2017-01-23 14:29:00

Ferenc pápa beszéde a maffia és terrorista ellenes igazgatóság tagjaihoz: A mafia a halál kultúrája, amit le kell győzni!


Ferenc pápa hétfőn délben a Kelemen teremben fogadta a maffia- és terroristaellenes igazgatóság tagjainak mintegy 40 fős küldöttségét. Beszédében eltökéltségre, állhatatosságra, nemzetközi összefogásra sürgetett.

A bűnszervezetek globális kihívások, melyekre a nemzetközi közösség együttes fellépésére van szükség

„Az állam által rátok ruházott feladat a három nagy bűnügyi szervezet bűnüldözése, melyek a maffia, a camorra és a ’ndrangheta” – kezdte beszédét az olasz bűnbandák néven nevezésével a pápa. Ezek kihasználják a gazdasági, társadalmi és politikai hiányosságokat és termékeny talajt találnak szánalmas tetteik megvalósításhoz. Ehhez kapcsolódik a terrorizmus elleni küzdelem, mely mindinkább kozmopolita jelleget ölt. A társadalomnak szüksége van arra, hogy meggyógyítsák a korrupció, a megzsarolás, az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a gyermekeket is munkára és rabszolgaságra kényszerítő emberkereskedelem csapásaiból. Ezek olyan globális kihívások, melyekhez a nemzetközi közösség együttes fellépésére van szükség, a többi államokkal való együttműködés révén. A közös erővel és hatékony eszközökkel megvalósított munka adhatja meg azt a védőgátat, mely a közösségek biztonságát garantálni tudja.

Különleges erőkkel figyeljenek az emberkereskedelem és a migránscsempészet elleni küzdelemre

A társadalom nagy bizalommal tekint a szakmai felkészültségetekre és a nyomozó hatóságok tapasztalatára, mely gyökerében akarja felszámolni a szervezett bűnözést. A pápa arra bíztatta őket, hogy különleges erőkkel figyeljenek az emberkereskedelem és a migránscsempészet elleni küzdelemre, mert ezek a legsúlyosabb bűnök éppen a leggyengébbeket érintik. Akik háborúk, erőszak és üldöztetés elől menekülnek, azoknak joguk van az önmagukat civilizáltnak tartó országokban a befogadásra és a védelmezésre.

A maffia a halál kultúrája, amit le kell győzni!

Végül a pápa azt emelte ki a beszédében, hogy szükség van egy széleskörű, megelőző, nevelői előkészítésre, melyek elsőként a fiatal nemzedékek felé forduljanak. Éppen ezért szükséges a családok, az iskolák, a keresztény közösségek, sport és kulturális egyesületek összefogása az erkölcsi tudatosítás, a becsületes, békés és szolidáris életmodellre irányuló törvényesség előmozdítása terén. A lelkiismereti meggyőződésből kell kiindulni az egyes személyek szándékainak, célkitűzéseinek az orvoslásában. A maffia a halál kultúrája, amit le kell győzni! Gyökeresen ellentmond a hitnek és az evangéliumnak. A pápa tudatában van, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem az élet, sokszor a családtagok életének a kockáztatásával jár, éppen emiatt kell hozzá szenvedélyes kötelességérzet és nagy lelkierő - fejezte be beszédét az olasz maffia és terrorista ellenes igazgatóság tagjaihoz.

(vl)    

          

 








All the contents on this site are copyrighted ©.