Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Alkalmazások:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Magyar egyház

Só és világosság: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 5. vasárnapra

Só és világosság - RV

01/02/2017 11:46

„Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága” – vasárnapi szakaszunk kulcsmondatai. Jézus kizárólagos értelemmel fogalmaz: ti vagytok a só, ti vagytok a világosság, és senki más. Magyarázó képei is megkérdőjelezhetetlenek: az ízét vesztett só semmire sem jó; a hegyre épült várost nem lehet elrejteni. Csak meghajolhatunk Jézus igazsága előtt – de: fel is kell nőnünk hozzá.

Szakaszunk a Hegyi beszéd bevezetésének második eleme. A boldogmondásokkal Jézus Isten cselekvésére helyezte a hangsúlyt, a keresztény reményre tanított. A só és világosság képe a tanítványok küldetéséről, világgal való kapcsolatáról szól. Evilágban élnek, reményükkel azonban Istenbe kapaszkodnak. Reményük az egész földé, amelyet Isten népesített be, az egész világé, amely a teremtés első napján világosságot kapott ajándékba.

„Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága.” Ezek a szavak méltóságot adnak, megerősítenek, egyetemes küldetést fogalmaznak meg. A sótlan só, az elrejtett város, az ágy alá dugott mécses lehetetlen lehetőségei cselekvésre ösztönöznek: megnyitnak, sőt mindjárt szinte kezdő lökést is adnak. Jézus bölcs tanítóként szólal meg, de úgy is, mint a világ feltámadott Ura: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden népnek…!” (vö. Mt 28,16-20). Nélkületek valami igazán lényeges hiányozna a világból. János evangélista szerint Jézus magát nevezte a világ világosságának (vö. Jn 8,12). Nyilvánvaló, hogy a keresztények világossága Jézusból fakad, a vele való egységből, a tőle tanult cselekvésből, amely a Hegyi beszédben olyan gazdagon mutatkozik meg.

A közvetlen összefüggés a boldogmondások befejezése: „boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket, ha üldöznek, ha hazudozva minden rosszat rátok fognak miattam…” Aki ezekkel a várható nehézségekkel szembesül, arra is gondolhatna, hogy elrejtőzik, hogy begubózik, ha kell, letagadja reményét. Csakhogy amiből nem fakad élet, az hamar el is veszik. Megszűnik az, amitől sajátosak és érdekesek lehetünk, amire a világnak igazán szüksége van. Jézus két képsora közül különösen a só hangsúlyozza, hogy ennek semmi értelme. A só ízesít, tisztít, megőriz a romlástól, de csak akkor, ha elvegyülvén is önmaga marad.

A „hegyre épült város” a hegyen épült Jeruzsálemre emlékeztet, amelyhez özönlenek a nemzetek, amelyben fény támadt (vö. Iz 60,1-6), és ahol otthonra talál minden ember, aki az igazságot keresi. Ahogy megszólítja hallgatóit, Jézus közösséget teremt belőlük. Ennek a közösségnek alapja az, akit úgy hív: „Atyátok, aki a mennyekben van”. A Hegyi beszédben többször visszatér ez a kifejezés: a Miatyánkban, akkor, amikor az ellenség szeretetéről lesz szó, kisebb változtatással pedig a vallásgyakorlattal kapcsolatban: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz téged.” Az élet a szívből, a rejtekből indul, átjárja az egész világot, sőt a világ vár is arra, hogy megnyilvánuljon benne valami több, az egészen más (vö. Róm 8,19köv; 2Kor 4,6).

Jézus felemel ezekkel a képekkel, egyben kétségtelenül kihívást intéz hallgatóihoz. Megvan bennünk ez a só, ez a sajátos íz? Vajon mit lát az, aki belelát el sem rejthető titkainkba? Hiszünk-e abban, hogy gyengeségeink ellenére van mit adnunk a környezetünknek?

Atyánk, aki a mennyekben van, fényesnek és ízesnek teremtette a világot. Amikor vele együttműködünk, a világ – bennünk, velünk, általunk is – célba ér, és magasztalja Istent.

01/02/2017 11:46