2017-01-23 09:53:00

A néma ölelés ereje – P. Vértesaljai László emlékezése


A néma ölelés ereje – P. Vértesaljai László emlékezése

A legszívesebben hazamentem volna, a szomszédba, a hatodik kerületbe, a Szinyei-Merse gimnázium elé, kezemben égő gyertyával és csendben beálltam volna mindazon ezrek és ezrek mellé és közé, akik ugyanilyen megtört szívvel adnak néma kifejezést az egyébként is elmondhatatlannak. Marad a rádiós szolgálat és a papi kötelesség, amit ma reggel éreztem, amikor rendházunk kápolnájában a napi szentmisét értük mutattam be és ajánlottam fel. Biztos, ugyanazt lehet érezni ma nagyon sokszor és nagyon sok helyütt, hogy ez az érthetetlen és megmagyarázhatatlan fájdalom miként hoz közelebb egymáshoz bennünket. Mise után a sekrestyében, le se vethetem a miseruhám, mert körülvesznek a társaim, és némán megölelnek. Az nápolyi Lello barátom,  az indiai Jerome, a szlovák Jozef, elöljáróm, a chilei Gonzalo, a perui Alfredo, a kanadai Micheal, aztán Dag, a svéd nevű fiatal német novícius… és a többiek.

A napi olvasmányban arról hallunk, hogy Jézus Krisztus, az Új és örök szövetség egyetlen főpapja egyszer s mindenkorra feláldozta magát. Erről a titokzatos szóról beszélek: egyszer s mindenkorra. Az élet maga ilyen: megismételhetetlen és visszavonhatatlan, de éppen emiatt ruház fel hatalmas nagy felelősséggel. Tudjuk mindannyian, hogy arra a tizenhatra gondolok, valamiként úgy, ahogy Jézus arra a másik tizennyolcra ott Siloe tavánál (Lk 13,4). Ő sem magyarázta meg a titkot, elfogadta és megjárta az utat, az utolsó pillanatok rettenetét, melynek ködén át észrevette azt a tanárt is, aki igazi cirenei Simonként vállára vette őt is a füstben a lángok között, mielőtt megkezdődött volna az a visszaröpülés, amiről mindenkinél jobban beszél Pilinszky János:         

Milyen lesz az a visszaröpülés,

amiről csak hasonlatok beszélnek,

olyanfélék, hogy oltár, szentély,

kézfogás, visszatérés, ölelés,

fűben, fák alatt megterített asztal…

Most nekünk marad ez az ölelés, e néma szorítás, a testmeleg közelség és talán, talán már látom is az "egyenes labirintus" végén a mi ölelésünk folytatását, ahogy az Isten maga, egyenként, nevükön szólítva őket, mint korábban a Szinyei-Merse gimnázium egyik osztályában tették, megöleli azt a tizenhatot.

(vl)   








All the contents on this site are copyrighted ©.