2017-01-31 14:25:00

Az USA püspökei a bevándorlás korlátozásáról


Egyáltalán nem ért egyet az amerikai püspöki konferencia Trump elnöki rendeletével, amely felfüggeszti három hónapra hét iszlám többségű ország állampolgárainak a belépését az Egyesült Államokba. Ezek az országok: Irán, Jemen, Szíria, Szudán, Líbia, Irak és Szomália. „Sohasem volt annyira itt az ideje, mint most a újonnan érkezők és menekültek befogadásának, amely a szeretet és a remény tette” – fogalmaz Joe Steve Vasquez, a texasi Austin püspöke, a püspöki konferencia migráns bizottságának elnöke közleményében. „Elszántan azon munkálkodunk, hogy biztosítsuk a menekültek legemberségesebb befogadását, együttműködve a Caritas-szal anélkül, hogy feláldoznánk biztonságunkat vagy az amerikaiak alapvető értékeit és annak érdekében teszünk lépéseket, hogy a családokat egyesíthessük szeretteikkel” – írja az Osservatore Romano vatikáni napilap január 30-i száma.

Segítségnyújtás mindazoknak, akik sérülékenyek és akik üldözés elől menekülnek

A szíriai menekültek befogadásának felfüggesztése kapcsán, amelyhez kapcsolódik az üldözött vallási kisebbségek előtérbe helyezését támogató politika, az amerikai püspök hangsúlyozza: „Az USA a menekültek letelepítési programjának vezetője volt. Hisszük, hogy segítséget kell nyújtania mindazoknak, akik sérülékenyek és akik üldözés elől menekülnek, függetlenül vallásuktól. Ezek közé tartoznak a keresztények, a jazidiak és a szíriai síita muzulmánok, a myanmari rohingyák és más vallási kisebbségek. Védelmeznünk kell minden hithez tartozó testvéreinket, beleértve a muzulmánokat is, akik elvesztették családjukat, otthonukat, hazájukat. Ők is Isten gyermekei és joguk van ahhoz, hogy emberi méltósággal kezeljék őket. Hisszük, hogy segítve a legsérülékenyebbek letelepedését, megéljük a keresztény hitet úgy, ahogy Jézus tanította. Ezért egyáltalán nem értünk egyet az elnöki rendelettel, amely leállítja a menekültek befogadását.”

„Jelenleg a világon több mint 65 millió ember kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát. Ez mérhetetlen szenvedést jelent. Az amerikai katolikus püspökök kétszeresére növelik támogatásukat és erőfeszítéseiket, hogy védelmezzék mindazokat, akik az üldöztetés és erőszak elől menekülnek, ahogy az egyház teszi ezt ezen a téren világszinten” – fogalmaz Vasquez püspök.

Az Egyesült Államok történetének sötét pillanat ez

Blase Joseph Cupich, Chicago bíboros érseke szerint ez az Egyesült Államok történetének sötét pillanata, azért is, mert az elnöki rendelet teljesen ellentétes a katolikus és amerikai értékeknek. Számos pap, szerzetes és világi segítette az újonnan érkezettek letelepedését. A közösségekben láttuk, hogy a kezdeti félelmet követően kialakult a nagylelkű szándék a menekültek integrálására. Például Chicagóban migránsok generációi leltek otthonra és tettek jobbá bennünket.

Éles kritikák

Donald Wuerl bíboros, Washington érseke az egyházmegye papjaihoz szóló levelében fogalmazta meg kritikus álláspontját. „Ha az elmúlt napokban jelenlétünkkel felemeltük hangunkat a meg nem született élet védelme mellett” – utalt a múlt heti életvédő felvonulásra –, most is fel kell emelnünk a hangunkat minden menekült támogatása mellett, különösen is azok érdekében, akik vallásüldözés miatt hagyják el otthonaikat.” Erősen elítélte az elnöki rendeletet Sean Patrick O’Malley bíboros, Boston érseke és Joseph William Tobin bíboros, Newark érseke is.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.