2017-02-03 19:45:00

Német püspökök az „Amoris Laetitia” lelkipásztori alkalmazásáról


Milyen következmények származnak az „Amoris Laetitia” pápai buzdításból a házasság pasztoráció számára Németországban? – tették fel a kérdést a német katolikus püspöki konferencia állandó bizottságában, amely január 23-án szembesült a problémával, a választ pedig február 2-án tette közzé. „Számos inspiráló forrás található a pápai dokumentumban a házaspárok és a családok számára”, ám ezeket a „konkrét lelkipásztori körülményekre kell alkalmazni és tovább kell fejleszteni” – jelzik a német püspökök pásztorlevelükben és különösen is négy fontos témát emelnek ki az „Amoris Laetitia” gazdag anyagából – tájékoztat a Sir katolikus hírügynökség.

A házassági lelkipásztorkodás útja négy pontban

Az első pont a házassági felkészítést illeti, melyet erősíteni kell, hogy az mind elkötelezőbb és egyidejűleg meggyőzőbb legyen. A német püspökök egyfajta „házassági katekumenátust” ajánlanak, mely a szentségre felkészítéshez társul, mindig szem előtt tartva a konkrét életkörülményeket. Második pontként „meg kell erősíteni a házastársi élet kísérésének erőfeszítéseit”. Ehhez több ajánlat kapcsolódik, mint például felhívás „a házasság és a család lelkiségének a kidolgozására”, valamint „a kisérés, mely segítséget próbál nyújtani a problémák során és az élet nehéz helyzeteiben”, mert csakis így lehet „megtapasztalni az emberek hétköznapi életében az egyház segítőkész rendelkezésre állását és emberségét.”

A családok, mint az élő hit helyei  

A német püspökök által ajánlott tanácsok egyike kifejezetten a hitet érinti: a családokat úgy kell segíteni, hogy „azok a hit elsajátításának a helyei legyenek és ehhez kapjanak segítséget a sokszor nehéz helyzetekben”. A dokumentum a családok lelkipásztori kisérésének „készséges szolgálatára” buzdít mindig újabb megoldások keresésében, hogy „gyarapítani tudják a családok a gyermekeiket a hitben és a vallásos tapasztalatban a hétköznapi élet körülményei között”.     

A felekezetközi családok (magyar szóval vegyesházasságok) kihívása

A házaspárok és a családok körülményeinek a sokféleségére történő számos hivatkozás egyike a felekezetközi családokat érinti, melyekben a házastársak és a gyermekek más és más keresztény felekezethez tartoznak. Ez „kihívás, de lehetőség is” – fogalmaznak a német katolikus püspökök, utalva „az Úr Vacsorájában való még nem lehetséges teljes kommunióra, ami nyilvánvalóvá teszi a keresztények megosztottsága okozta fájdalmat”. Tudatában vagyunk, hogy „nem könnyű közvetíteni napjainkban a katolikus álláspontot és egyidejűleg lelkipásztori felelősséggel szembesülni a problémával”.

Jelzések a házasság törékenységére az “Amoris Laetitia” vonalában

A német püspökök utalást tesznek a házasság „törékenységére” az „Amoris Laetitia” vonalában és a Ferenc pápa által említett három kulcsfogalmat használják: „elkísérni, megkülönböztetni és integrálni”.  Ha a házasság felbonthatatlansága az egyház lényegi hite, akkor – ahogy írják a német püspökök – az „Amoris Laetitia” aligha hagy kétséget afelől, hogy „szükség van az emberek egyes konkrét élethelyzetének megkülönböztetett figyelembe vételére”. Észre kell venni, hogy „az elvált és újraházasodottak is az egyházhoz tartoznak, akiktől az Isten nem vonja meg a szeretetét és akik meghívást kapnak arra, hogy Istennel és a felebaráttal szeretetben éljenek, hogy Jézus Krisztus hiteles tanúi lehessenek”.  

A házassági törékenységgel szemben sem túlzó szigor sem felelőtlen engedékenység

A pápai dokumentum számos helyét idézve a német püspökök jelzik, ahogy az „Amoris Laetitia” pár olyan helyzetre utal, melyekben „lehetséges elfogadni az egyház segítségét, néhány esetben pedig a szentségek segítségét, hogy tovább haladhassanak Isten kegyelmében és szeretetében”. Amikor „a házasság semmissége nem mondható ki, elengedhetetlen a megkülönbözetett megoldás, melyek az egyes esetekre válaszolnak”. „Ennek az eléréséhez döntéshozó, lelkipásztorilag kísért folyamatok szükségesek, melyek a kiengesztelődés szentsége és az Eucharisztia vételére lehetőséget nyitnak”. „Ezekben az esetekben a püspökök figyelmeztessenek a túlzó szigor illetve a felelőtlen engedékenység veszélyeire. Dolgozni kell azon, hogy a hívő ember lelkiismeretének a formálását megszilárdítsuk” – olvassuk a német püspökök pásztorlevelében.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.