2017-01-28 15:10:00

A pápa köszöntötte az amerikai életvédő felvonulás résztvevőit


Ferenc pápa szeretetteljes támogatásáról és lelki közelségéről biztosította az életvédő felvonulást, amelyet január 27-én, pénteken tartottak Washingtonban százezrek részvételével. Az eseményt az abortusz legalizálását eredményező 1973-ban meghozott Legfelsőbb Bírósági döntés évfordulójára szervezték. Minden év januárjában több százezren utaznak az amerikai fővárosba, hogy felhívják a figyelmet a meg nem született élet védelmére, az eutanázia eltörlésére és más életvédő kérdések előmozdítására.

A felvonulás hozzájárul a lelkiismeretek felébresztéséhez az élethez való jog védelme terén

Az Egyesült Államok apostoli nunciusának, Christoph Pierre érseknek küldött pápai üzenet hangsúlyozza: A pápa nagyon hálás a jelentős tanúságtételért, amelyet minden emberi élet szentségéért tesznek. „Az emberi élet akkora érték, és az anyja ölén növekedő ártatlan gyermek élethez való joga oly elidegeníthetetlen, hogy semmiképpen sem tekinthetjük az anya saját testéhez való jogának azt a lehetőséget, hogy az ilyen élet ellen hozzon döntéseket. Az [magzati] élet önmagában hordozza célját, és soha nem lehet egy másik emberi lény tulajdontárgya.” (Amoris laetitia, 83) A Szentatya annak a reményének ad hangot, hogy ez az esemény, amelyen rengeteg amerikai állampolgár felemeli a hangját védtelen testvéreink érdekében, hozzájárul a lelkiismeretek felébresztéséhez az élethez való jog védelme terén és a hatékony intézkedések megtételéhez, hogy megfelelő jogi védelmet biztosítsanak számukra. Ferenc pápa végül apostoli áldását küldte a résztvevőknek.

Elnöki rendelet az abortuszt végző külföldi szervezetek pénzügyi támogatása ellen

Donald Trump első elnöki rendeleteinek egyikében betiltotta az amerikai pénzügyi támogatások biztosítását külföldi csoportoknak, amelyek abortuszt végeznek világszerte. A Republikánus Párt a Kongresszusban arra törekszik, hogy véget vessen a Planned Parenthood abortuszt végző szervezet szövetségi finanszírozásának és be akarja tiltani a terhesség 20. hete utáni abortuszt.

Az amerikai alelnök és Trump egyik tanácsadója is felszólalt a felvonuláson

Az amerikai elnök pénteken Twitter üzenetben is kifejezte támogatását az abortusz ellenes washingtoni életvédő felvonulás iránt. Továbbá Mike Pence alelnök és Trump egyik legfontosabb tanácsadója, Kellyanne Conway is beszédet mondott az eseményen. Mike Pence az első amerikai alelnök, aki hivatali megbízatása idején felszólalt a felvonuláson. Több mint 250 ezren vettek részt a washingtoni rendezvényen.

Az életvédő felvonulásra kevesebb mint egy héttel azután került sor, hogy az egyik legnagyobb tömegdemonstráció lezajlott az amerikai fővárosban. Több mint félmillióan tüntettek a „Nők felvonulása” keretében Trump többek között abortusz ellenes politikája ellen.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.