Rész és egész, könyöktől a Fényévig – P. Vértesaljai László jegyzete

A napi szentmise keddi bibliai üzenetének sajátossága, hogy az Egyház Isten nagyszerű és nagyvonalú teremtői tevékenysége (Ter 1,20-2,4) hátterében szemléli az aprólékos ritualizmust (Mk 7,1-13). Amikor az Isten a semmiből teremt és „a mindenek lesznek”, amikor önmagából formálja meg a férfit és nőt, akkor a képemását hordozó kreatúra elvész a könyökmosogatás és rézedényöblögetés aprólékos előírásaiban. Jézus együtt látja mindkettőt. A rítussal, a szertartással önmagában sincs semmi baja, elfogadja, megérti és betölti. Erre nevelték kicsi gyermekkora óta. Akkor tiltakozik, amikor a rituálét az Egésznek tekintik és a szolgalelkűséggel tisztelt vérszegény Részt „egésznek” vélik. Félti az Apja munkáját, azt a hatnapos isteni fáradozást, melyben a Teremtő Bölcsességeként ő maga is ott volt jelen, nem is csak a teremtés kezdetétől fogva, hanem még annak előtte, az Örökkévalóságban.

Innét érthető az elemi erejű felháborodása. Ő, aki Zakeusokkal, Simon farizeusokkal, tettenért házasságtörő asszonnyal, kútrajáró szamaritániai nővel oly nagylelkű és megbocsátó tud lenni, az a ritualizmus csábításával szemben érckeménységű. Sistereg és nem alkuszik. Aki a „teljességre vitte” a teremtés művét, részeltetni is akar abból bennünket, s miként a prófétái dörögtek a poshadt ciszternákból ivás ellen és az élő vizek forrásához vezettek, úgy most Ő is szabadítani akar az előírások szövevényéből.

Igen, a Részben lehet sejteni, időnként látni is az Egészet. Erre az Egészre való tekintettel becsülöm meg a Részt, mely maga sikolt a Teljessége után, ahogyan a hegyi csermelyek surrannak fürgén a tenger öle felé…

(vl)