2017-01-24 16:12:00

Fernando Ocáriz az Opus Dei új prelátusa


Ferenc pápa megerősítette a január 23-án megválasztott Fernando Ocáriz, az Opus Dei új prelátusának kinevezését. Javier Echevarría püspököt követi posztján, aki december 12-én hunyt el. Ocáriz atya Párizsban született 72 éve egy spanyol családban, amely Franciaországba menekült a spanyol polgárháború idején. Ez idáig a személyi prelatúra segéd-helynökeként teljesített szolgálatot. Szent Josemaria Escrivá harmadik utóda a prelatúra élén.

Tanulmányai

Fernando Ocáriz  fizikából diplomázott a barcelonai egyetemen 1966-ban. Teológiából a Pápai Lateráni Egyetemen szerzett licenciát Rómában 1969-ben, majd a navarrai egyetemen doktorált 1971-ben. Ugyanebben az évben szentelték pappá. Első papi éveiben ifjúság és egyetemi pasztorációnak szentelte magát.

Tevékenysége

1986 óta a Hittani Kongregáció konzultora, 2003-tól a Papi Kongregáció, 2011-től pedig az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa konzultora. 1989 óta a Pápai Teológiai Akadémia tagja. A ’80-as években egyike volt azoknak, akik megkezdték a római Szent Kereszt Egyetem létrehozását, ahol fundamentális teológiát tanított. Jelenleg az intézmény emeritus professzora.

Kötetei és szerepe az Opus Dei-ben

Krisztológiai, teológiai és filozófiai könyveket, valamint számos monográfiát és cikket írt pályafutása során. 1994-ben nevezték ki az Opus Dei személyi prelatúra általános helynökének, 2014-ben segéd-helynökének. Az utóbbi 22 évben elkísérte Javier Echevarría püspököt, az Opus Dei előző prelátusát lelkipásztori látogatásaira a világ 70 országába. A 60-as években míg teológiát tanult, együtt lakott Szent Josemaria Escrívával, az Opus Dei alapítójával. Fiatal kora óta tenisz rajongó, amely sportot a mai napig gyakorolja.

A megválasztott új prelátus a következő napokban javaslatot tesz a kongresszus tagjainak saját helynökei és az új tanácsok tagjainak neveiről, akik a következő 8 évben segítik majd munkáját.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.