2017-02-08 13:48:00

Előzzük meg az internetes zaklatást, vigyázzunk gyerekeinkre: február 7-e a Biztonságos Internet Világnapja


Világszinten minden harmadik internethasználó gyermek. A serdülők több mint fele biztos benne, hogy az interneten keresztül ki van téve a zaklatás veszélyének. Ugyanakkor majdnem mindegyikük döntő fontosságúnak tartja az on line kapcsolattartást a barátokkal – derül ki az UNICEF jelentéséből.

Február 7-e a Biztonságos Internet Napja (Safer Internet Day – SID), melyet ma már a világ több mint 120 országában – köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában minden év februárjának második keddjén megtartanak.

Világkampány a biztonságos és jobb internetért

A SID része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára ösztönözzön. Ezen a napon a szakemberek világszerte felhívják a figyelmet az internet előnyeire és lehetséges veszélyeire is, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális és káros tartalmakra. Emellett tájékoztatják a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat és döntéshozókat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről. Az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét. Az internethasználók 1-2 százaléka azonban rendszeresen visszaél a világháló nyújtotta lehetőségekkel, tehát ezt a problémát kell tudni kezelni egyéni, intézményes, hatósági és globális szinten is. Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszált: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ezért is lett 2017-ben a SID szlogenje: “Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért!”

Széleskörű összefogással és tájékoztatással megelőzni a visszaéléseket

Tudatosabban kell használnunk a média új digitális formáit – mondta el a SIR olasz katolikus hírügynökségnek Dario Edoardo Viganò prelátus, a vatikáni Kommunikációs Titkárság prefektusa. Az internetes zaklatás (cyberbullying) növekvő jelensége láttán jobban oda kell figyelnünk a közösségi hálók megfelelő használatára is. Nem elég megállítani, meg kell előzni ezt a jelenséget, mely széleskörű összefogást igényel a szülők, az iskola, a tömegtájékoztatás részéről egyaránt – fejtette ki a vatikáni prelátus. A világhálóval való találkozás egyre fiatalabb korban történik meg, ezért nagyon fontos, hogy megfelelően felkészítsük a gyerekeket annak helyes használatára. Emellett a felnőtteket is tájékoztatni kell a modern digitális világ alapvető információs és szociális eszközeinek korrekt alkalmazásáról.

Tényleg ekkora a baj?

Korábban úgy tűnt, hogy főként a jobb anyagi környezetben élő gyermekek problémájáról van szó. Az internetes zaklatásnak azonban ma már nemcsak a jóléti államokban élő gyermekek vannak kitéve. Ennek oka az, hogy ma már a közepes vagy alacsony jövedelmi szintű országokban is olcsón hozzá lehet férni az internethez. Így a kifejezetten szegény környezetben élő gyerekek is veszélybe kerültek. A Fülöp-szigeteken, El Salvadorban, vagy Brazíliában például felnőtt bűnözők on line felületen történő támadásainak voltak kitéve– mutat rá az UNICEF jelentése.

Felvilágosítás az iskolákban: az internet a fiatalok életének egyik legfontosabb színtere

Budapesten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) magyarországi konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervezett február 7-re, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vettek részt. A beszélgetés résztvevői megállapították, hogy az internet a XXI. század egyik leghasznosabb találmánya, ugyanakkor aggasztó a zaklatások és a gyermekbántalmazásról készült beszámolók, fotók, videók számának radikális növekedése az interneten. Kiemelték a szülők felelősségét: az oktatást a szülőkkel kell kezdeni, hogy ők továbbadhassák tudásukat a gyerekeiknek, ugyanakkor a szülők is tanulhatnak a gyerekektől, akik bizonyos szempontból előttük járnak. Míg a felnőtteknek az internet eszköz, addig a fiataloknak életük egyik legfontosabb színtere. Kiemelték, fontos a digitális technológiák fejlesztése és széleskörű terjesztése, ám fontos azok felelős használata is. Mint minden közösségben, úgy az interneten is ki kell, hogy alakuljanak, meg kell, hogy szilárduljanak a viselkedés elfogadott normái. Tudatosítani kell a gyermekekben, hogy merjenek beszélni a szüleikkel vagy tanáraikkal arról, ha az interneten keresztül zaklatás éri őket.

Mi a helyzet Olaszországban?

Olaszországban a fiatalok 11%-a helyesli a közösségi hálókon történő sértegetéseket, 13%-a saját bevallása szerint sértegetett már híres személyeket on line-felületen. Ezért is fontos rajtuk keresztül tudatosítani az internet helyes használatát. Az olasz Oktatásügyi Minisztérium 2 millió eurót különített el erre a tanévre, melyet az internetes felvilágosításra költenek. Ez mintegy 200 ezer diákot és 20 ezer oktatót érint. Gabriele Toccafondi helyettes államtitkár a Vatikáni Rádiónak elmondta: az iskola önmagában nem tud megbirkózni a problémával. Újra vissza kell térni ahhoz a nevelői szövetséghez, ami korábban működött az iskola és a család, a tanárok és a szülők között. A fiatalok előszeretettel osztanak meg személyes élményeket a közösségi hálókon. 81%-uk használja a Whatsapp mobilos alkalmazást üzenetek, képek és videók küldésére, 77%-uk jelen van a Facebookon, 62% a fotómegosztó Instragramon. Nem ritka körükben az internet beteges használata sem: a 14 és 18 év közötti korosztály 40%-a napi több, mint 5 órán keresztül van jelen az on line világban.

Élet a közösségi hálón: tájékoztató kampány Olaszországban

Az adatvédelem tehát alapvetően fontos – mutat rá a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Raffaella Milano, a Save the Children mozgalom olaszországi igazgatója. Létezik erre vonatkozó szabályozás is. Olaszországban is hamarosan be kell vezetni a személyi adatvédelemre és az on line tárolt adatokra vonatkozó európai szabályozást, különösen, ami a kiskorúakat érinti. Megfelelő ellenőrzésre is szükség van. Olaszországban ezt a postarendőrség végzi. A napokban kezdődött el a figyelemfelhívó kampány, „Élet a közösségi hálón” – címmel, mely 45 város érint. A korábbi kampányok során egymillió diákot tudtak elérni. Daniele Tissone, a rendőrség szakszervezeti titkára szerint az áldozatok, vagyis a gyerekek gyakran nem beszélgetnek a szüleikkel. Sokszor a szülők tudják meg utoljára, hogy a gyerekük szenved az elektronikus zaklatástól. A kiskorúak öngyilkosságot is elkövethetnek elkeseredésükben, mint ahogy ezt több szomorú példa mutatja. Ezért is fontos a megelőző, figyelemfelhívó kampány – mondta még el a Vatikáni Rádiónak a rendőrszakszervezet titkára.

(gá)

(Forrás: Vatikáni Rádió, http://saferinternet.hu/)








All the contents on this site are copyrighted ©.