2017-02-15 11:58:00

A pápa és a Római Kúria lelkigyakorlatát Giulio Michelini ferences tartja márciusban


Jézus kínszenvedése, halála és feltámadása Máté evangéliuma szerint – ez lesz a témája a nagyböjti lelkigyakorlatnak, amelyet idén Giulio Michelini ferences vezet majd a pápa és a Római Kúria tagjai számára az aricciai Isteni Mester-lelkigyakorlatos házban március 5-e és 10-e között. Az ötvenhárom esztendős Michelini atya 1992-ben tette le örökfogadalmát a ferences rendben és 1994-ben szentelték pappá. Jelenleg a Pápai Lateráni Egyetemhez tartozó assisi teológiai intézet tanára és a Convivium Assisiense-nevű folyóirat igazgatója.

A lelkigyakorlat menete: szentmise, elmélkedések, szentségimádás és vesperás

A nagyböjti lelkigyakorlat március 5-én, vasárnap kezdődik délután hat órakor szentségimádással és vesperással. A következő napok reggel fél nyolckor szentmisével indulnak, majd az első elmélkedés következik fél tízkor. Délután négy órakor a második elmélkedést hallgatja meg a pápa illetve a vatikáni főpásztorok, majd szentségimádás és vesperás zárja a napot. A lelkigyakorlat végén, március 10-én, pénteken tartják az utolsó elmélkedést.

Az előadások részletes tematikája

Péter vallomása és Jézus útja Jeruzsálem felé (Mt 16,13-21) lesz a nyitó elmélkedés témája március 5-én, amely bevezeti a lelkigyakorlat egész ciklusát. A következő napok elmélkedéseiben a ferences atya szól majd Jézus utolsó szavairól és kínszenvedése megkezdéséről (Mt 26,1-19); a kenyér és a test, a bor és a vér összefüggéséről (Mt 26,36-46); Jézus imájáról és letartóztatásáról a Getszemáni kertben (Mt 26,36-46); Júdásról és a vérmezőről (Mt 27,1-10); a római perről, Pilátus feleségéről és Isten álmairól (Mt 27,11-26); a Messiás haláláról (Mt 27,45-46); a sírról és Jézus szombatjáról (Mt 27,56-66); az üres sírról és a feltámadásról (Mt 28,1-20).

Nincs szerdai kihallgatás március 8-án

A pápa és a Római Kúria lelkigyakorlata idején a bevett szokás szerint szünetelnek a pápai (magán- és speciális) audienciák, beleértve a szerdai általános kihallgatást is.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.