoli egyházkerülethez tartoznak, öt plébániával, amit 9 pap és mintegy tíz szerzetesnővér lát el.   

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.