2017-01-23 12:13:00

Ferenc pápa levele a páduai börtönlelkésznek: az életfogytiglan nem megoldás, hanem megoldandó probléma


Ferenc pápa múlt héten kedden levelet adott át személyesen Marco Pozzo atyának, páduai börtönlelkésznek a „Szűk távlatok” címmel, az életfogytiglani börtönbüntetésről tartott konferencia kapcsán. Ez alkalomból Ferenc pápa a Szent Márta házban fogadta a páduai „Due Palazzi” börtön lelkészét, aki fogvatartottak egy csoportjával érkezett a rendkívüli találkozóra.

Őrizzétek mindig a reménység lángját!

„Kedves don Marco – szól a pápa közvetlen levele – közel vagyok hozzátok és imádkozom értetek. Képzeletben a szemetekbe nézek, melyekben sok fáradságot, terhet és csalódást látok, de egyúttal reménységet is. Arra bátorítalak benneteket, hogy soha el ne fojtsátok ennek a reménységnek a fényét. Tartsátok meggyújtva továbbra is azt, ez a kötelességetek és azoké is, akik felelősséget, a megsegítés felelősségét viselik értetek. Ti fogvatartott emberek vagytok és a főnévnek kell mindig a jelző fölött állni, hiszen az emberi méltóság mindig megelőzi és meg is világosítja a fogvatartó mértéket. Bátor megfontolásokra buzdítalak benneteket, melyek jelezzék az emberiesség útját, hogy az emberiség túllépjen a páncélozott ajtókon, de a szíveket soha ne zárja el páncél a reménység és bárki jobb jövője előtt.

Meg kell nyílni a kiengesztelő igazságosság előtt

Szükség van egy sürgős kulturális megtérésre – folytatja a pápa levele –, mely nem nyugszik bele abba, hogy a büntetésé az utolsó szó az életben, de elveti a büntető törvénykezés zsákutcáját és nem elégszik meg a kizárólagos büntető igazságszolgáltatással. Meg kell nyílni a kiengesztelő igazságosság és a visszailleszkedés konkrét távlata előtt, melyben az életfogytiglani börtönbüntetés nem megoldás a problémákra, hanem maga is megoldandó probléma. Ugyanis, ha a méltóságot véglegesen bebörtönzik, akkor nem marad többé hely a társadalomban az újrakezdésre és hogy higgyünk a megbocsátás megújító erejében.  

Istenben van mindig hely az újrakezdés számára, hogy megvigasztalódjunk és hogy az irgalom újra alkalmassá tegyen bennünket az életre és ere adom az áldásomat, Francesco”.

Ferenc pápa levelét hivatalosan szombaton tették közzé.

(vl)                  

 








All the contents on this site are copyrighted ©.