2017-02-03 11:51:00

A Máltai Lovagrend hálás a pápának a válság gyors megoldásáért


Róma/ Csütörtökön sajtókonferencián adta hírül a Szuverén Máltai Lovagrend nagykancellárja, hogy hálásak Ferenc pápának a rend vezetése körül kialakult válság gyors megoldásáért. Albrecht von Boeselager újra elfoglalta korábbi helyét a renden belül, miután a nagymester, Matthew Festing benyújtotta lemondását a pápának.

Hűség a római pápának

A Máltai Lovagrend megújítja hűségét a pápának, ez a döntése visszavonhatatlan. Mindig is a pápa szolgálatában állt és ez a jövőben is így lesz – erősítette meg a nagykancellár. A német báró, akit decemberben távolítottak el posztjáról és januárban tért vissza, most köszönetet mond Ferenc pápának intézkedéséért, amely nem a szuverén rend ügyeibe való beavatkozás volt, ugyanis vallási kérdésekre vonatkozott. A pápa szándéka az volt, hogy megerősítse a máltaiak küldetését, nem pedig az, hogy gyengítse azt.

Hamisak voltak a vádak. Pápai delegátus a rendben

Boeselager visszautasította tehát azokat a vádakat, melyek az eltávolításához vezettek, vagyis hogy engedélyezte volna az óvszerosztást az Ázsiában és Afrikában működő segélyszervezeten keresztül. „Hű vagyok az egyház tanításához, és bebizonyosodott, hogy a vádak alaptalanok voltak” – mondta a nagykancellár. A kinevezendő pápai delegátus szerepével kapcsolatban a német báró rámutatott, hogy megbízatása a rend vallásos jellegére és a fogadalmas tagok szerepére vonatkozik majd: a renden belül ő lesz a pápa kizárólagos szóvivője.

A máltaiak segítik a menekülteket

A nagykancellár újra leszögezte, hogy a Máltai Lovagrend küldetése a háború, erőszak és nyomor elől menekülő emberek millióinak megsegítése. „Aggodalommal tölt el minket a bevándorlókkal kapcsolatos diszkriminatív állásfoglalások terjedése, amely nemzetiségi alapon is történik. A történelem számos esetben megmutatta, hogy milyen drámai és szörnyű következményekkel jár, ha olyan politikát folytatunk, ami az emberek hovatartozására és nemzetiségére alapul” – fejtette ki Boeselager az újságíróknak. A Máltai Lovagrend ugyanakkor erősen elhatárolódik a Genfi Egyezményben rögzített emberi jogokkal szemben tapasztalható növekvő közönnyel szemben. „Ezeket a normákat nemcsak, hogy egyre inkább figyelmen kívül hagyják az államok, de nyíltan elutasítják” – tette hozzá. A máltaiak továbbra is elkötelezetten együttműködnek Líbiában az ENSZ-szel a szíriai menekültek érdekében.

Három hónapon belül megválasztják az új nagymestert

A lovagrend vezetése körüli válság miatt nem számottevően ugyan, de csökkentek az adományok – mondta el a nagykancellár. Boeselager köszönetet mondott a vatikáni államtitkárnak, a pápa által kinevezett vizsgálóbizottságnak és a nagymesternek is, amiért benyújtotta a lemondását. A következő nagymestert a rendi alkotmánynak megfelelően három hónapon belül megválasztják, de még nem tűzték ki a voksolás pontos dátumát – tájékoztatta az újságírókat Albrecht von Boeselager, a Szuverén Máltai Lovagrend nagykancellárja.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.